Az ember a kamera mögött
- 2016.12.01. 10:00
- Fehérvárav19
Bizonyára minden szurkolónk látta már csapatunk egy-egy mérkőzését televízióban, vagy online, de azt, hogy ki áll a kamera mögött, csak kevesen tudják. Most megismerkedhetünk azzal az emberrel, aki lehetővé teszi, hogy otthonról is követhessük kedvenc gárdánkat, és akivel minden találkozón összefuthatunk a közvetítőálláson. Bauer Tiborral, csapatunk videotechnikusával beszélgettünk munkájáról, tapasztalatairól és a klubról.
Mikor kerültél először kapcsolatba a jégkoronggal?
A jégkoronggal először a 80-as évek elején, 1981 körül kerültem kapcsolatba, az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában. Volt egy osztálytársam, Paróczai Laci, aki itt jégkorongozott a Volánnál. Minden lány őt csodálta, és minden fiú őt irigyelte, ahogy én is, főleg, amikor megnyerték az úttörő bajnokságot (akkoriban a kölyök korosztály neve – a szerk.). Mivel nagyon szerettem volna sportolni, addig-addig fűztem Lacit, hogy próbáljon beajánlani Ocskay Gábornak, hátha eljöhetek ide jégkorongozni, hogy ez meg is történt. Én annyit mondtam neki, hogy tudok ugyan korcsolyázni, de hátrafele nem és ő annyit mondott, hogy majd meglátjuk. Ő akkor már nyilván tudta, hogy más tervei vannak velem. Soha nem is lettem jégkorongozó, de még csak edzéslátogató sem. Később az érdeklődésem ezért a kerékpársport felé fordult. Ott szerencsére pár évet eltöltöttem, bár mindenféle sikerek nélkül. Aztán általános iskola vége fele már többször kijöttünk hokimeccsekre, a még akkor nyitott pályára. Azonban nem volt egyszerű utánajárni, hogy mikor lesznek mérkőzések, így amikor a Fejér Megyei Hírlap sportrovata azt írta, hogy lesz, akkor jöttünk. De ritkán és nagyon cudar körülmények között rendeztek találkozókat, azokat is többnyire három csapattal: a Fradival, az Újpesti Dózsával és a Volánnal. Az első kettő dominált, a Volán pedig rendszeresen megszerezte a legjobb vidéki csapat címét, de ez a szurkolókat nem zavarta, mert nagyon szerettük a jégkorongot. Ezt nevezném hőskornak a sport szempontjából.
Hogyan kerültél a klubhoz?
Körülbelül 10-12 éve, Énekes Lajosnak köszönhetően kaptam itt az első munkáimat. Akkor Pat Cortina volt a csapat edzője és az ő idején többször is kérték a segítségemet az ellenfél játékának feltérképezésében. Ez annyiból állt, hogy Énekes Lajos, akivel már akkor is nagyon jó kapcsolatom volt, rendszeresen hozott nekem kazettákat, azokat másolgattam, vagdostam és ez alapján elemezték a felvételeket. Később ez a kapcsolat egyre szorosabb lett, és mivel Cortina nagyon szerette a videós felkészüléseket, többször is megkért, hogy rögzítsek mérkőzéseket, illetve jó néhány esetben az Interliga találkozókra is elkísértem a csapatot. Így kezdődött az egész. Ekkoriban a bajnokság végén, amit többnyire meg is nyert a Volán, a szezon végi évzáró hangosítása és összefoglaló videók vetítése kapcsán engem kért fel a klub, így egyre több munkám lett. Aztán az áttörést az hozta, amikor a Volán bekerült az EBEL-be, ugyanis előírás lett valamennyi mérkőzés rögzítése, valamint azok rövid időn belüli (30 perccel a mérkőzés lefújása után) átadása az ellenfeleknek és a játékvezetőknek. Néhány évvel később pedig a mérkőzések különböző szerverekre való feltöltése is a feladatommá vált. Pár éve ezt az osztrák szövetség kiterjesztette az U18-as és az U20-as korosztályra is, ma pedig már az U12-es korosztálytól felfelé is él ez az előírás a magyar bajnokikon. Mivel ezeket a videókat nyilvános csatornára töltjük fel, remélem, hogy a játékosoknak és a szülőknek is tudunk segíteni ezzel saját és gyermekeik teljesítményének értékelésében.
