Elemzés Antti Karhulával

Hullámvasút, állandóság, apró dolgok... Ezek a szavak a szezon során többször előjöttek az interjúkban. Ez volt csupán az oka a szezonban mutatott teljesítménynek?

Ez egy egyértelmű kérdés, amire nincs egyértelmű válasz. Már a szezon elején érezhető volt, hogy apró dolgok hiányoznak a csapaton belül, főleg a csapat identitásával kapcsolatban. Ugyanabban a csónakban eveztünk ebben a tekintetben. Az edzők, a vezéregyéniségek, a játékosok, mindenki benne volt ebben, aki az öltözőben van. Minden a kommunikációval kezdődik. Először beszélni kell az apró dolgokról (például a blokkok, elvesztett korongok, egy az egy elleni párharcok), aztán jó szokássá kell válniuk, ezért pedig minden nap az edzéseken kell dolgozni. Ez az edzők feladata. Ha nem látjuk azt a hozzáállást a játékostól, vagy azt látjuk, hogy nem végzi el megfelelően a feladatot, azonnal reagálni kell, visszajelzést kell adni. Ezután a vezéregyéniségeknek kell vezetniük a csapatot a jó irányba. Amikor a játékosok a könnyebb utat választják egy-egy helyzetben, egészen más irányba terelhetnek egy mérkőzést. A problémás dolog az volt, hogy egyes találkozókon megvolt a befektetett munka, máskor pedig egyáltalán nem. A csapat néha rátalált a helyes útra, és mondhatjuk, hogy az edzők dolga az, hogy őket terelgesse, de a játékosoknak maguknak kell megmutatniuk, hogy tényleg odafigyelnek arra, amit mondanak nekik. Ez idén nem mindig sikerült. Edzőként az a célunk, hogy megtaláljuk az útját annak, hogy az egész csapat egyenletesen teljesítsen. Volt, öt-hat olyan játékos, akik valóban jó teljesítményt mutattak estéről estére, de ez nem elég. Edzőként arra tudsz építeni, ha tudod, hogy egy játékos 50 jó mérkőzést fog játszani és nem az, hogy bizonyos meccseken kitűnően teljesít, máskor pedig csak átlagosan. Nem tudtuk megtalálni ezt az állandóságot a játékosok teljesítményében, ez pedig hullámzáshoz vezetett. Amikor Arttu Luttinen érkezett, sokat beszélgettünk erről, ő pedig korábbi csapatkapitányként a kispadon is odafigyelt ezekre az apró dolgokra, ideértve az edzéseken begyakorolt jó szokásokat. Utána már a mérkőzésen is viszontláttuk ezeket, de a középszakaszban a tíz mérkőzésen sem tudtunk egyenletesen teljesíteni.

A szezon során két nagyobb szériája volt a gárdának, egy hatmérkőzéses vereségszéria, és egy négymérkőzéses pontszerző sorozat. Ettől eltekintve a pontszerzésben sem volt meg az állandóság, nem tudtuk a lépést tartani a többi csapattal. Mi volt ennek az oka?

A szezon vége felé egyre többet beszélgettünk egyénileg a játékosokkal és elmondtuk nekik, hogy egy jó mérkőzés után fejben még többet kell készülni a következőre azért, hogy lehessen még egy hasonló jó teljesítmény. Itt semmi sincs ingyen. Egy győzelem sem jön csak úgy, ha győztünk, a következőn még magasabbra kell tennünk a lécet. És nem is csak a győzelem a lényeg – ha ki is kapunk, akkor is látnunk kell, hogy a csapat úgy játszik, hogy megadja magának a lehetőséget a pontszerzésre. Csapatként nem működött ez. Lehet, hogy már korábban más utakat kellett volna bejárnunk egyes játékosokkal, új dolgokkal kellett volna próbálkozni, hiszen voltak olyanok, akiket jó teljesítményre tudtunk sarkallni. Harri Tikkanen, Erdély Csanád, Andrew Sarauer, Kalle Kaijomaa ezen játékosok közé tartoztak, Tim Campbell is stabilan teljesített. Rajtuk kívül többen nem találtak rá a helyes útra, vagy úgy is mondhatjuk, hogy nem tudtuk őket ahhoz hozzásegíteni, hogy jó teljesítményt nyújtsanak. Hiába láttunk már jó dolgokat a jégen a szezon végén, addigra több olyan rossz szokás rögződött be, amiken már nehéz volt javítani a végjátékra. Ezek a játékosok azonban profik, saját maguktól kell tudniuk, milyen rutint kell követniük ahhoz, hogy jól menjen a játék. A profi sportolói lét legnehezebb része az, hogy nem választhatod meg azt, mikor játszol. Ha nem is a legjobb napodon kell jégre lépned, akkor is a legjobbadat várják tőled. Ez fejben dől el, hiszen, hiába melegíted be a testet, az izmokat, végül az fog dönteni, fejben, hogy készültél fel. Ettől lesz valaki igazán profi, és nem egy olyan játékos, aki még afelé halad, hogy profi legyen.

