Egy ikon távozik: Kovács Csaba 14 év után elhagyja Székesfehérvárt
- 2016.07.25. 19:48
- Fehérvárav19
A 2003-as bajnoki döntő előtt a Fejér Megyei Hírlap hasábjain az alábbiakat olvashattuk Kovács Csabáról: “Kanadából tért haza, szemtelenül fiatal, rengeteg döntő áll még előtte.” Bizony, szép évek álltak az akkor 19 éves támadó előtt. Az akkori nevén Alba Volán FeVita, később Fehérvár AV19 mezében a klub történetének harmadik legtöbb pontját, valamint gólját szerző játékos Palkovics Krisztián után a második legtöbbször öltötte magára a kék-fehér mezt. A száraz tények sorolása mellett nem lehet elmenni amellett, hogy klubunk 21-ese a csapat és a magyar válogatott vezéregyénisége lett már a kétezres években, fiatal kora ellenére pedig a legtapasztaltabb játékosok közé sorolták a szapporói és krakkói feljutáskor a válogatottban is.
Kovács Csaba az alábbi mondatokkal búcsúzik:
Először is köszönetet szeretnék mondani a klubnak az elmúlt 14 évért, amit itt tölthettem. 18 évesen gyerekként érkeztem, és nagyon sokat kaptam a klubtól, Székesfehérvártól. Rengeteg élmény, barátság és siker köt ide. Soha nem fogom elfelejteni azt a 10 évet, amikor sorozatban bajnokok tudtunk lenni, az első Kontinentális Kupát, illetve a EBEL-ben töltött éveinket. Különösen hálás vagyok azért, hogy a klub és a város mindig mindent megtett azért, hogy egyre magasabb szinten tudjunk versenyezni, és mindez véleményem szerint nem csak nekem volt jó, mint játékos, hanem az egész magyar jégkorong sokat köszönhet ennek.
Itt akkor külön ki szeretném emelni azt a személyt, akinek külön nagyon hálás vagyok, hogy 14 éve, amikor Kanadából hazajöttem, megadta az esélyt, hogy Székesfehérvárra kerüljek. Ő Ocskay Gábor.
Köszönöm az áldozatos munkát, amit a klubért, a hazai jégkorongért és értem tett. Köszönöm a több mint 600 meccset és rengeteg élményt, amit itt átélhettem; hogy múlt hét hétfőn, amikor elköszöntem, tisztelettel, barátként megértette a döntésem.
Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy az elmúlt 14 évben játékostársaimnak mondhattam őket. Nagyon sok embert említhetnék meg név szerint, de a klub legendái közül külön szeretném kiemelni ifjabb Ocskay Gábort, Palkovics Krisztiánt és Kangyal Balázst, mert élmény volt velük játszani.. Tényleg, kevés a hely ahhoz, hogy mindenkit név szerint megemlítsek, hiszen több, életre szóló barátságot kötöttem itt. Köszönöm emellett a stábnak, akik mindig lehetővé tették, hogy a legjobb formában, a legjobb lehetőségekkel lépjünk jégre.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy ha visszagondolok a jégkorongos pályafutásomra, átélhettem olyan pillanatokat, mint a 2005-ös hét mérkőzéses bajnoki döntő és az utána következő ünneplés az Országalmánál, a Kontinentális Kupában elért harmadik helyünk vagy a csapat két évvel ezelőtti, legsikeresebb EBEL-szezonja. Ezek olyan dolgok, amire a jégkorongos pályafutásom után is sokat fogok gondolni. Nagyon nehéz volt ezt a döntést meghozni, talán életem legnehezebb lépése volt, de úgy éreztem itt az idő. Remélem, hogy a jövőben több időm jut majd a családomra. Hihetetlenül hálás vagyok a feleségemnek, gyermekeimnek és a szüleimnek , hogy támogattak és sok áldozatot hoztak azért, hogy ilyen magas szinten jégkorongozhassak.
Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a csapat szurkolóinak a támogatást, különösen azoknak, akik a klub és a magyar jégkorong fejlődését töretlen lelkesedéssel és soha nem múló támogatással követték végig. Köztük vannak olyanok, akik 10 éve minden győztes mérkőzés után csokoládéval jutalmazzák a teljesítményünket. Az ilyen hozzáállás nagyon sokat jelentett nekem és a csapatnak is.
Remélem, a jövőben még lesz lehetőségem tenni a fehérvári jégkorongért, visszaadni a klubnak abból, amit én kaptam tőlük. Kívánok a klubnak még sok sikeres szezont, komoly EBEL-sikereket a jövőben. Hajrá, Volán!
Klubunk szakosztály-igazgatója, Ocskay Gábor így búcsúzik Kovács Csabától:
Az aranygeneráció egyik olyan tagja távozik most, aki az elmúlt 14 évet végigdolgozta velünk és a klub történetének részévé vált. Szeretném megköszönni a klub és a menedzsment nevében ezt a 14 évet és azt a munkát, amit hozzátett a sikerekhez. Most egy új fejezet következik, erről szól az élet, a régi ikonok helyét átveszik a fiatalok.
További sok sikert kívánunk Csabinak a pályafutásához és sok sikert a magánéletben is!
Klubunk fontosnak tartja, hogy szurkolóink is méltóképpen búcsúzhassanak el a játékostól. Ennek módjáról és időpontjáról hamarosan tájékoztatni fogjuk szimpatizánsainkat.