Mivel foglalkozol a jégpályán kívül?
Főállásban a Fehérvári Médiacentrumnál dolgozom. Ők nagyon nagy segítséget nyújtanak nekem mind technikában, mind pedig a kollegáimnak hálás vagyok rugalmasságuk miatt. Hiszen itt rendkívüli technikai igények vannak. Valamint az itteni munka sok időmet elveszi, tehát ez nem működhetne, ha a Médiacentrum vezetése nem támogatna. Gyakorlatilag a szabadidőmben dolgozom a csapatnál, mondhatjuk, hogy ez igazából – a katonaságból vett kifejezéssel élve - irányított szabadidő, hiszen úgy szervezem az időmet, hogy a jégkoronggal kapcsolatos munkáimat is el tudjam látni.
Miért választottad ezt a pályát?
Szurkolóként nőttem fel, édesapám sokszor vitt Videoton meccsekre, és ez óriási élmény volt. Minden nap a Sóstón voltam, vagy szurkolóként, vagy kerékpáredzésen, innen ered a szurkolói vénám. Ennek a munkámra is van kihatása, hiszen sokkal könnyebb úgy dolgozni, ha az ember szereti a munkáját és én ebben a szerencsés helyzetben vagyok. Tudni kell, hogy a sportközvetítések közül a jégkorong a legnehezebb, főleg a körülmények miatt. Nagyon hideg van, és ezt elég nehezen viselem, főleg amikor egy nap alatt három-négy meccset is fel kell venni. A másik nehezítő körülmény, hogy a hoki sokkal gyorsabb, mint a többi sport, így a kezdetekkor velem is megesett, hogy belestem abba a klasszikus csapdába, hogy néha egy kijelzőn lévő porszemet követtem a korong helyett, miközben a játék nem is arrafele ment. De pont a gyorsaság az, ami miatt régen megszerettem ezt a sportot. Bár ízig-vérig Videoton szurkoló voltam, laikusként is lehetett látni, hogy itt nem lehet alibizni, mert sokkal gyorsabb a játék. Emiatt is nevezték a jégkorongot a 21. század sportjának annak idején és ez talán még most is így van.
Mi volt eddigi karriered során a legemlékezetesebb időszak, vagy pillanat?
Nagyon emlékezetes időszak volt, amikor a Volán egyre jobb lett és szurkolóként átélhettem azt a folyamatot, ahogy a Volán a Fradi és Dózsa fölé emelkedik. Lassan elkezdtük megverni itthon azokat a csapatokat, akik egyeduralkodók voltak, esetenként nem is kevés góllal. Ez azért is volt különleges, mert itt is, mint minden sportban megvolt a főváros központúság és a főváros-vidék ellentét. Nagyon jó érzés volt szabadtéren elődöntőt nyerni a Jászberény és a Dunaújváros ellen és ezzel döntőbe jutni, de nagyon rossz volt a Fraditól kikapni. De akkor már lehetett látni, hogy mi a jövő és mi a múlt. Ha pedig egy meghatározó pillanatot kellene kiemelnem, akkor Kangyal Balázs hosszabbításos gólját említeném meg Dunaújvárosban (Az 1999-es bajnoki döntőben az Alba Volán Riceland a Dunaferrel küzdött az aranyért. A négy nyert mérkőzésig tartó párharcban 3-2-re vezetett a Volán. Sorsdöntő mérkőzés következett idegenben, hiszen a győzelem a bajnoki aranyat is jelentette. A Volánt több száz fehérvári szurkoló kísérte el, elképesztő hangulatot teremtve a megyei rivális otthonában. A találkozó a hosszabbításban dőlt el, ahol Kangyal Balázs aranygóljával, Dunaújvárosban lett bajnok a Volán. A bajnoki cím azért is különösen emlékezetes, mert ez volt a klub első bajnoki címe az 1981-es arany óta – a szerk.) A kapu mögött állt a szurkolótábor, köztük én is, és soha nem felejtem el, ahogy Balázs felnézett a szurkolókra. Mi sem és ő sem hitte el, és az egész egy ünneplés volt, amiből senki nem akart kijózanodni. Bár ez nem az első bajnoki címe volt a csapatnak, de mégis különleges volt. Nagyon szerethető volt az a csapat