Fekti István: "Az, hogy egy 16-18 éves fiatalember 18-19 meccset játszik, az vállalhatatlan és sehova nem vezet"

Az, hogy kétarcú, az nem fedi az igazságot. Úgy mondanám, hogy volt egy alapszakasz és volt egy rájátszásos rész, az alapszakaszban szerintem abszolút erőnkön felül és messze a várakozásokon túl teljesítettünk. Akkor azon a 12 meccsen nagyon jó kapusteljesítmények voltak mind a két kapus részéről - mind Vay Ádám, mind Vég Ádám a nagyok, azaz a Vasas és a Fradi ellen hoztak nullás mérkőzéseket és 92% védési hatékonyságot. Ezzel a csapat elkényeztetett mindenkit. Azt, hogy mennyire lehetünk jók, a gárda reális erejét nem láthatta akkor senki. A bajnoki kiírás sem nekünk kedvezett, mert kiemeltként kimaradtunk a középszakaszból. Volt egy hónap szünetünk az elődöntő előtt, és hiába játszottunk a farmcsapattal, a serdülővel, hiába voltak próbálkozások, hogy a meccshiányt enyhítsük, igazából nem tudtuk, hogy hol tartunk a felkészülésben. Nem volt magáról a csapatról reális visszacsatolás, hogy  mennyire vagyunk készen egy elődöntőre.

 

Az volt, de akkor hat válogatott játékos hiányzott. Mindenkit óva intettem attól előre is, hogy ne reálisan kezelje a csapat erejét, de ha van egy 12 meccsből álló sorozat, azt nehéz a helyén kezelni. A farm ellen is szépen helytálltunk, háromszor játszottunk ellenük, a serdülő ellen is volt egy sokkal jobb mérkőzés a szünetben, de mindenféleképpen voltak jelek, amik azt mutatták, hogy az elődöntőben lehetnek problémáink.

 

Igen, ötödik mérkőzésen egy vitatott büntetővel kikapni - az nem szerencsés, de megvoltak nekünk előtte azok a lehetőségeink, amelyek révén befejezhettük volna a párharcot. Az első mérkőzésen vezettünk 5-3-ra öt perccel a vége előtt, aztán a második mérkőzésen a harmadik harmadot 8-2-re nyertük, a harmadik mérkőzésen is 2-2-ig sok helyzetünk volt - az a szerencsefaktor meg a csillagok jó állása, ami szeptembertől januárig tartott, az véget ért, és nüánsznyi különbségekben a kárunkra fordult.

 

Nem hiszem. A srácok tisztességesen dolgoztak, nagyon sokat melóztak. Nem bántanám őket, mert egységesek voltunk, nagyon akartuk - sőt, túlakartuk ezt a bajnoki aranyat, amit nem sikerült teljesítenünk. Ez a 12 mérkőzés nagy terhet rakott a vállakra, az esélyesség terhét ez a fiatal csapat nem tudta még elviselni. A döntő szituációkban, amikor jó megoldást kellett volna választani, nem tudtunk. Szerencsétlenül alakult, hogy a legeredményesebb sorunk centere, Dósa Krisztián lesérült az ifiválogatott edzőtáborában, így az elődöntő első három mérkőzésén nem tudott játszani. Nyúltunk fiatalokhoz, így kicsit felborult a rendszer – szóval sok összetevője van a dolognak. De nem csinálnánk semmit másként, mert a mérlegünk pozitív. De mindenféleképpen tanulni kell ezekből a dolgokból. Hosszú távon a sikerhez mindig a kudarcokon keresztül vezet az út, és ebből ezeknek a srácoknak tanulni kell még, nagyon sokat. Meg kell tanulni, hogyan kell egy rájátszást kezelni, hogyan kell arra fejben felkészülni. Ezeknek a fiatalembereknek az életében ilyen rájátszás még nem volt. Most találkoztak először azzal, hogy három nyert meccsig tart egy elődöntő és aztán van egy döntő. Ez mindenféleképpen jó tanulópénz volt. Kemény árat fizettünk érte, kritikusnak is kell lenni magunkkal szemben és a munkával szemben is és a látott teljesítményekkel szemben is, de ez az út vezet oda, ahova szeretnénk tartozni. Mert látnia kell mindenkinek, hogy itt tét és nyomás alatt kell játszani.

 

A versenyeztetési rendszert mindenféleképpen meg kell változtatni. Azt láthatja mindenki, hogy ami idén volt, az nem működőképes. Az, hogy egy 16-18 éves fiatalember 18-19 meccset játszik, az vállalhatatlan és sehova nem vezet. Mindenki kíváncsian várja, hogy az ifiválogatottal most mi lesz, nagyon nagy baj nem lehet. Mondjuk most a gerincét a válogatottnak a Magyarországon játszóak adják, a 22-es keretből 15-16 játékos a magyar bajnokságban játszott. Kicsit az szerencsésebb helyzetben volt, akinek volt junior csapata, mert ők 11-12 meccsel többet tudtak játszani, de annak is kevés a 30-as mérkőzésszám. Kb. 45-50 lenne az az ideális fellépés, ami a fejlődést szolgálná.

 

Szerintem mindenféleképpen az élére kell állni. Nagy kérdés, hogy ifire hány csapat marad. Most maradt hét, de ebből - nem megbántva senkit - nem volt egy kategóriában az utolsó három az első néggyel. Nem tudni, mi lesz egy év múlva, két év múlva, hogy ebből a nagyobb számú serdülő és kölyök csapatból ifire mennyi marad. Ha a mennyiség mellett minőségi is lesz 7-8 - ami most nem úgy néz ki - akkor az még kibővítve kettővel már biztató lehet. A távlatokban nekünk mindenképpen külön utakat kell találni, hogy a versenyeztetést megoldjuk. A farmcsapat 55 mérkőzést játszott, ehhez képest a mi 18-19 meccsünkkel olyan kontraszt van, amit nem tudom, hogy tudna átugrani egy 18-19 éves játékos. És akkor még nem beszélek a Mol és az EBEL közti különbségről.