A csapat leginkább a gólszerzésben nem jeleskedett idén. A szezon előtt olyan csatárok érkeztek, akiktől mind a szakmai stáb, mind pedig a szimpatizánsok stabil teljesítményt vártak. Az ő ingadozó teljesítményüknek mi lehet az oka?

Egy biztos: Andrew Yogan nem boldog azzal kapcsolatban, ahogy a szezon alakult. A szezon elején ő nyert nekünk mérkőzéseket, de neki is hasonlóan hullámzóra sikerült a szezonja, ahogy a csapatnak. Voltak kimagaslóan jó, de ugyanolyan mély periódusai. Ugyan próbáltunk segíteni neki és a többieknek is, hogy megtalálják az állandóságot, és sokukkal nem sikerült ezt megvalósítani. Mind a magyarok, mind a külföldiek túl magas elvárásokkal indultak neki a szezonnak azért, mert olyan jól sikerült az előző évük. Azt várták, hogy minden úgy fog menni, mint tavaly. Aztán elkezdődött a szezon, nem jöttek a gólok, a mínuszok gyűltek és fejben ezt nehéz feldolgozni. Azt várod, hogy jó éved lesz, hiszen az előző jól sikerült. Még szinte a múltban élsz. Talán kicsit az edzők is így éreztek, mert a tavalyi év jól sikerült, az év végén sok meccset nyertünk és talán mindenki az öltözőben azt gondolta, hogy könnyebb lesz az év, mint a tavalyi volt. Aztán jöttek a problémák. Emberek vagyunk, így valakit hibáztatni kellett, de inkább tükörbe kellett volna nézni, hogy egyénileg miben kellene fejlődni, hogy sokan mit tudnak még a csapatért tenni. Itt többször beszélgettünk a játékosokkal, videókat néztünk és megpróbáltuk újraépíteni az önbizalmat. Stipsicz Bence például szépen kijött a szezon eleji gödörből, újra sokat játszott és igazi vezére lett a védelemnek. Vannak azért jó jelek is a szezonban, és meg vagyok győződve arról, hogy ezeknek a srácoknak szükségük van arra, hogy ilyen dolgokat is átéljenek azért, hogy fejben erősebbek és jobb játékosok legyenek. Nem mindig hegymenetben kell menni, néha jön egy lejtő is, de legközelebb, amikor hasonló helyzetbe kerülünk akár egyénileg, akár csapatszinten, már rövidebb lesz ez az idő. Volt egy pont, amikor azt mondtam a srácoknak: dobjuk el az ásókat és ne ássuk mélyebbre magunk alatt a gödröt, másszunk kifelé! Sokszor, ha problémába ütközöl, a megoldás helyett még több problémát generálsz, és ez így egy ördögi kör. Az idei év sokat tanított nekünk, edzőknek és játékosoknak abban, hogy kell minél gyorsabban kilábalni a gödrökből. 

Ha egy mérkőzés végeredményét nézzük, a kívülálló azt látja, hogy egy játékos mennyi ponttal, kiállítással vagy százalékkal fejezte be a mérkőzést. Edzőként mi az, amikor azt mondják, jól sikerült egy találkozó egy adott játékosnak?

