Ifjúsági csapatunk bajnoki címet ünnepel

Nagy András, ifjúsági csapatunk vezetőedzője tavaly ezüstérmet szerzett a serdülőkkel, idén pedig az akadémia ifjúsági gárdájával dolgozott együtt. A szakemberrel arról beszélgettünk, hogy hogyan jutottak el idáig, mik voltak a szezon legfontosabb momentumai és mik a céljaik a továbbiakban.

Milyen csapatot képzelt el a szezon elején, mik voltak a céljaik és mit gondolt, mi lesz ennek az idénynek a végén?
Az ember minden szezont úgy kezd, hogy bajnok szeretne lenni, hiszen mindig a legmagasabb célt tűzzük ki magunk elé. Az év elején, ismerve ezt a keretet, azt gondoltam, hogy itt bármire gondolhatunk, bármit elképzelhetünk magunknak. Ez egy olyan gárda, egy olyan csapat, akikről úgy éreztem, sok mindenre képesek. A 2002-es születésűeket már ismertem, hiszen tavaly velük dolgoztam, hozzájuk érkeztek a 2001-esek, ők nagyrészt olyan játékosok, akiket a csapat elejére szán az ember. A szezon kezdetén az volt a legnehezebb és legnagyobb kérdés, hogy meglássuk azt, kiből lesz vezér és ki hogyan fogja megállni a helyét. Mivel a Fehérvári Titánokban idén nagy számmal szerepeltek juniorkorú játékosok, így a mi csapatunkból több, mint tíz srác egy-két hét után az U20-as brigádban edzett, így a jelenlegi kerettel nem sokat tudtunk együtt készülni. Öröm viszont ebben az, hogy ezek a gyerekek szerencsére pont akkor jöttek vissza hozzánk, amikor kellett.