és azok a játékosok. Később az EBEL-ben is ugyanilyen szerethetőek voltak, amikor a két fehérvári játékos, Palkovics Krisztián és Ocskay Gábor olyan vezéregyéniségei voltak a Volánnak, hogy szerintem a legjobb akarással sem tudta nagyobb múltú, jobb ligából érkező játékos megközelíteni őket. Akkoriban talán fel sem mértük, amit látunk. Ma már természetes a szurkolóknak, hogy magas színvonalú, jó mérkőzéseket látnak, de még most is óriási élmény egy-egy meccset megnyerni. Volt, hogy négygólos hátrányból feljöttünk a Klagenfurt ellen és lehetetlennek tűnő meccseket nyertünk meg, de mégis az volt az igazi, amikor minden elkezdődött. Akkor csodaszámban ment, hogy nyerjük a meccseket és akkori fejjel nem tűnt természetesnek, ahol ez a klub ma tart. A minap megnyert mérkőzés a Klagenfurt ellen, vagy az eddigiek sem természetesek és nem olyan könnyen teljesíthető dolgok. Nagy utat járt be a klub az említett hőskortól a mai napig, amikor már sokan természetesnek veszik, hogy ilyen klubok ellen, ebben a bajnokságban játszhatunk. Akkoriban elképzelhetetlennek és elérhetetlennek tűnt, hogy ez a klub ilyen magasságokba érhet el, és remélem, még sokáig ilyen színvonalas mérkőzéseket láthatunk.
Mit szeretsz legjobban a munkádban?
A mérkőzések hevében könnyű kicsit fontosabbnak érezni magam annál, mint ami valószínűleg vagyok. Sokáig fogok emlékezni arra, amikor tavaly az U16-os és U18-as csapat bajnokságot nyert. Akkor utólag tudtam meg, hogy a mérkőzésekre való ráhangolódásnál levetítették nekik azokat a gólösszefoglalókat és klipeket, amiket Tóth Dániel kollégámmal készítettünk. Ilyenkor örül az ember igazán annak, hogy ezt a munkát végzi. Jó érzés, ha egy-egy mérkőzés után bármelyik játékos, vagy edző megismer és megköszöni a munkánkat. Nélkülünk lennének mérkőzések, lennének gólok és lennének győzelmek, de úgy érzem, hogy ha bármit is hozzá tudunk tenni a videókkal a győzelmekhez, akkor azt meg kell tennünk.
A jégkoronggal először a 80-as évek elején, 1981 körül kerültem kapcsolatba, az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában. Volt egy osztálytársam, Paróczai Laci, aki itt jégkorongozott a Volánnál. Minden lány őt csodálta, és minden fiú őt irigyelte, ahogy én is, főleg, amikor megnyerték az úttörő bajnokságot (akkoriban a kölyök korosztály neve – a szerk.). Mivel nagyon szerettem volna sportolni, addig-addig fűztem Lacit, hogy próbáljon beajánlani Ocskay Gábornak, hátha eljöhetek ide jégkorongozni, hogy ez meg is történt. Én annyit mondtam neki, hogy tudok ugyan korcsolyázni, de hátrafele nem és ő annyit mondott, hogy majd meglátjuk. Ő akkor már nyilván tudta, hogy más tervei vannak velem. Soha nem is lettem jégkorongozó, de még csak edzéslátogató sem. Később az érdeklődésem ezért a kerékpársport felé fordult. Ott szerencsére pár évet eltöltöttem, bár mindenféle sikerek nélkül. Aztán általános iskola vége fele már többször kijöttünk hokimeccsekre, a még akkor nyitott pályára. Azonban nem volt egyszerű utánajárni, hogy mikor lesznek mérkőzések, így amikor a Fejér Megyei Hírlap sportrovata azt írta, hogy lesz, akkor jöttünk. De ritkán és nagyon cudar körülmények között rendeztek találkozókat, azokat is többnyire három csapattal: a Fradival, az Újpesti Dózsával és a Volánnal. Az első kettő dominált, a Volán pedig rendszeresen megszerezte a legjobb vidéki csapat címét, de ez a szurkolókat nem zavarta, mert nagyon szerettük a jégkorongot. Ezt nevezném hőskornak a sport szempontjából.
