Éleződik a küzdelem
- 2009.12.07. 22:45
- FehervárAV19
Kedden 19:15-kor az Acroni Jesenice vendégeskedik Székesfehérvárott. Bár a szlovének a tabella utolsó helyén szerénykednek, legkevésbé sem szabad leírni őket. Új edzőjükkel, valamint a frissen igazolt zsenivel, Elikkel bárkire veszélyesek lehetnek.
Klagenfurtban izgalmas mérkőzést vívott a Sapa Fehérvár AV19, amely tele volt fordulattal. Ám a végén az osztrák bajnok jött ki jobban az adok-kapokból, és legyőzte a magyar bajnokot.
A szakvezetés szerint az emberhátrányos védekezésünkben még mindig előrelépésre van szükség, mert a KAC ellen ez a játékelem nem a várakozásoknak megfelelően működött. "Emellett az emberelőnyökre is figyelnünk kell, mert még mindig veszélyesebbek vagyunk egyenlő létszámnál, mint amikor többen vagyunk a jégen. Túl sokat akarunk kihozni a fórokból és nem az egyszerűbb megoldásokat választjuk" - magyarázta a szakember.
A Sapa Fehérvár AV19 összeállításában nem várható jelentős változás vasárnaphoz képest. Két módosítást fontolgat a szakmai stáb: minden valószínűség szerint visszatérhet Kovács Csaba, a kapuban pedig Tommi Satosaari kezd majd.
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a Sapa Fehérvár jótékonysági ruhagyűjtő kezdeményezését meghosszabbította a klub. Már eddig is nagyon sok felajánlás érkezett, ám az újinfluenza-járványra való tekintettel a múlt hét végén nem kerülhetett sor ezek átadására. Így a Sapa Fehérvár ezen a héten is folytatja a ruhaneműk gyűjtését. Továbbra is köszönettel számítunk szurkolóink segítségére. A részletekről |ITT| olvashatnak.
Sapa Fehérvár AV19 - Acroni Jesenice
Székesfehérvár, 2009. december 8. 19:15
Vezeti: Smetana, Siegl, Smeibidlo.
"Ha öt gólt tudunk szerezni idegenben, akkor bizony hibaként kell értékelni a vereséget" - összegezte a hétvégén történteket Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár pályaedzője. "Akkora lyukak tátongtak a védelmünkben és olyan hibákat követtünk el, amelyeknek elkerülhetetlenül megfizettük az árát. Elsősorban egyéni hibákról van szó, de a védekezésünk hiányosságaiért az egész csapatot is felelősség terheli" - nyomatékosította szigorúan a szakember.
A mieink kétszer is átvették a vezetést az osztrákoktól, és pályaedzőnk szerint ha okosabban játszunk, meg is tarthattuk volna az előnyt. "Elkerülhető hibákat követtünk el a játék azon periódusaiban, amikor nyomás alatt tartottuk az ellenfelet és amikor nekünk volt esélyünk, hogy növeljük az előnyünket" - magyarázta Énekes Lajos. "Nyilván nem szabad sokat rágódni a vereségen, a tanulságokat azonban le kell szűrni - kedden okosabban kell játszanunk, mint tettük azt vasárnap."
Kedden az az Acroni Jesenice látogat a Koronázóvárosba, amely ellen idén eddig kedvező a mérlegünk. Ám a szakmai stábunk óva int mindenkit az elbizakodottságtól. "Amióta edzőt váltottak és megerősítették a keretüket, kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtanak a szlovének. Régen játszottunk velük, de a legutóbbi találkozóinkon mutatott játékunk alapján a szurkolóink és a szakmai stáb is teljes joggal vár el győzelmet a Sapa Fehérvár AV19-től. Ehhez azonban többet kell nyújtanunk, mint tettük azt Klagenfurtban" - húzta alá Énekes Lajos.