Hannu Järvenpää: "Ők a magyarországi családom"

Menjünk vissza augusztusig, amikor elkezdte a munkát a csapattal. Ilyen gárdát vizionált a nyári felkészülés előtt?

Azt hiszem, ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljam, még korábbra kell visszamennünk. A csapatot Szélig Viktorral, a klub general managerével közösen állítottuk össze idén. Tavaly, amikor idekerültem szezon közben, december elején, az elődöm által választott játékosokkal dolgoztam. Nem mondom, hogy az nem az én csapatom volt, de ebben a szezonban változásokat szerettem volna látni, és erről a társaságról őszintén mondhatom, hogy az én csapatom. A jégkorong nem bonyolult sportág ebből a szempontból, ha van koncepciód arra vonatkozóan, hogy mit akarsz elérni a jégen és jégen kívül, a dolgok már maguktól működnek. Viktor és én is fontosnak tartottuk, hogy olyan játékosokat keressünk, akik minőségi játékot képviselnek, de emellett az öltözőbe is beillenek. A szabályok egyre szűkebb keretbe szorítanak bennünket a fizikai játék terén, egyre kevesebb a fizikai kontakt (én azon a véleményen vagyok, hogy meg kellene tartani a hoki ezen szegletét a játékban), így nem ez dominált a választáskor, hanem jól korcsolyázó, gólérzékeny játékosokat keresünk, de legfőképp igazi csapatembereket. Sebességet kerestünk? Igen. Figyeltük, hogy jó-e az ütőtechnikája? Bizonyára. De ebben a sportban, ezen a szinten a képességek igen hasonlóak. A legvégén az dönt, milyen a személyiséged, és most már biztosan ki merem jelenteni, hogy az öltözőnkben jó emberek vannak.

Rögös út vezetett a rájátszásig, voltak jobb és rosszabb időszakok a szezonban. Milyen volt belülről megélni a különböző szériákat?

Edzőként nem csak arra próbálok figyelni, mi a végeredmény, hanem arra is, hogy milyen játékkal értük el azt. Láttam fejlődést ebben a tekintetben még akkor is, ha az elején nem is sikerült mindig a legjobb játékkal előrukkolnunk. Novemberben egy újságíró azt mondta nekem, hogy minden remény elúszott, hiszen talán 12 pontra is volt a rájátszást érő hatodik hely. Akkor is azt gondoltam, hogy keményen kell dolgoznunk, hinni magunkban és az esetemben az is fontos, hogy higgyek a csapatunkban. Hosszú a szezon, sokat edzünk, rengeteg időt töltünk együtt, a srácok pedig azonnal átlátnak rajtad, ha azt mondod nekik: „Megbízom bennetek” és ez nem belülről jön. Rögös volt az út, de a történetnek még koránt sincs vége.

Az alapszakaszban volt egy bizonyos fordulópont, amikor elkezdett felfelé vezetni az út, vagy inkább fokozatos fejlődésen ment át a csapat? A szezon elején idegenben kevés pontot szerzett a csapat, de ez a mutató is sokat javult az alapszakasz végére. Hogy látja ezt?

 A kezdetektől bízom a csapatban. Így azt is tudtam, hogy biztosan eljön az a pont, amikor nyerünk idegenbeli mérkőzést. Talán nem is fordulópont, de fontos megemlíteni, hogy az edzői stáb munkája nagy szerepet játszott ebben a tekintetben. Az év elején Cam MacDonalddal és Énekes Lajossal dolgoztunk a csapat mellett, szezon közben pedig Antti Karhula érkezett a szakmai stábba. Mindenkinek megvan a maga feladata, területe és felelőssége a stábon belül, Antti mutatott egy más nézőpontot, tippeket adott a játékosoknak arra vonatkozóan, hogy apró dolgokat hogyan csinálhatnak másképp. Ezt igazán nagyra becsülöm benne, és ahogy említettem, mindenkinek megvan a maga részfeladata, így hálás vagyok Énekes Lajos és Cam MacDonald munkájáért is.

Mik azok az apró dolgok, amik sikeressé teszik a csapatot? Mik állhatnak még a háttérben?