Hogyan kerültél a klubhoz?
Körülbelül 10-12 éve, Énekes Lajosnak köszönhetően kaptam itt az első munkáimat. Akkor Pat Cortina volt a csapat edzője és az ő idején többször is kérték a segítségemet az ellenfél játékának feltérképezésében. Ez annyiból állt, hogy Énekes Lajos, akivel már akkor is nagyon jó kapcsolatom volt, rendszeresen hozott nekem kazettákat, azokat másolgattam, vagdostam és ez alapján elemezték a felvételeket. Később ez a kapcsolat egyre szorosabb lett, és mivel Cortina nagyon szerette a videós felkészüléseket, többször is megkért, hogy rögzítsek mérkőzéseket, illetve jó néhány esetben az Interliga találkozókra is elkísértem a csapatot. Így kezdődött az egész. Ekkoriban a bajnokság végén, amit többnyire meg is nyert a Volán, a szezon végi évzáró hangosítása és összefoglaló videók vetítése kapcsán engem kért fel a klub, így egyre több munkám lett. Aztán az áttörést az hozta, amikor a Volán bekerült az EBEL-be, ugyanis előírás lett valamennyi mérkőzés rögzítése, valamint azok rövid időn belüli (30 perccel a mérkőzés lefújása után) átadása az ellenfeleknek és a játékvezetőknek. Néhány évvel később pedig a mérkőzések különböző szerverekre való feltöltése is a feladatommá vált. Pár éve ezt az osztrák szövetség kiterjesztette az U18-as és az U20-as korosztályra is, ma pedig már az U12-es korosztálytól felfelé is él ez az előírás a magyar bajnokikon. Mivel ezeket a videókat nyilvános csatornára töltjük fel, remélem, hogy a játékosoknak és a szülőknek is tudunk segíteni ezzel saját és gyermekeik teljesítményének értékelésében.
Mivel foglalkozol a jégpályán kívül?
Főállásban a Fehérvári Médiacentrumnál dolgozom. Ők nagyon nagy segítséget nyújtanak nekem mind technikában, mind pedig a kollegáimnak hálás vagyok rugalmasságuk miatt. Hiszen itt rendkívüli technikai igények vannak. Valamint az itteni munka sok időmet elveszi, tehát ez nem működhetne, ha a Médiacentrum vezetése nem támogatna. Gyakorlatilag a szabadidőmben dolgozom a csapatnál, mondhatjuk, hogy ez igazából – a katonaságból vett kifejezéssel élve - irányított szabadidő, hiszen úgy szervezem az időmet, hogy a jégkoronggal kapcsolatos munkáimat is el tudjam látni.
Miért választottad ezt a pályát?
Szurkolóként nőttem fel, édesapám sokszor vitt Videoton meccsekre, és ez óriási élmény volt. Minden nap a Sóstón voltam, vagy szurkolóként, vagy kerékpáredzésen, innen ered a szurkolói vénám. Ennek a munkámra is van kihatása, hiszen sokkal könnyebb úgy dolgozni, ha az ember szereti a munkáját és én ebben a szerencsés helyzetben vagyok. Tudni kell, hogy a sportközvetítések közül a jégkorong a legnehezebb, főleg a körülmények miatt. Nagyon hideg van, és ezt elég nehezen viselem, főleg amikor egy nap alatt három-négy meccset is fel kell venni. A másik nehezítő körülmény, hogy a hoki sokkal gyorsabb, mint a többi sport, így a kezdetekkor velem is megesett, hogy belestem abba a klasszikus csapdába, hogy néha egy kijelzőn lévő porszemet követtem a korong helyett, miközben a játék nem is arrafele ment. De pont a gyorsaság az, ami miatt régen megszerettem ezt a sportot. Bár ízig-vérig Videoton szurkoló voltam, laikusként is lehetett látni, hogy itt nem lehet alibizni, mert sokkal gyorsabb a játék. Emiatt is nevezték a jégkorongot a 21. század sportjának annak idején és ez talán még most is így van.
Mi volt eddigi karriered során a legemlékezetesebb időszak, vagy pillanat?
