A pontszerzés a cél

  • 2009.12.06. 11:31
  • FehervárAV19
Önbizalommal telve várhatja a Sapa Fehérvár AV19 a vasárnapi, klagenfurti fellépést, hiszen pénteken magabiztosan, 6-2-re győztük le a Villachot.
"Ez az egyik legjobb hazai mérkőzésünk volt, gyakorlatilag mindent meg tudtunk valósítani, amit előzetesen terveztünk. Nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, sokat dolgoztunk, de türelmesek is voltunk, és jól jöttünk ki az 1-1 eleni párharcokból. Ehhez kitűnő kapusteljesítmény társult, így lassan felőröltük az ellenfél védelmét" - emlékezett vissza Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 pályaedzője.

A szakember kiemelte, hogy a csapat emberelőnyös játéka is javulófélben van, hiszen sikerült gólra váltanunk az egyiket pénteken este. "Az emberhátrányos védekezésünkben nem volt jelentős előrelépés, de fegyelmezett játékunkkal elkerültük a felesleges kiállításokat" - tette hozzá Énekes Lajos.

A Klagenfurt lesz a következő ellenfelünk, amely a csapatot elérő sérüléshullám dacára feljövőben van. "Ha a játékerőket nézzük, a két csapat közel áll egymáshoz. A KAC nem szerepelt túl jól eddig a szezon során, de az idény második felében minden bizonnyal más szinten fognak majd jégkorongozni. Ezt a Graz elleni, idegenbeli győzelmük is előrevetíti. Ugyanakkor ha meg tudjuk ismételni a pénteken látott játékunkat, akár a győzelem sem lesz elérhetetlen számunkra, de a reális célkitűzés az egy pont begyűjtése" - mondta pályaedzőnk, aki méltatta a "Rekordmeister" légiósait, akik bármikor képesek egy villanással eldönteni a mérkőzés kimenetelét. "Ezért is kulcsfontosságú, hogy az egyéni párharcokban ismét mi kerekedjünk felül" - húzta alá Énekes Lajos.

Kovács Csaba sajnos szemsérülést szenvedett pénteket, így vasárnap nem játszhat. Minden valószínűség szerint Benk András veszi át a helyét Mihály Árpád és Fekete Dániel mellett. Peterdi Imre pedig elfoglalhatja szokásos posztját Ladányi Balázs és Vas Márton sorában.
 
EC KAC - Sapa Fehérvár AV19
Klagenfurt, 2009. december 6. 18:00
Vezeti: Fussi, Trattnig, Zehenthofer.