Edzőként nem igazán nézzük a pontokat. Amit viszont figyelünk, az a jégidő. A meccsek után mindig elemzem, egy játékos azt a jégidőt kapta-e, amit megérdemel. Megnézem a plusz-mínuszt is, mert hiszek abban, hogy a sikeres játékosok egy idő után pluszba kerülnek. Székesfehérváron fontos, hogy a magyar játékosok is szerepet kapjanak a csapatban. Nyilván örülünk, hogy vannak jó légiósaink és már most többükkel van aláírt szerződésünk, de ők jönnek-mennek. Ha ezzel a csapatban, ebben a városban, ebben a ligában sikeresek akarunk lenni, egy jó magyar magnak kell itt játszania. Úgy hiszem, hogy a magyarok összességében fejlődtek ebben az évben. Azt azonban nem mondom, hogy mind az ötven mérkőzésen jól játszottak. Ettől függetlenül Szita Donát előrelépése megkérdőjelezhetetlen, Stipsicz Bence, a gyengébb időszakától eltekintve is jól játszott, jobban, mint tavaly. Ő egy hétvége alatt mínusz kilencet gyűjtött össze, utána 48 mérkőzésen ez az egy hétvége miatt szenvedett. Ebből fejben és pontok tekintetében sem könnyű visszajönni. Ami jó Stipsiczben, hogy akar dolgozni azokon a dolgokon, amin csiszolnia kell. Összességében, a negyedik sor is sokkal több jégidőt kapott, mint az előző évben. A következő lépés ezeknek a srácoknak az, hogy ne 35, hanem 50 mérkőzésen nyújtsák ugyanazt a jó teljesítményt. Örülök, hogy ők jobbak akarnak lenni, keményen akarnak dolgozni és jobb játékosokká szeretnének válni. Erre van szükségünk. Nem tudunk csak úgy szétnézni a piacon és magyarokat szerződtetni, mert nem sok elérhető játékos van. Ezekkel a srácokkal kell dolgoznunk és őket kell erősítenünk. Melléjük kell megtalálnunk a jó légiósokat, akik beleférnek az elképzeléseinkbe. Hosszútávon, de akár rövidtávon is így lehetünk erősebbek.

Az idei szezontól nyilvánosan is elérhető a jégidő statisztika. Milyen tényezők befolyásolják azt, hogy egy játékos mennyi jégidőt kap egy mérkőzésen?

Több jégidőt akkor kap egy játékos, ha a csapatért játszik, azokat a dolgokat csinálja a jégen, amiket gyakoroltunk és követi azt, amit a mérkőzés előtt elterveztünk. A lefújás után általában van egy érzése az embernek arról, hogy megfelelő jégidőt adott-e egy játékosnak. Hogy ezt a megérzést megerősítsük vagy megcáfoljuk, visszanézzük a videókat, emberelőnyöket, hátrányokat, korongkihozatalokat, mert a mérkőzés során nem lehet visszatekerni a játékot, egyszer látod, mi történik és ha a jég szintjéről nézed, minden nagyon gyors. A teljesítményt csak azután lehet értékelni igazán, hogy újranéztük a meccset. Ebből nem csak a játékosok tanulhatnak sokat, hanem az edzők is. Bár nagyon szeretnénk, nem tudunk mindig korrektek lenni, hiszen biztos van olyan helyzet, amikor egy játékos több jégidőt kap, mint amit megérdemelt volna, de a mérkőzés hevében lehet, hogy nem így döntünk. Néha van, hogy leszúrunk valakit, de a videóból kiderül, hogy tévedtünk. A srácok mindannyian megkapják a cseréiket videón, azt azonban, hogy hányszor nézik vissza, rájuk bízzuk. Vannak, akik részletesen elemzik a saját játékukat, mások pedig kevésbé. Néha behívjuk a srácokat és együtt megnézünk pár klipet, ez egyéni dolog. Van, aki jobban figyel a saját hibáinak elemzésére, mint mások, vannak, akik pedig egyáltalán nem igénylik ezt.

Többször volt már szó arról, hogy a helyzetkihasználás az egész szezonban problémás terület volt. Mi az, ami eldönti, hogy elől sikeres lesz-e egy csapat, és edzőként miben tud segíteni a játékosoknak?