Nagyon emlékezetes időszak volt, amikor a Volán egyre jobb lett és szurkolóként átélhettem azt a folyamatot, ahogy a Volán a Fradi és Dózsa fölé emelkedik. Lassan elkezdtük megverni itthon azokat a csapatokat, akik egyeduralkodók voltak, esetenként nem is kevés góllal. Ez azért is volt különleges, mert itt is, mint minden sportban megvolt a főváros központúság és a főváros-vidék ellentét. Nagyon jó érzés volt szabadtéren elődöntőt nyerni a Jászberény és a Dunaújváros ellen és ezzel döntőbe jutni, de nagyon rossz volt a Fraditól kikapni. De akkor már lehetett látni, hogy mi a jövő és mi a múlt. Ha pedig egy meghatározó pillanatot kellene kiemelnem, akkor Kangyal Balázs hosszabbításos gólját említeném meg Dunaújvárosban (Az 1999-es bajnoki döntőben az Alba Volán Riceland a Dunaferrel küzdött az aranyért. A négy nyert mérkőzésig tartó párharcban 3-2-re vezetett a Volán. Sorsdöntő mérkőzés következett idegenben, hiszen a győzelem a bajnoki aranyat is jelentette. A Volánt több száz fehérvári szurkoló kísérte el, elképesztő hangulatot teremtve a megyei rivális otthonában. A találkozó a hosszabbításban dőlt el, ahol Kangyal Balázs aranygóljával, Dunaújvárosban lett bajnok a Volán. A bajnoki cím azért is különösen emlékezetes, mert ez volt a klub első bajnoki címe az 1981-es arany óta – a szerk.) A kapu mögött állt a szurkolótábor, köztük én is, és soha nem felejtem el, ahogy Balázs felnézett a szurkolókra. Mi sem és ő sem hitte el, és az egész egy ünneplés volt, amiből senki nem akart kijózanodni. Bár ez nem az első bajnoki címe volt a csapatnak, de mégis különleges volt. Nagyon szerethető volt az a csapat és azok a játékosok. Később az EBEL-ben is ugyanilyen szerethetőek voltak, amikor a két fehérvári játékos, Palkovics Krisztián és Ocskay Gábor olyan vezéregyéniségei voltak a Volánnak, hogy szerintem a legjobb akarással sem tudta nagyobb múltú, jobb ligából érkező játékos megközelíteni őket. Akkoriban talán fel sem mértük, amit látunk. Ma már természetes a szurkolóknak, hogy magas színvonalú, jó mérkőzéseket látnak, de még most is óriási élmény egy-egy meccset megnyerni. Volt, hogy négygólos hátrányból feljöttünk a Klagenfurt ellen és lehetetlennek tűnő meccseket nyertünk meg, de mégis az volt az igazi, amikor minden elkezdődött. Akkor csodaszámban ment, hogy nyerjük a meccseket és akkori fejjel nem tűnt természetesnek, ahol ez a klub ma tart. A minap megnyert mérkőzés a Klagenfurt ellen, vagy az eddigiek sem természetesek és nem olyan könnyen teljesíthető dolgok. Nagy utat járt be a klub az említett hőskortól a mai napig, amikor már sokan természetesnek veszik, hogy ilyen klubok ellen, ebben a bajnokságban játszhatunk. Akkoriban elképzelhetetlennek és elérhetetlennek tűnt, hogy ez a klub ilyen magasságokba érhet el, és remélem, még sokáig ilyen színvonalas mérkőzéseket láthatunk.
Mit szeretsz legjobban a munkádban?
A mérkőzések hevében könnyű kicsit fontosabbnak érezni magam annál, mint ami valószínűleg vagyok. Sokáig fogok emlékezni arra, amikor tavaly az U16-os és U18-as csapat bajnokságot nyert. Akkor utólag tudtam meg, hogy a mérkőzésekre való ráhangolódásnál levetítették nekik azokat a gólösszefoglalókat és klipeket, amiket Tóth Dániel kollégámmal készítettünk. Ilyenkor örül az ember igazán annak, hogy ezt a munkát végzi. Jó érzés, ha egy-egy mérkőzés után bármelyik játékos, vagy edző megismer és megköszöni a munkánkat. Nélkülünk lennének mérkőzések, lennének gólok és lennének győzelmek, de úgy érzem, hogy ha bármit is hozzá tudunk tenni a videókkal a győzelmekhez, akkor azt meg kell tennünk.