40 év Székesfehérváron - 2. rész

Térjünk rá az idei EBEL-szezonra. Mi történt a nemzetközi szünet után, mi változott meg?
Ennek a megfejtéséhez biztos, hogy nekem is kell majd egy kis idő, de látva a számokat, az eleje abszolút nem volt szívderítő, de meg lehet magyarázni azzal, hogy az augusztus elején távozó Tyler Dietrich helyére Benoit Laporte villámgyorsan érkezett. Az új edzőnek legalább 4-6 hétbe telt, amíg egyáltalán megismerte a játékosokat. Egy nem általa összerakott csapattal kezdett el dolgozni, kellően döcögött is az a bicikli. A novemberi szünet után jött egy nagyon szép és sikeres egy hónap, amikor meccsről meccsre győztünk. Idegenben pedig nálunk jobb csapatokat is sikerült megverni. Ez a szakasz azért volt olyan sikeres, mert sok csapat azt a részt nagyon kemény munkával töltötte, mi pedig mentünk erőből. Úgy gondolom, hogy igazából a két Winter Classic meccs után kezdődött meg a zuhanórepülés az újévi bécsi vereséggel. Azt követően összesen két mérkőzést sikerült megnyernünk rendes játékidőben. Voltak hosszabbításos meccseink, de nagyon kevés, és ahogy nőtt a teher, a meghatározó embereinkkel az alapszakasz végétől a középszakasz végéig valami történt, és a teljesítményük gyakorlatilag minősíthetetlenül gyengévé vált. Két embert emelnék ki, Maylant és Beauregardot: amit ők az utolsó 15 mérkőzésen produkáltak, az egyszerűen felfoghatatlan. Decemberben még úgy tűnt, hogy Maylannel szerződést hosszabbítunk, mivel annyira kiemelkedően teljesített, itt persze nem a gólok számára utalok, hanem a megszerezett pontokra, a mutatott játékra, és úgy tűnt, hogy vezéregyénisége a csapatnak. Általában a többi csapat légiósainak a formaemelkedése a középszakaszban, valamint a playoffban látszik meg. Profi játékosokra azt szokták mondani, hogy azok a nagyon jók, akik playoffban tudnak teljesíteni. Gyakorlatilag az egész osztály megbukott a vizsgán, ugyanakkor el kell mondani azt is, hogy tisztában voltunk vele, hogy hány fiatal játszik a csapatban. Három fiatalt ki kell emelnem: Erdély Csanád, Reisz Áron és Szabó Dániel, akik meghálálták azt, hogy lehetőséget kaptak és alapemberré váltak. A válogatott tapasztalt játékosainak teljesítménye változó volt. Kóger Dánielnek voltak nagyon jó időszakai, de én úgy érzem, hogy több van benne, és több is tudna benne lenni, ha nem lenne annyi kiállítás perce. Neki kell lennie a jövőbeli csapatunk egyik vezéregyéniségének .

Sokszor elhangzott, hogy Laporte gyakorlatilag egy kész csapatot vett át. Eltelt egy egész szezon, miért nem tudta eddig az ő szemléletére formálni a társaságot?
Nagyon rosszul sikerültek a szezon közbeni átigazolások. Az ő javaslatára kerültek ide azok az emberek, akiket szükségből, gyorsan igazoltunk. Először a Tyler Dietrich által javasolt játékosok közül kettőtől hamar megváltunk (Makowski és Courchaine), a helyükre igazoltunk játékosokat, az ő bérüknek megfelelő ár-érték arányban. Gyakorlatilag mondhatjuk azt, hogy vettünk három használt autót, de sajnos kiderültek rajtuk a gyári hibák: műtétekből épültek fel, sérülésekkel bajlódtak, és Schiestel kivételével egyik sem hozta még a minimumot sem. Vernace állapota nem volt megfelelő, Beauregardnak volt pár jó meccse, valamint egyszer lőtt egy mesterhármast, amit a szurkolók megemlítenek, mivel ritka a hokiban, de az utolsó tíz meccsen egy pontot sikerült szereznie. Ezt érzem tragikusnak, hiszen egy jó szerepléssel még el lehetett volna érni egy playoff-helyet.