Helyzetből idén sem volt kevesebb, mint tavaly. A szezon elején azonban nem indult el úgy a gólgyártás, mint tavaly. Az is igaz, hogy az előző évben szinte mindenkinek jobb szezonja volt mindenkinek, a védőink is sokkal több gólt lőttek. Idén ugyanazt a játékot játszottuk, mégsem mentek be a lehetőségek. Egy gólnak ára van, lehet, hogy a pálya 55 méterén jól ment a játék, de az utolsó öt hiányzott. Ettől elmegy az önbizalom, a játékosok kételkednek magukban és minden másban is. A hatmérkőzéses vereségszéria volt a legmélyebb pontunk. Mindenki megkérdőjelezett mindent és mindenkit. Ekkor rengeteget beszélgettünk és megmutattuk nekik, hogy még mindig képesek vagyunk jó játékra, és azt is, hogy milyen apró dolgokon kellett változtatni. A gólhiányt többen az egész szezonban megszenvedték. A gólszerzést nem lehet igazán tanulni és tanítani. Edzéseken lehet gyakorolni, de a mérkőzésen egészen más. Amikor ott van az a nyomás, hogy egy helyzet nem megy be, és a következő sem, akkor ott motoszkál ez az érzés és sokan ettől szenvedtek. Ez fejben dől el. Ha azt mondják, izmosodni kell, be kell menni a konditerembe és súlyokat kell emelgetni, de ha a mentális részt nézzük, mindenki más, mindenkihez máshogy kell közelíteni. Néhányan nyitottak a beszélgetésre, mások zárkózottabbak, így 20 különböző módot kell találnunk arra, hogy ne erőltessük ki belőlük a megoldást. Van ellenpélda is: Erdély Csanád a szezon végén pont úgy lőtte a gólokat, mint tavaly, de neki is volt gólszegény időszaka. Videóztunk, elemeztünk és végül kihúzta magát a gödörből.

Többször hangsúlyozták a szezon során, hogy változtattak a védekező játékon. A csapat összességében kevesebb gólt kapott idén. Milyennek ítéli meg a hátsó alakzatot?

Nem a védelem volt a fő problémánk, hanem a góllövés. Fontos leszögezni, hogy attól, hogy kapsz egy gólt, nem biztos, hogy csak a védelem volt rossz, lehet, hogy rossz helyen veszted el a korongot és abból kapod a gólt. Azért változtattunk a védekező játékon, hogy rövidebb időt töltsünk a saját harmadunkban és legyen energiánk támadni. A szezon elején az volt a problémánk, hogy túl sok időt töltöttünk hátul és egyszerűen nem volt erőnk támadni. Apránként ezt változtattuk meg és jobbak is lettünk. Nem a védelem miatt aggódtunk, hanem az miatt, hogy nem lövünk eleget és ettől lesz nehezebb a védelem munkája is. Ha egyénanként nézzük, egy jó hátvéd szerintem a modern hokit játssza. Ma már nincs helye a csapatokban a hagyományos értelemben vett hátvédnek, aki a saját harmadunkban áll és kilövi a korongot. Öt ember támad és öt ember védekezik. Jól mozgó hátvédekre van szükség, akik támadni is tudnak és mi is ezt kérjük tőlük. Még ha korongot is vesztünk, mivel a hátvédeink felkorcsolyáztak, gyorsabban meg tudják szerezni a játékszert. Összességében keménynek, tökösnek és kegyetlennek kell lennie egy hátvédnek, főleg a kapu előtt. Ha a kapu előtt kapsz egy kiállítást, de közben megmentetted a csapatod a góltól, az rendben van, így számomra a keménység a jó hátvéd legfontosabb ismérve. 

Mi a helyzet a kapusokkal? A következő szezonra ezen a poszton már mindkét játékosnak szerződése van. Az ő idei teljesítményüket milyennek ítéli?

A csapathoz hasonlóan ők sem találták meg az állandóságot.  A kapusedzőnk dolgozott velük, edzőként pedig nem nekünk tisztünk megmondani, nekik, hogy egy adott helyzetben, mit hogyan kellett volna csinálniuk, így csak az önbizalmukra hathatunk. Az edzések végén többször beszélgettek a srácok a kapusokkal, éppen azért, mert vannak, akik csak a körön belül látnak, mások az egész pályát nézik és ezért tudnak segíteni a játékosoknak is. Olyan apró dolgokról van szó, mint hogy hogy helyezkednek, vagy ki milyen helyzetben melyik játékosra figyel. A jövőre nézve úgy látom, Kornakker Dániel sokat érett idén emberként és játékosként is. Tudja, hogy meg kell dolgoznia a helyéért. A következő szezonban remélem, hogy több mérkőzésen is védhet, de ez főleg rajta múlik. Látni szeretném, hogy minden nap megküzdenek a helyükért edzésen és mérkőzésen is. Azt azonban látni kell, hogy egy siker kovácsa nem egy személyben a kapus, a végén úgyis csapatként nyerünk.

