"Csak jókor voltam jó helyen"

  • 2015.08.22. 16:30
  • FehervárAV19
Chris Francis, csapatunk próbajátékon lévő támadója két góllal vette ki részét a Landshut 7-1-es legyőzéséből. A végső sípszó után készségesen mesélt a mérkőzésről.
 
 
- Úgy érzem, jól ment a játék. Nagyon nehéz mérkőzés volt, rengeteg kiállítás és sípszó tördelte a játékot, de a csapat jól teljesített emberelőnyben és kivédekeztük a hátrányokat is. Összességében jó meccset játszottunk. 
 
- Az eredmény alapján ez egy könnyű győzelem volt, belülről is úgy tűnt?
- Minden győzelem könnyűnek tűnik, ha az elején gólt, vagy gólokat lövünk, amire építhetünk, és eközben nem tud betalálni az ellenfél. Időnként egész jól mozgattuk a pakkot, amiből sikerült helyzeteket kialakítanunk és azokat gólra váltanunk.  
 
- Két gólt is szereztél, hogy emlékszel ezekre?
- Csak jókor voltam jó helyen. Az első gólomnál nagyon jó passzt kaptam, egyből kapura tudtam lőni. A másodiknál pedig tényleg jó időben voltam jó helyen, csak az üres kapuba kellett helyeznem a pakkot, ez sikerült is.
 
- Ezúttal Brendan Connollyval és Judd Blackwaterrel kerültél egy sorba, úgy tűnik, jól megy nektek együtt.
- Valóban így van, nagyon jól játszottak a srácok. Természetesen van még bőven min csiszolni, de nagy előny, hogy Brendannal tavaly egy csapatban játszottunk, így ismerjük egymást. Juddal szintén van közös múltunk, ami megkönnyíti a munkát. 
 
- Mit vársz a vasárnapi mérkőzéstől?
- Hallottam, hogy nagyon erős csapat lesz az ellenfelünk, mindenképpen kihívás lesz a meccs. Izgatottan várom, hogy újra jégre léphessek, és ott majd kiderül, hogy mire jutunk.