A legrosszabb mutatók ellenére is nehéz lesz
- 2009.12.08. 11:28
- FehervárAV19
Idei második fehérvári szereplésére készül ma este az Acroni Jesenice együttese, s bizony a szlovéneknek aligha lehet szép emlékük: legutóbb 4-2-re kikaptak az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban…
Ahogy azt követően Jesenicében is ugyanilyen arányban győzött a Sapa Fehérvár AV 19, még a huszadik játéknapon. Ami viszont fájó, hogy a bajnokság elején, egészen pontosan a negyedik fordulóban 6-2-es vereséget szenvedtünk a tabella utolsó helyezettjének csarnokában.
Most viszont – ismét – nekünk áll a zászló, ennek ellenére kőkemény ütközet várható.
A Jesenice nyilván nem adja majd olcsón a bőrét, még akkor sem, ha a két csapatot a tabellán nem kevesebb, mint 19 pont és négy hely választja el egymástól.
Az Acroni legutóbb otthon kapott ki 3-2-re a Salzburgtól, bár ne tették volna, hiszen ezzel a két ponttal a „nemszeretemcsapat” megelőzött bennünket a tabellán.
De térjünk vissza a Jesenicére, mert ma elsősorban az ő formájuk a legérdekesebb.
Ami meglehetősen egysíkú…
A szlovén gárda idegenben utoljára november 17-én, a 23. fordulóban győzött, hosszabbításban a Vienna Capitals otthonában. Ezt követően zsinórban háromszor kikaptak, majd hazai környezetben 6-4-re legyőzték a Klagenfurtot, amit szintén zsinórban három vereség követett.
EV Vienna Capitals - HK Acroni Jesenice 4:5 n.V. (1:0,0:3,3:1,0:1)
HK Acroni Jesenice - EC VSV 3:4 (1:2,1:1,1:1)
EC Red Bull Salzburg - HK Acroni Jesenice 4:1 (1:1,2:0,1:0)
HDD TILIA Olimpija Ljubljana - HK Acroni Jesenice 5:2 (0:0,2:1,3:1)
HK Acroni Jesenice - EC KAC 6:4 (2:0,1:2,3:2)
EC VSV - HK Acroni Jesenice 4:1 (1:0,1:1,2:0)
HK Acroni Jesenice - HDD TILIA Olimpija Ljubljana 7:8 (0:3,3:3,4:2)
HK Acroni Jesenice - EC Red Bull Salzburg 2:3 (1:0,0:2,1:1)
A Jesenice az idei szezonban messze a legkevesebb pontot gyűjtötte – 13-at, ami éppen a fele a kilencedik Ljubljanáénak -, a legkevesebb gólt ütötte – 78 – és a legtöbbet kapta – 126, így értelemszerűen a gólarányt tekintve is a liga legrosszabbjának számít: - 48.
Az EBEL első negyven játékosa közé egyedüliként a 30 éves Andrei Makrov tudott bekerülni, az észt játékos 30 meccsen 15 gólt és 13 gólpasszt produkált, ami nem rossz teljesítmény.
De az első nyolcvanban is mindössze öten képviselik a jesenicei színeket: a már említett Makrov mellett a német védő Alexander Dück – 30 meccs, 4 gól, 15 assziszt -, Tomaz Razingar – 25 meccs, 9 gól, 8 gólpassz – a húsz esztendős Rok Ticar – 27 meccs, 5 gól, 12 gólpassz -, valamint Andrej Hebar, aki eddig csak 17 mérkőzésen tudott pályára lépni, ezeken 6 gólt és 7 gólpasszt termelt.
Ezek után feltétlen győznie kell ma este csapatunknak, mér csak azért is, mert a hétvégén két nehéz mérkőzés vár a fiúkra: pénteken Salzburgban, vasárnap itthon a listavezető Graz ellen…
AG
AG