Sokakat foglalkoztatja a kérdés, hogy Székesfehérváron miként lehet kialakítani egy erős magyar magot. Gondolhatunk itt akár más csapatokból érkező játékosokra, vagy a Fehérvári Titánokra, de hosszútávon akár az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián nevelkedő fiatalokra is. Ön hogy látja ezt?

Használnunk kell minden forrást, hogy újabb magyar játékosokat építsünk be a csapatba. Kellenek fiatalok, akikben látjuk azt a potenciált, hogy egy-három éven belül bekerülhetnek az EBEL-keretbe. Ha pedig azt látjuk, hogy van olyan, aki máshonnan igazolhat ide, miért is ne keressük meg. A helyzet azonban nem egyszerű, jelenleg más magyar csapatban talán olyan pár játékos van, akit itt szeretnék látni. Mindenkinek, aki Székesfehérváron játszik, bizonyítania kell, hogy keményen akar dolgozni, kiharcolja a helyet magának és jó ember is. Kevés igazán jó magyar játékos van. Egy mérkőzésen bármi történhet, lehet, hogy az adott meccsen valakinek meggyőző a teljesítménye, de itt ötven ugyanilyenen kell jól játszani. Mintha nem is ugyanaz a sport lenne, nem is érdemes a kettőt összehasonlítani. Nekünk olyan játékosok kellenek, akik hosszútávon is képesek magas szinten játszani, ne csak egy találkozóra tudjanak felpörögni. Ha a magyar és a finn hokikultúrát összehasonlítjuk, nagy különbség van ebben. Vegyük például Tikkanent, aki közel ezer mérkőzést játszott a Liigában. Ő tudja, mi szükséges ahhoz, hogy készen álljon egy mérkőzésre, és minden mérkőzésre ugyanúgy készül. A magyaroknak ezt még meg kell tanulniuk. Ehhez nekünk kell azt a környezetet létrehozni, amely elősegíti ezt a felkészülést. 

A Fehérvári Titánokból a jövőben hányan és hogyan kapnak majd lehetőséget?

Ha évente egy játékost fel tudunk hozni, az már nagy dolog. Ez nagy lépés nekik, nem csak játékban, hanem fizikálisan is. Az EBEL-ben a játékosok nagyobbak és erősebbek, így komolyan meg kell dolgozni a helyért. A Titánokban azonban napról napra azért dolgoznak, hogy megtalálják azokat, akik készek erre a lépésre. Ugyan nem látjuk minden edzésüket, de látjuk, kiben van a potenciál. Sokat beszélgetünk az edzőkkel is, hiszen kérdezünk a játékosok felől, és ha látjuk, hogy valakiben ott a lehetőség, mélyebbre ásunk. Ha pedig úgy gondoljuk, itt az ideje, az a játékos egy ideig velünk edz és megnézzük, mire képes. Utána jön az a lépés, hogy megvizsgáljuk, az az adott játékos, hogy teljesít hosszútávon és innen lépünk tovább. A harmadik-negyedik soros pedig játékosainknak szükségünk van a konkurenciára, hiszen, a mögöttük érkezők bármikor átvehetik a helyüket akkor, ha nem dolgoznak elég keményen. Erdély Csanád már hat éve van a ligában, Szita Donát pedig már jó úton van afelé, hogy igazán jó játékos legyen, hogy stabilan teljesítsen. Vele rengeteget beszélgettünk erről. Néha úgy érezte, hogy többet érdemelne, de meg kell harcolnia ezért. Persze szeretnénk több magyart látni a csapatban, de fejlődniük kell és itt nem egy meccsről van szó, hanem a mindennapi munkáról. Szeretném látni, hogy az EBEL-be lépés közelében lévők Szita Donáthoz hasonlóan pluszmunkát tesznek bele. Van, akinek ez egy évig tart, van, akinek több. Szabó Bence például, augusztusban még nem állt készen erre, de amikor újra odakerült hozzánk, már meg tudta tenni a szükséges lépést. Bence, még ha támadó felfogású hátvéd is, most nem szaladgál fel-le a pályán, hanem jó döntéseket hoz. A lehetőségre váróknak türelmesnek kell lenni, de ugyanakkor éhesnek is. Azt kell látnunk, hogy egy fiatal játékos több jó döntést hoz a jégen, mint rosszat, jó a párharcokban, hiszen, ha ezeket elvesztjük, nincs nálunk a korong. Ez az apró dolgok közül az egyik. A legtöbb játékos, aki felkerül ide, az elmúlt években inkább a támadásokban jeleskedett. Amikor pedig ide kerülnek, ahol védekezni is kell, már nehezebb. Ehhez tudni kell alkalmazkodni. Meg kell mutatni az edzőknek, és a csapattársaknak is, hogy tudsz védekezni és nem te vagy a gyenge láncszem, hiszen végül akár a te hibádból is kaphat gólt a csapat. Remélhetőleg idővel megjön mellé a támadás is, de előre a védekezést kell rendbe tenni. Ha pedig visszakerül a Titánokba, meg kell vele beszélni, mi volt a döntés oka. A játékos van, hogy úgy gondolja, hogy jól teljesített, de edzőként meg kell mutatnunk, miben kell még fejlődnie. Eredményesek is akarunk lenni, és magyarokat is akarunk fejleszteni. Mindenki mindkettőt akarja egyszerre, még a szurkolók is, elsősorban azonban mindenki nyerni akar. A fokozatosság elvét követjük. Ez lehet, hogy úgy fog megtörténni, hogy valaki először csak öt percet játszik addig, míg ki nem alakítja azt a bizalmat, hogy az edző és a csapattársak is lássák, versenyképes a játéka. A negyedik sor például, volt, hogy tíz percnél is többet játszott. Ehhez az kell, hogy a játékosok nekünk és a többieknek is megmutassák, meghálálják a bizalmat. Most pont ebben a folyamatban vagyunk, a meglévő játékosainkat építjük.

