Bartalis István látogatóban

  • 2016.11.04. 19:39
  • Fehérvárav19
Klubunk korábbi játékosa végezte el a kezdő korongbedobást a csapat nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésén. A találkozó után arról kérdeztük, hogy érzi magát Németországban, és milyen élmény volt a lelátóról nézni a csapat győzelmét.

„Az új csapatomban jól ment a játék az elején, aztán az utolsó két-három mérkőzésre lesérültem, és a csapat teljesítménye is kicsit visszább esett. Ettől függetlenül szerintem semmi gáz nincs a csapatban. Jelenleg tízedik helyen állunk, előtte azért sokkal előkelőbb pozíciót foglaltunk el. Úgy gondolom, ha mindenki egészségesen visszatér, új lendületre kapunk és remélem, feljebb tudunk jutni a tabellán" - mondta a DEL-ben érdekelt Schwenninger Wild Wings csapatáról Bartalis.

A center még korábban szenvedett vállsérülést, ami miatt az elmúlt hónapban már nem léphetett jégre csapatában. "A sérülésem miatt sajnos a válogatottban sem tudok játszani a 7nemzet hoki7-en, kaptam is 3 nap pihenőt, így haza tudtam jönni. Dr. Majzik Ernő megnézte a vállamat és most rehabilitáción vagyok."

"Két hete láttam utoljára a srácokat játszani, amikor a tévé közvetítette a Red Bull Salzburg elleni összecsapást" - mondta tavalyi csapatáról Bartalis István. "Az a meccs egy kicsit nehezebb volt. Most úgy érzem, hogy sokkal több helyzetet tudtunk kidolgozni és csak a korong nem akart bemenni a kapuba. Nagyon jó érzés újra itt lenni a csarnokban. Amikor a gól után elkezdnek kiabálni a szurkolók, még mindig kiráz a hideg. Hiányzik az itteni légkör és az, hogy amikor besétálok a pályára, mindenki pacsizik, de úgy gondolom, hogy most is jó helyen vagyok és még fogok Fehérváron játszani.”