![](/assets/images/logo_text.png)
Győzni kell!
- 2016.01.31. 10:36
- Csik Tamás
A Villach elleni "visszavágón" győzelemre és az ezért járó három pontra van szükségünk a rájátszás-álmaink életben tartásához. Hannu Järvenpää számít a szurkolók segítségére is.
A sorsolásnak köszönhetően a legutolsó három mérkőzését idegenben vívta meg a Fehérvár AV19. A ljubljanai győzelem után Villachban és Klagenfurtban sem sikerült pontot szerezni. A forgatókönyv mindkétszer ugyanaz volt; az elején nagy hátrányba került a csapat, amit a későbbiekben csak csökkentetni tudott, eltüntetni már nem.
- Klagenfurtban nem ment a játék - mondta Hannu Järvenpää. - Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a KAC nagyon határozottan kezdett, és az elejétől élesen játszott. A másik, hogy mi nem. Nagyon lelkesen próbáltuk eltüntetni a hátrányt, de újabb hibákat követtünk el.
Az erőltetett menet vasárnap tovább folytatódik, az EC VSV látogat az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokba. A rájátszásért mindenáron győzni kell a Villach ellen!
- Nagyszerű, hogy ismét a saját szurkolóink előtt játszhatunk! Ők adnak nekünk erőt. Számunkra otthon játszani olyan, mintha heten lennénk a jégen. Ezúttal is számítunk a segítségükre. A Villach nagyon kiegyensúlyozott csapat, de állunk elébe a kihívásnak. Nekünk is hasonló erényeket kell felmutatni a sikerhez - mondta vezetőedzőnk.
Csapatunknak azért sem lesz könnyű dolga, mert felsőtest sérülés miatt kihagyja az összecsapást Varga Arnold és Orbán Attila, mindkettejükre további vizsgálatok várnak, továbbá a hátsérüléssel küzdő Vincze Péter is.
Fehérvár AV19 - EC VSV 17:30
Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok, vezeti: Piragic, Smetana, Kaspar, Loicht.
A mérkőzést az M4 sportcsatorna élőben közvetíti.