A kulcs a kommunikáció. A játékosok persze beszélnek egymással, sokkal többet is, mint amikor az edző is jelen van. Ebben is ki kell emelnem Antti Karhula szerepét. Odament a játékosokhoz és apró változtatásokra sarkallta őket, és nem is feltétlenül megmondta nekik, mit, hogy csináljanak másképp, csak felkínálta a lehetőséget nekik egy más útra. Ez nagyon sokat jelent. Amikor nyersz, egyre jobban belelendülsz, nagyon nehéz megállni. A játékosoknak egyre nagyobb az önbizalmuk, boldogabbak, pozitívabbak és ezzel együtt sokkal összetartóbbá válnak, mint csapat, egyre jobban egységgé kovácsolódnak, így is dolgoznak. És persze, ahogy csapatként nyerünk, úgy néha így veszítünk is. Ha megnézzük az utolsó két mérkőzésünket, pénteken a bajnokkal, míg vasárnap a döntő másik résztvevőjével játszottunk. A Salzburg ellen idén nem ment jól a játék, sok kiállítással és góllal, nem igazán működött a hátrányos védekezésünk sem ellenük, de vasárnap megmutattuk, hogy ami igazán számít, az fejben dől el. A taktika csak egy dolog, természetesen az is rendkívül fontos, de az, ami a jégen történik, már a játékosokon múlik. Szeretnénk a taktikánkat minél egyszerűbben megfogalmazni, így a jégen lévőknek nem feltétlenül szigorúan csak azt kell követniük, hanem néha kicsit ösztönösen cselekedni mindezt kemény munkával párosítva. A taktika mellett számít még az is, hogy milyen volt a mérkőzésre való felkészülés, az érzelmi állapot és ha a csapatunkra nézek, mindkét tényezővel elégedett vagyok.

Ez a harmadik csapat a ligában edzői pályafutása során, amivel playoffba került. Mit gondol, mi a sikere titka?

Nos, még sosem történt velem olyan, hogy ne kerültünk volna a csapattal a playoffba akkor, ha egy egész szezont együtt töltöttünk. Mi lehet a siker titka? Kiváló csapatmunka a háttérben és hasonló minőségű játékoskeret. Mondtam a nekik az öltözőben, hogyha nem lennének velem nap mint nap, nélkülük nem lenne itt számomra semmi, ők a magyarországi családom. Nem abban az értelemben, hogy a gyermekeimnek tekintem őket, de ők is a családom részei. Én miattuk, a családom miatt vagyok itt. Úgy hiszem, hogy a játékosok is hasonlóan éreznek. Nem akarok apaszerepbe helyezkedni, azonban voltak olyan alkalmak a szezonban, amikor a sporton kívüli problémába ütköztünk és nem profi jégkorongedzőként, hanem emberként közelítettem feléjük.

A csapat jó teljesítménye mellett vannak kiemelkedő egyéni teljesítmények is. Mi lehet annak az oka, hogy néhányan olyan szerepekben is jól teljesítenek, amikben eddig nem feltétlenül szerepeltek?

Természetesen van egy Hári Jánosunk, egy Erdély Csanádunk, vagy egy Mac Carruthunk, akik hozzák a tőlük elvárt magas szintet, de nem könnyű ezt a kérdést megválaszolni, hiszen rengeteg kiváló képességgel rendelkező játékosunk van, támadók és védők egyaránt. Egy dolog azonban biztos: ha játékosok jól érzik magukat és szeretnek ebben a csapatban játszani, jobb teljesítményt nyújtanak. Sok sérültünk volt a szezon során, ezért sokszor kellett változtatnunk a sorösszetételeken, de ha erre gondolok, eszembe jut Reisz Áron játéka, aki alapvetően center. Kiválóan teljesített a szerepében, nem igazán mondanám góllövő típusú játékosnak, de ebben a helyzetben is megállta a helyét. Benne van ez a fajta játék is és meg is mutatta, hogy képes rá. A szezon elején a negyedik sor centereként kezdett, aztán voltak olyan időszakok, amikor Hári Jánossal szerepelt az első sorban. Hihetetlen számomra, hogy a hozzá hasonló játékosok, akik a csapatunkban vannak, milyen gyorsan előrébb tudnak lépni, megmutatni az igazi karakterüket. Nem ő az egyetlen ilyen, ott van például Sárpátki Tamás, aki nem lőtt túl sok gólt, a pontokban sem a táblázat elején van, de az a fejlődés, amin átment a szezon során, igazán figyelemre méltó. Jó nézni a játékát, gyors és erős jégkorongozó. De mellettük említhetném a gárda összes tagját hasonló okok miatt. Szita Donát, a legfiatalabb támadónk például, mindig készen áll arra, hogy megdolgozzon a csapat sikeréért, hogy áldozatokat hozzon a győzelemért. A Szlovénia elleni válogatott mérkőzést nézve láttam, hogy egy játékos bevetődött a korongért és örömmel láttam, hogy Szita volt az, meg is tapsoltam a tévé előtt.

