Don MacAdam: "Kiválóan felépített klub van itt Székesfehérváron"

Sokszor hangsúlyoztuk már az elmúlt években, hogy a Fehérvár AV19 számára az EBEL-szereplés egy véget nem érő tanulási folyamat, amely során napról napra fejlődni kell annak érdekében, hogy versenyben maradhassunk a liga tagjaival. Éppen ezért különös örömmel fogadtuk a héten Don MacAdamet, a Stanley Kupa-győztes edzőt, aki kontinenseken átívelő évtizedes tapasztalatait osztotta meg klubvezetésünkkel, és egyben pozitív visszajelzést is adott a klubunknál folyó szakmai munkáról.

„A nevem Don MacAdam és korábban az NHL-ben és számos más ligában dolgoztam edzőként. Szerencsésnek érzem magam, hogy most itt lehetek Magyarországon és a Fehérvár AV19 mérkőzését nézhetem élőben” – kezdte a beszélgetést roppant szimpatikus interjúalanyunk. A 65 éves kanadai szakember tiszteletet parancsoló szakmai háttérrel rendelkezik: játékosként, megfigyelőként, edzőként, General Managerként és klubtulajdonosként egyaránt dolgozott az elmúlt évtizedekben. Nem is akármilyen szinten, hiszen a Detroit Red Wings és az Edmonton Oilers NHL-csapatainál, valamint több AHL- és ECHL-csapat mellett edzősködött, legutóbb pedig a Bolzano felkészítéséért felelt. Játékosmegfigyelőként pedig a kanadai válogatott stábjának tagja volt.

„Nagyon érdekes, hogy ha kanadai vagy, akkor általában szabadban, tavakon, folyókon ismerkedsz meg a jégkoronggal. Egy 300 fős kis faluból származom, a faluhoz közeli folyó jegén tanultam meg korcsolyázni, és 12-13 éves koromban épült meg a saját jégpályánk, ami még a mai napig is áll. De ami még érdekesebb, hogy a 300 fős falunkban két Stanley-kupa gyűrű is van. Az egyik az enyém, a másik pedig az unokatestvéremé, Al MacAdamé, aki a Philadelphia Flyers játékosa volt és velük nyert kupát 1974-ben. Nem mellesleg 20 kilométerre lakik Brad Richards, aki a Chicago Blackhawks játékosa, szintén Stanley-kupa győztes. Kanada legkisebb provinciájából származom, körülbelül 130 ezer ember él a tartományban de 25 jégpályánk van és az egy mérföldre jutó gyűrűk száma is nálunk a legmagasabb” – mesélte nevetve a szakember.

MacAdam az 1970-es évek végén fordult az edzői pálya irányába. A New Brunswick Egyetem csapatának szakvezetőjeként már az első évben megnyerte a bajnokságot, meg is választották az év edzőjének. Eközben egyetemi tanárként a katedrán is állt, Jacques Demers kollégájaként. Amikor aztán 1986-ban Demers a Detroit Red Wings csapatának  vezetőedzője lett, MacAdamet kérte fel másodedzőjének. A detroiti évek után Edmontonba szerződött, és átvette a Cape Breton Oilers (az Edmondon Oilers NHL-csapatának farmcsapata) irányítását. 1990-ben az Edmonton Oilers megnyerte a Stanley-kupáját (ez a bravúr azóta sem sikerült nekk), így a csapattal szorosan együttműködő MacAdam is büszke gyűrűtulajdonos lett. „Nagyon érdekes a története a Stanley-kupa győzelemnek. Ekkoriban Mark Messier és Jarri Kurri is a csapat tagjai voltak. Grant Fuhr volt a kapus, és több világklasszis játékos is Edmontonban játszott. Amit nagyon érdekesnek tartok ebben a sportban az az, hogy a legjobb játékosok általában a legjobb emberek is. Például Detroitban Steve Yzerman volt a csapatkapitány, a legjobb ember volt a csapatban, most pedig a Tampa Bay menedzsere. Számos olyan játékosnak voltam edzője, akik most magas pozíciókat töltenek be. Fontos az, hogy ebben a kis világban, mint a jégkorongos, a játékosok olyan helyekről érkezzenek, ahol jó embereket faragnak belőlük.”

(6 Kép) Stanley-kupa gyűrű

Az 1990-es Stanley-kupa gyűrűn több szimbólum is található. A gyűrű egyik oldalán a tulajdonos neve és a csapat logója található, a másik oldalán pedig a győzelmek száma, és évszáma, valamint a döntős csapatok neve és a Stanley-kupa látható. Érdemes megfigyelni, hogy az évszámok egy répa alakján jelennek meg. A gyűrűn lévő legérdekesebb motívum a motivációval hozható összefüggésbe. A pszichológia a szamár elé lógatott répát tartja a pozitív motiváció egyik szimbólumának. A szamár, amelyet bottal ütnek, ugyanúgy igyekezni fog, ám a motiváció így nem előrevivő, a jó teljesítmény a fájdalom és a félelem elkerülésén alapszik. Ha azonban a jó teljesítmény mozgatója az előttünk lebegő pozitív cél, a jutalom, a boldogság, akkor pozitív irányba hajtunk.. A gyűrű tetejét öt nagyobb, valamint több kisebb gyémánt díszíti. A nagyobb gyémántok az Edmonton Oilers öt Stanley-kupa győzelmének szimbólumai. A gyűrű tetején körben a felirat: Stanley Cup Champions 1990.

