Az alapszakasz utolsó köre következik

  • 2016.01.17. 11:24
  • Fehérvárav19
A mérkőzés kimenetele mind az alsó- mind pedig a felsőház szempontjából fontos, hiszen a többi mérkőzés alakulásától függően a Bolzano a negyedik, de akár a hetedik helyen is végezhet az alapszakasz végén.

A Bolzanonak mindössze egy pontra van szüksége az alapszakasz utolsó fordulójában, hogy egyenes ágon playoff-részvevő lehessen. Az olaszországi csapat pénteken 4-1-re nyert a Dorbirn ellen és a 44. forduló előtt az ötödik helyen áll. Nem dőlt el azonban semmi sem, hiszen az utolsó két playoff helyért még 4 csapat van csatában. Kiváló mérkőzésre van tehát kilátás, hiszen az egyik oldalon a playoffért küzdő Bolzano, a másik oldalon pedig az újraszerveződő Fehérvár AV19 áll majd. 

„A Dornbirn elleni mérkőzésünk után nem számolgatunk, csak a győzelem számít. Kiváló hangulat volt a csarnokban a bulldogok ellen. Szükségünk van a szurkolóinkra, velük együtt erősek vagyunk” – mondta Tom Pokel, a bolzanoiak edzője. Csapata a legutóbbi négy hazai mérkőzését megnyerte, 19 gólt lőttek, míg csak ötöt kaptak.
A két csapat eddig háromszor találkozott a szezonban, legutóbb éppen egy hete Székesfehérváron, ahol egy góllal a dél-tiroli együttes nyert és vihette haza a három pontot. Csapatunk pénteken sem tudott nyerni Znojmoban, ahol a csapat vezetőedzője, Hannu Järvenpää először ült tétmérkőzésen a padon. Az eredménnyel eldőlt, hogy csapatunk a kilencedik helyen fejezi be az alapszakaszt és így a középszakaszban két bónuszponttal indul a rájátszásért folytatott harcban. „Az első 40 percben jó játékot láttam. Miután a harmadik harmadban a Znojmo megszerezte a negyedik gólját, kinyílott a játékunk, de ebből sajnos nem mi, hanem az ellenfél szerzett gólokat. A mérkőzésből erőt meríthetünk, mert láthattuk, méltó ellenfelei lehetünk bármelyik csapatnak. Már csak 60 percig kell hoznunk ugyanezt a játékot. A Bolzano nagyon erős otthon, így keményen küzdenünk kell az első pillanattól fogva!”  - tette hozzá Järvenpää.

2016. január 17. HCB Südtirol – Fehervar AV19 (17:40)
Vezeti: GRUBER, M. NIKOLIC, Ettlmayr, Zgonc