Győzelem az első hazai mérkőzésen
- 2016.09.18. 20:08
- Fehérvárav19
Az első harmad rögtön egy Sofron helyzettel kezdődött, de a vendégek is tesztelték Hetényit már a harmad elején. A játékrész első felében többet birtokolta a korongot csapatunk, előbb Maylan vitte be egyedül a korongot a harmadba, de az érkező Sarauer előtt elsuhant a korong, majd Sofron bombáját kellett hárítania a kapusnak. A helyzet után a mérkőzés első ütésváltása következett, ami után négy a négyben folytatták a csapatok. A tizedik percben megérkezett a Fehérvár AV19 első idei gólja is, Adam Courchaine, a Csehországból érkező csatár a saját kék vonalunknál szerzett korongot, szólóban indult a szlovén kapu felé, és nem is hibázott (1-0). A harmad közepén is maradt a hazai mezőnyfölény, Sofron, majd Maylan került helyzetbe, azonban egy szerencsétlenül megpattanó lövés után a vendégeknek sikerült gólt szerezni, Hazdic révén (1-1). A harmad utolsó öt percében is záporoztak a hazai helyzetek, Courchaine lövése fölé, Bodóé a kapusba, majd Kógeré a szlovén kapus lepkés kesztyűjéből a kapu mellé vágódott. A harmad végén Hetényi bravúrjai után újabb gólszerzési lehetőségek adódtak csapatunk előtt, de nem sikerült vezetést szerezni.
A második harmadot előnyben kezdte a csapat (az első harmad végén Kógert ütközték le) de sem ebből az előnyből, sem pedig a harmad eleji vendégelőnyből nem sikerült betalálni. A második harmad hetedik percében újra Kógerrel szemben szabálytalankodtak, így újabb hazai előnyt láthatott a mintegy háromezer hazai néző. Sofron István és Kóger Dániel összjátéka után kétszer sem sikerült Raisp kapujába lőni, majd Courchaine passzolt Kóger elé, de a kapus bravúrral hárított. Beszorította ellenfelét a Fehérvár AV19 a következő percekben, Sofron lövését a kapu torkából sikerült hárítania a szlovén kapusnak. A 34. percben megint előnyben támadhattak a vendégek, a legnagyobb helyzet azonban a kiegészülés pillanatában adódott, a kapu előtt csorgó korong a vasról kifelé pattant.
A harmadik harmad első percében aztán újra vezetést szerzett csapatunk, Maylan vitte be a korongot a harmadba, majd Sárpátki és Erdély szép kapu előtti játéka után utóbbi lőtt az üres kapuba (2-1). A záró játékrész első felében mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, az 50. percben Sarauer állhatott szemben a szlovén hálóőrrel, majd Hetényi nagy védésére volt szükség, de maradt az egy gólos előny. A paprikás hangulatú mérkőzésen Manavian és Bazevics akaszkodott össze, újra négy a négyben folytatódott a játék a harmad közepén. A továbbiakban is főleg a szlovének kapuja előtt folyt a játék, előbb Sarauer, majd Szirányi került helyzetbe, majd Kóger lövése jelentett veszélyt. Hét perccel a harmad vége előtt játékkésleltetés miatt újabb kétperces kiállítást kapott csapatunk, de a fórban sem sikerült igazán veszélyes helyzetet kialakítania a zöld-fehéreknek. Két perccel a vége előtt időt kért a szlovén mester, majd egy újabb hazai kiállítás után már a kapust lehozva kettős előnyben támadhattak a vendégek, , de maradt az egygólos előny, így csapatunk megnyerte első hazai mérkőzését.