Don MacAdam az 1990-es évek végén lett a kanadai válogatott tanácsadója, többször irányította a csapatot nemzetközi tornákon. Kalandos pályafutása ezután Japánba vitte, ahol a Nippon Paper Cranes csapatát bajnok címig vezette, majd visszatért az Egyesült Államokba, ahol ECHL-kluboknál dolgozott. 2004-ben újabb kihívás elé nézett: az ECHL-ben érdekelt Dayton Bombers edzője, menedzsere és tulajdonosa lett. Nem csoda, ha azt mondja magáról: „Azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb ember a világon a jégkorongos világban, hogy ennyi helyen dolgozhattam. A jégkorongban a legnagyobb örömöt az jelentheti, ha játszhatsz. A második legjobb dolog az, ha edző lehetsz, a harmadik pedig az, ha szurkolhatsz a kedvenc csapatodnak. Számomra az edzői pályafutás a játékoslétből következő logikus lépés volt. De amiért a legizgatottabb vagyok most, az az, hogy azt mondják nekem, Székesfehérváron vannak a legjobb szurkolók az egész ligában. A kanadai szurkolók teljesen különbözőek: mi inkább csak nézzük a játékot, de nem élünk vele együtt úgy, ahogy az európai szurkolók. Európában igazi életérzés szurkolónak lenni.”

MacAdamről a New Brunswick Egyetemen díjat neveztek el, emellett beválasztották a világ 50 legérdekesebb embere közé és több jégkorongos könyv szerzője is. Pályafutásának legújabb állomásaként pedig az EBEL-ben kapott komoly feladatot: „Lehetőséget kaptam arra, hogy az EBEL-nél dolgozzak, és bár nem vagyok itt még régóta, már több helyen is jártam. Imádok tanítani, imádok utazni és nagyon szeretek emberekkel beszélgetni és új emberekkel ismerkedni. Az edzői lét olyan, mint a tanítás. Tanárként és edzőként is sokat adhatsz vissza a tudásodból, valamint a két pálya mindegyike emberekkel való foglalkozást jelent. A liga megbízásából tanulmányt készítek az utánpótlás-nevelésről. Magyarországon ez nagyon jól működik, a csapat menedzsmentjével már sokat beszélgettem erről, kiválóan felépített klub van itt Székesfehérváron. Más EBEL-csapatoknál nem ez a helyzet. A magyar utánpótlás-csapatok kiválóan szerepelnek nemzetközi színtéren, ami nagyon jó hír annak tekintetében is, hogy itt megkapják a lehetőséget a játékosok arra, hogy feljebb lépjenek. A munkám egyik része a tanulmány elkészítése, a másik része pedig az, hogy feltérképezzem a jelenlegi helyzetet. A cél az, hogy az itt rejlő kincsesbányát megismerjem: a kiváló edzői stábokat, játékosokat, adottságokat, amik magukban nem jelentenének előrelépést, csak akkor, ha egyesítjük és kiaknázzuk az bennük rejlő lehetőségeket. Meg kell értenünk: ha egy csapat magasabb szintre lép, az összes többinek fejlődnie kell vele együtt, mert az teszi lehetővé a folyamatos fejlődést, ha mindenki hasonló ütemben halad egy ligán belül. Ha pedig mindenki egy közös célért dolgozik, csodás dolgok történhetnek velünk.”

Adódik a kérdés, hogy miként látja: mi a fejlődés, az előrelépés fő sikertényezője a jégkorongsportban.

“Nem ismerek olyan játékost, akinek ne lett volna a gyerekkori álma az NHL-be kerülni. Két dolog kell ahhoz, hogy egy játékos eljuthasson ide: elsősorban hihetetlen szenvedéllyel kell szeretniük a játékot. De ez nem elég. Az AHL-ben volt olyan évünk, hogy nyolc első körben draftolt játékosunk volt a csapatban, egyikőjük sem ragadt meg az első vonalban. Az egyetlen játékost abból a csapatból, aki aztán több évig is az NHL-ben játszott, majdnem utolsóként választották ki. Nem volt kiemelkedő semmiben sem, jó képességei voltak természetesen, de valamiért mégis kiváló volt játékosként. Láttunk már ilyen játékosokat: van bennük valami, ami a szívükből jön, ami különlegessé teszi őket és ez a legfontosabb. A második dolog, ami fontos: a lehetőség. Kell valaki, aki látja őket játszani. Sokszor mondtam a játékosaimnak akkoriban: egy sérülésre vannak az első ligától. Ha egy sajnálatos eset után megkapják a lehetőséget arra, hogy megmutassák, mit tudnak, már nem tudnak a képességeiken csiszolni, a játékuknak szívből kell jönnie. Ezért is kiváló liga az EBEL, összefogunk azért, hogy mindenki jobb lehessen. Ez a liga is egyfajta lehetőség.”