Egy hajszálon múlt
- 2016.08.23. 22:03
- Fehérvárav19
A harmadik harmadra feljavulva, kemény küzdelemben maradt alul első EBEL-es felkészülési mérkőzésén a Fehérvár AV19.
Villachi fölénnyel kezdődött az első harmad és bár többet birtokolták a korongot a hazaiak, az első igazi hazai helyzetig a harmadik percig kellett várni. Csapatunk nem jeleskedett a támadás befejezésben, a mérkőzés hatodik percében Sofron és Kóger vezetett támadást a villachi kapura, de utóbbi Royba lőtt. A kilencedik percben Orbán Attila kiállítása után ráadásul emberelőnyben támadhattak az osztrákok, amit alig egy perc alatt ki is használtak, Leiler a kapu előtt McBride elé passzolt, aki nem is hibázott (1-0). Alig szerezte meg első gólját a Villach, elvesztettük a bulit a kezdőkörben, ebből meg is indultak a hazaiak, és McBrath egy kapu előtti keresztpassz után Hetényi mellett lőtt a kapuba (2-0). Újabb négy perc múlva újabb emberelőnyös szituációt harcolt ki magának a Villach, ezúttal Sofront büntették, fogásért. Jól működött a védelem, és Hetényi is számos bravúrt mutatott be. McBride és Szabó Krisztián keveredett kisebb ökölpárbajba egy hazai támadás után, utóbbi egy korábbi ütközés miatt törlesztett, a verekedés után mindketten öt percig pihenhettek a büntetőpadon. Hat perccel a vége Kóger szépíthetett volna, majd emberelőnybe került csapatunk, előbb Vincze került helyzetbe, majd Bodo lövése vágódott a kapusba. Ugyan gólt nem sikerült szerezni az előnyből, de ígéretes volt a csapat játéka. Alig egy perccel a harmad vége előtt már három gólos volt a hazai előny, McGrath kapáslövése vágódott a hálóba (3-0).
Jól kezdte a középső játékrészt a Fehérvár AV19, ám Owens kiállítása miatt alig másfél perccel a bedobás után máris újra hátrányba kerültünk. Hátrányban sem szorította be Sagertéket a Villach, Sarauer villant egyet szólóban, majd a kontrát két nagy Hetényi-védés zárta. A harmad első felében eltűnt a buszláb, egyre többször veszélyeztettünk Roy kapujára, de a lendületet Orbán újabb kiállítása törte meg, majd 2 perccel később Hetényi akasztott egy kapura törő villachit, így újabb hazai fór következett. Mindkét emberhátrányt kivédekezte a Clint Thornton és Énekes Lajos irányította csapat, sőt, Bodo kétszer is közelről próbálkozhatott. A harmad hátralévő részében főleg a mezőnyjáték dominált, nagyobb helyzetek is főleg hazai oldalon akadtak, azonban Hetényi bravúrosan tartotta a csapatot. Egy perccel a vége előtt újra öt a négy ellen támadhatott csapatunk, Sofron István középre passzolt, majd Andrew Sarauer pedig hatalmasat bombázott a villachi kapuba (3-1).
Kiegyenlített záró játékrészt láthatott a mintegy 2500 villachi és maroknyi fehérvári szurkoló. Makowski kiállítása után újabb hazai gólt nem szerzett a Villach, de mindkét csapat sok helyzetet dolgozott ki. A harmad tizenkettedik percében Mühlstein lökte neki Reiszt fejjel a kapuvasnak, így csapatunk két percig emberelőnyban támadhatott, fiatal támadónk pedig szerencsére vissza tudott térni a jégre. 9 perccel a harmadik harmad vége előtt megérkezett az újabb fehérvári gól, Chris Owens lőtte ki messziről a villachi hosszú felső sarkot. Makowski újabb kiállítása alatt többször veszélyeztetett a hazai csapat, ám Hetényi Zoltán percei voltak ezek, többször is bravúrosan hárított. 2 perc 22 másodperccel a vége előtt Bodo vitte be a támadóharmadba a korongot, a kapu mellett Erdély elé passzolt, aki kapásból, védhetetlenül lőtt a kapuba (3-3).
A hosszabbítás hét percében négy a négy ellen nem tudtak nagyobb helyzetet kialakítani a csapatok, három és fél percnél ráadásul óriási kapuvasat lőtt a Villach, majd McBride másodszor keveredett ökölpárbajba, ezúttal Vas János volt az ellenfél. A hosszabbítás vége előtt alig egy perccel Labrecque cselezgetett a kapu előtt, majd Hetényi mellett a kapuba csúsztatta a korongot (4-3), így a hazaiak örülhettek.
Csapatunk a harmadik harmadban nagy küzdőszellemről tanúbizonyságot téve első EBEL-es ellenféllel játszott felkészülési mérkőzésén hosszabbításban szenved vereséget.