Miért nem jött olyan dolog, ami felrázta a csapatot?
Vissza kell térni az anyagi helyzetre. A legtöbb csapat a végjátékban nagyon jó játékosokat igazolt, felmerültek itt is olyan nevek, akik Vernace, Schiestel vagy Beauregard helyére érkezhettek volna, de sajnos mi a boltban az alsó polcról válogatunk. A boros polcon a felső, drágább kategóriás borok helyett mi az olcsókat kell, hogy válasszuk, de ugyanakkor azt várjuk tőle, hogy ugyanolyan finom legyen, mint a drága. Remélem, hogy az új vezetésnek lesznek olyan anyagi lehetőségei, hogy minőségi légiósokat tudjanak igazolni. Ahhoz, hogy komoly rájátszás-esélyekkel vágjanak neki a bajnokságnak, erre szükség van.

Többször szó esett már a felelősségvállalásról a szerepléssel kapcsolatban. A jelenlegi helyzetben megoszlik a felelősség menedzsment, edzők és játékosok között. Az új szezonban is Benoit Laporte-tal vág neki az együttes a szereplésnek. Mivel indokolják a szerződéshosszabbítást és mik a célok az új vezetőedzővel kapcsolatban?
A menedzsment felelősségét egy személyben magamra vállalom. Ugyan az elmúlt pár évben közös döntések voltak, de nagyjából 15 éve egyedül dolgozó ember vagyok. A szerződések megkötésében a szezon előtt az egész menedzsment részt vett, ott voltak a beszélgetéseken, együtt döntöttük el, kit szerződtetünk és kinek milyen kérését teljesítjük. Az edzővel kapcsolatban egy sikeres november-december után döntöttünk a hosszabbítás mellett. A szerződése tartalmazta, hogy decemberben kell döntenünk a jövőjéről. A menedzsment mind a négy tagja egyhangúlag úgy döntött, hosszabbítunk. Egyrészt azért, hogy ne legyen újabb edzőváltás, illetve úgy gondoltuk, kapjon lehetőséget, mert sokat használja a fiatalokat, erről a játékosok is pozitívan nyilatkoztak. Elmondták, hogy rengeteget foglalkozik velük, a nekünk szükséges fejlesztő edzéseket tart. Fontos, hogy az akadémiáról kikerülő fiatalok játéklehetőséghez jussanak, és a fejlődésük megfelelő ütemű legyen a továbbiakban is. Ennek persze az eredményességben ára van, hiszen egy fiatal több hibát csinál, mint egy rutinos játékos, de ez az út a későbbiekben sem fog megváltozni.

Ha újrakezdhetnék, mit csináltak volna másképp?
Nehéz kérdés. Ha például Tyler Dietrich esetét vesszük, augusztus közepén elengedtük, a pótlása pedig komoly problémát okozott. Az ő szájíze szerint főztük meg az ételt. A légiósok és a magyar játékosok kiválasztásában is csak az ő egyetértésével döntöttünk. A végjátékban a klubnak komoly problémát okozott és erkölcsi problémákat is felvetett Sofron István kiesése: akár az EBEL-középszakaszban, akár a MOL Liga rájátszásában szükségünk lett volna egy jól játszó Sofronra. Az ő teljesítménye is nagyon hullámzó volt.