Ön szerint kevesebb, de minőségi légióssal sikeresebb lenne a csapat?

Szélig Viktorral sokat beszélünk erről. Ha lenne annyi magyar játékos, nem bánnám, ha nem lenne légiósunk akkor, ha velük is sikeresek lennénk, de nem ez a helyzet. A minőségi légiós játékos számomra elsősorban jó ember. Nem csak a pályán és az öltözőben, hanem az életben is. Jó szokásai vannak, hiszen, bár pár dolgot megtaníthatsz, de a személyiség adott, azon nem tudunk sokat változtatni. Itt különböző szerepekre keresünk játékosokat. Lehet ránk fogni azt, hogy a finn játékosokat preferáljuk finn edzőként, de tudom, hogy a finnekben megvan az a mentális rendszer, amit itt szeretnénk meghonosítani, ezen kívül sokkal könnyebb róluk információt szerezni, mint a jó statisztikákkal rendelkező olyan játékosokról, akik még sosem jártak Európában. Nem tudhatjuk, hogyan alkalmazkodnak az itteni életmódhoz, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk. A jó statisztika nem minden. Az amerikaiak és a kanadaiak általában jobbak a fizikai játékban, de a finnek is, akik az első ligában játszottak, kiváló játékosok ellen küzdöttek egész életükben. Nem egyszerű a helyzet azonban akkor, ha azt mondjuk, kell egy olyan jobbkezes játékos, aki előnyben jól tud lőni. Itt eléggé leszűkülnek a lehetőségek. Az üres papíron először betöltjük a helyeket, akik már megvannak, aztán a különböző sorokban feltöltjük az üresen maradt részeket. A végén lehet, hogy marad egy hely, és ott már olyan képességekre van szükség, amikor nincs sok lehetőségünk válogatni, így kompromisszumokat kell kötnünk.

Milyennek képzeli a Hydro Fehérvár AV19 csapatát a következő szezonban?

Fontos számomra a jó és okos támadó játék, fontos, hogy főleg a koronggal játsszunk és ne nélküle. Mindig könnyebb lerombolni a házat, mint felépíteni azt. Rombolni bárki tud, de utána nem marad semmi és építkezni már sokkal nehezebb. Én inkább építőnek gondolom magam, bár tudom, hogy az mindig a nehezebb út. Ami a keretet illeti: Az igazán értékes játékosban a jó szív és a jó kéz is megvan, de ilyet nagyon nehéz találni. Persze, ha nem lenne limit a büdzsében, már holnapra összeállítanám a csapatot, de ez sem egyszerű. Így, ha választanom kéne az között, hogy jó szíve, vagy jó keze legyen egy játékosnak, az elsőt választanám, mert a másodikat lehet tanulni, az elsőt nem.