Mi az, amiben véleménye szerint a legtöbbet fejlődött a csapat a szezon kezdete óta?

A csapategység és a csapatkémia rengeteget javult a szezon közben. Ha meg kéne fogalmaznom a csapatunk identitását, az a következő lenne: szeretünk gólokat lőni, megbocsátóak vagyunk azokkal szemben, akik hibáznak a pályán és szeretjük jól érezni magunkat a jégen és fontos számunkra, hogy a jó szórakozás megfelelő komolysággal párosuljon.

Nézzünk kicsit előre! Most tíz mérkőzés áll előttünk, mi lehet a cél a felsőházi középszakaszban a csapat számára?

Ezt a kérdést nem szeretném most megválaszolni. Egy dolog azonban biztos: meg szeretnénk nyerni a következő mérkőzésünket. Ha azt kéne elmondanom, mi a célunk, jelenleg nem tudom megmondani és ennek egyszerű oka van. Nem akarom ezt most megfogalmazni, hiszen majd hétfőn, amikor minden játékos visszatér a nemzeti válogatottól, akkor fogunk leülni az öltözőben és akkor fogjuk együtt eldönteni, mi is a célunk a következő szakaszban. A csapatnak magának kell eldöntenie, hogy egységként mit tűz ki maga elé. Nem titok az sem, hogy én is el fogom mondani nekik azt, amit a középszakasztól várok, de a legvégén a közösen megfogalmazott cél az, ami mellett a klub összes alkalmazottjának, beleértve az edzőket, a menedzsmentet és a játékosokat is, ki kell tartania. Ez történt augusztusban is, leültünk az öltözőben és eldöntöttük, mi lesz az, amit az alapszakasz végére meg szeretnénk valósítani, és ez nem volt más, mint a legjobb hatba kerülés.

Elődöntőig már kétszer jutott el EBEL-edzői pályafutása során. Mire lehet képes a Fehérvár AV19 az idei évadban?

Többre. Nem túlozni szeretnék, sem kérkedni, de őszintén hiszem, hogy sokkal többet érdemlünk ennél. Persze beszélni mindig könnyű, így nem szeretnék üres frázisokat pufogtatni, de szeretném a csapatunkat a döntőben látni. Ha a játékosokat kérdeznénk erről, ők is ugyanezt mondanák. Ha a szurkolóinkra gondolok, azt kell mondjam, a biztatásra eddig sem lehetett panaszunk. A két utolsó hazai találkozón a támogatásukkal a győzelembe hajszolták a csapatunkat és a segítségükkel megszereztük a hat pontot. A döntőtől azonban körülbelül 25 mérkőzés választ el bennünket, ahhoz pedig, hogy odáig eljussunk, a jégen ennek megfelelő teljesítményt kell nyújtanunk. Nagyon jó érzés számunkra, hogy a szurkolóink ennyire hisznek bennünk, de óva intek mindenkit attól, hogy túl magasra szökkenjen, hiszen a földre érkezés akár fájdalmas is lehet. Nagyon elégedett vagyok azzal a teljesítménnyel, amit eddig nyújtottunk, rendkívül jó érzéssel tölt el, hogy most velünk örül a vezetőség, a szurkolók, a város, de legfőképp a játékosok sikerének örülök. Egy dolgot azonban hozzátennék: a szezonnak még nincs vége, rengeteg munka vár még ránk!