Értékeljük a játékosok teljesítményét!
Ha csak az idei, óriási csalódást okozó szezonra nézek, az okok között nagy szerepet vállal az – összehasonlítva egy Innsbruckkal vagy egy Dornbirnnal, vagy esetleg egy Bolzanoval, ahol van 12-14 külföldi, akik minőségükben nagyon jók –, hogy a mi légiósaink nem tudtak húzóemberré válni. Ha a statisztikákat nézzük, egyértelműen látszik az, hogy külföldi játékosok vezetik a listákat. A mi légiósaink idén nem nyújtottak minősíthető teljesítményt. Én úgy érzem, hogy egyetlen egy légióst tudok kiemelni, aki kimondottan jól játszott és a közönség egyik kedvence lett, ő Antonin Manavian. A többi légiós játéka vagy felejthető, vagy pedig minősíthetetlen. Ez a két kategória van, amit nem szeretnék tovább taglalni. Manavian mellett Erdély Csanád és Reisz Áron szereplése is pozitív. Szabó Dániel is majdnem a szezon egészén keresztül jól tudott játszani és ezzel nagyon sokat lépett előre. A fiatalok közül, a MOL Liga-csapatból többen vannak, akik már az EBEL-ben is debütáltak vagy rengeteget fejlődtek, mint például Láday Tamás vagy a bekkek közül Szabó Bence, a támadóknál pedig Hamvai Szilárd. Nagyon sok tehetség van itt. Junior korosztályban rengeteg ügyes játékos van, ifjúsági és serdülőben pedig még több és még ügyesebb. Remélem, hogy pár éven belül berobban a következő Erdély Csanád. Viszont ennek a 10 évnek az EBEL-ben mindig megvoltak a magyar közönségkedvencei, akik a pontlistán is jól láthatóan elől szerepeltek, és ez most nincs így. A legelején egy hosszú évtizedig volt egy Palkovics-Ocskay páros, majd ezt követőn következett Vas, Ladányi, Tokaji és Sofron korszaka. Volt olyan, hogy az EBEL pontlistájának első tíz helyén három magyar volt. Ezek a dolgok azok, amik a gyenge szezon okai lehettek: elsősorban a légióskontingens nagyon “vékony” volt, valamint a magyar játékosok között sem voltak meg azok a kiemelkedő pillérek, akik kellettek volna. Ide sorolnám a kapusok teljesítményét is, hiszen mind a kettő egységesen közepesre minősíthető. A Fehérvár, amikor jól szerepelt ebben a tíz évben, ahhoz mindig remek kapusteljesítmény párosult. Például Hetényi Zoltánnak volt olyan középszakasza, hogy tízből nyolc meccsen 95% feletti védési hatékonysággal rendelkezett, és úgy kerültünk be a playoffba. Szuper Leventével, aki ugyan csak egy szezont volt itt, de a szezon elején nyolc forduló után az első helyen állt a Fehérvár és minden meccsét 3-2-re nyerte meg, hasonlóan sikeresek voltunk. Idén ez nem működött. A csapat védekezésében egy olyan mutató sincs, ami jónak nevezhető. Az emberelőnyös játékban tizedikek vagyunk, igaz volt olyan időszak, amikor nagyon szépen felmásztunk a hatodik-hetedik helyre. Kiállításpercekben legelsők vagyunk, ami felháborító, hiszen meghatározó embereknek van nagyon sok büntetőperce. A szezon eleji, erős emberhátrányos játékunk a szezon végére teljesen eltűnt. Óriási probléma az, hogy hosszú idő után nem volt a csapatnak vezére, kapitánya, meghatározó személyisége, aki vagy akik az egész csapatot tudják vezetni, példát mutatni és kezelni a kritikus helyzeteket. Nagyon fontos lenne a fehérvári hokinak az, hogy szerethető, részben saját nevelésű, vagy valamikor az akadémiára került játékosok alkossák a magot, akik lokálpatrióták és mindent megtesznek a városért, a szurkolókért és a közegért. A mai rohanó világban, ahol a pénz sok mindent elront, ezt a mentalitást kellene visszahozni.

A beszélgetés befejező, harmadik része ma, pénteken 20 órakor lesz olvasható honlapunkon.