A szezon elején nagyon jó volt a teljesítmény, hiszen első helyen zárták az alapszakaszt. Aztán jött egy hullámvölgy a Master Roundban, negyedikek lettek a tabellán, majd a rájátszásban minden összejött. Beszéljünk egy kicsit erről!
November elejétől mindössze 12-13 játékossal tudtunk készülni, de így nagyon nehéz volt taktikát gyakorolni. A játékosoknak leginkább skill edzéseket tartottunk, a két kapusunk viszont szerencsére az egész szezonban velünk volt, így ők folyamatosan tudtak megfelelő terhelést kapni. Ezt a kis létszámú társaságot egészítettük ki négy-öt serdülőkorú játékossal, bár a létszám még így is kisebb volt, de már tudtunk olyan edzéseket tartani, amilyeneket szerettünk volna, igaz, ekkor is leginkább csak a technikai elemeket tudtuk gyakorolni. Novembertől januárig így dolgoztunk és jött a Master Round. Az a társaság, aki velünk maradt, kezdett összeérni, összekovácsolódni és megtanultak küzdeni, harcolni, tették a dolgukat. Egy baj volt csak, hogy a papíron sokkal gyengébb csapatok ellen játszott meccseinken nem jöttek úgy a számok, ahogy szerettük volna. A srácok nem azért játszottak, hogy minél több gólt lőjenek, hanem az volt a fontos számukra, hogy szép legyen a játék, amivel alapvetően nincsen probléma. Én viszont tudtam, hogy a bajnokság végén ez nem lesz elég, mert ahol egy gól dönt, ott nem elég a szép játék. Az utolsó hat-nyolc mérkőzést ebben az időszakban gyakorlatilag azon buktuk el, hogy nem tudtunk sok gólt lőni, meglátásom szerint ez pedig oda vezethető vissza, hogy akkor nem lőttünk be mindent, amit lehetett. Hiába mondtam nekik, néha elég frusztrált is voltam emiatt, kicsit többet kiabáltam velük, az edzéseken és a padon kapták a „füleseket”, a letolást. Amikor kikaptunk, akkor gyakran – bár nem véletlenül – bizonyos személyekre hárítottam a felelősséget. Valahogy ezeket a játékosokat vissza kellett rángatni a földre. Ha nem azt teszik, amit az ember kér tőlük, akkor nem lehet csupán a vállukat veregetni. Tudom, hogy sokszor nem tetszett, hogy elmondom a játékosoknak, hogy miben hibáztak és leszúrom őket, de mindenki láthatta, hogy a szívem-lelkem kitettem értük, ahogy Barabás Miklós másodedző is. Amit csak lehetett, megtettünk, hogy minden adott legyen ahhoz, hogy jól dolgozzanak. Néha szükség van arra, hogy lehozzunk egy gyereket a földre, hogy aztán onnan kiemelkedve lehessen vezére, húzóembere a csapatnak.
A rájátszásban nagyon jól ment a gárdának, az elsőtől az utolsó játékosig mindenki hajtott, ezt hogyan látja?
Visszakerült az az öt-hat játékos hozzánk, akik most az első sort és a második sor egy részét alkotják. Ez is érdekes, hiszen volt itthon egy Debrecen elleni meccsünk még a Master Roundban, amit elveszítettünk és akkor elmondtam nekik, hogy ezzel a hozzáállással nem segítenek ennek a csapatnak, inkább ne jöjjenek játszani. Aztán mégis jöttek. És keményen dolgoztak. Úgy gondolom, azzal, hogy néha rájuk borítjuk a vizet (értem ezen azt, hogy elmondjuk a véleményünket akkor is, ha az nem pozitív), kinyitjuk a szemüket és az elméjüket arra vonatkozóan, hogy nem mindig jó, amit csinálnak. Lehet őket csak simogatni, de ebben a sportban anélkül, hogy néha visszarángatjuk a valóságba a játékosokat, nem lehet sokra vinni. Meg kell tanulniuk, hogy itt igenis az utolsó kritikát is be kell nyelni, el kell fogadni, ebből is építkezni azért, hogy eredményes, hogy több legyen valaki. Dolgozni kell, bele kell állni a munkába, húzni kell a szekeret. Ha ezt megcsinálják, akkor annak a siker az eredménye. Meg tudták csinálni, lehoztak úgy egymás után hat meccset, hogy nem kaptunk nagyobb kiállítást. Ahogy a Debrecenen túlléptünk a negyeddöntőben, onnantól éreztem azt, hogy ez a csapat egy csapat és, hogy ez a gárda egy emberként tud jégre lépni, bárki legyen is az ellenfél. Már régen is mondtam, hogy én nagyon bízom bennük, mert ismerem a játékosokat. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de huszonöt éve a pálya mellett állok, U10-től felnőttig minden korosztályban voltam edző. Nekem is van két hasonló korú gyerekem, a fiam ráadásul jégkorongozó, ezért is talán, de ismerem a gyerekek életkori sajátosságait. Mind a két oldalt megéltem, a szülő és az edző szerepében is helyt kellett állnom. Én úgy gondolom, a felnőtt játékosokkal is meg tudom értetni magam, és a gyerekek is előbb-utóbb rájönnek, hogy nem hülyeséget kérek tőlük. A kritikát el kell fogadniuk, azt rájuk szoktam borítani rendesen, nem köntörfalazok, amikor arról van szó, hogy ki mit tett jól vagy rosszul. A dicséretekkel annyira nem szoktunk dobálózni, de természetesen a jó dolgokat is megbeszéljük, hogy azok a továbbiakban is működjenek. A szezon közben már rájöttünk arra, hogy számítanak rá a meccsek végén, hogy kritikát is fognak kapni. A sok elmondott dolog most beigazolódott, megérte elmondani, hiszen tanultak a hibákból. Egymást védték és egy emberként küzdöttek a rájátszásban, az első játékostól az utolsóig.

Beszéljünk egy kicsit külön a döntőről!
Valahol az volt a szerencse a szerencsétlenségben, hogy a srácok szezon közben elvesztettek három meccset a Klagenfurt ellen. Én azt éreztem, hogy ők most nem akarnak hibázni, hogy le fogják hozni ezt a döntőt és „megeszik” az ellenfelet, ez be is igazoldódott, hiszen gyakorlatilag mindenki így lépett pályára. Miután a MAC-ot kétszer megvertük, azt láttam, hogy senki nem fél, mindenki teszi a dolgát nyugodtan. Egy kicsit türelemre intettük őket, mert a kihagyott helyzetek után idegesek voltak, de elmondtuk, hogy ha végigdolgozzák a hatvan percet, úgy, ahogy azt kell, akkor minden mérkőzést meg tudnak nyerni, a tanácsokat megfogadták és bajnokok lettek.
Huszonöt éve edzősködik, de komolyabb bajnokságban ez az első aranyérme. Milyen érzés ez?
Egy kicsit még felfoghatatlan számomra, hogy eljutottam ide az edzői pályafutásom alatt. Nagyon sok mindent megéltem már játékosként és edzőként is, de ehhez a bajnoki címhez az is kellett, hogy ide kerüljek, Székesfehérvárra. Boldog vagyok, hogy idehívtak és megkaptam Fekti Istvántól a bizalmat az ifjúsági csapat vezetőedzőjeként, hiszen nem mindig voltam ilyen helyzetben, hogy ilyen csapattal, ilyen játékosokkal dolgozhassak.

A magyar bajnokság még nem ért véget, az elődöntőben 1-0-ra áll a párharc a Miskolc ellen, ha pedig sikerül másodszor is legyőzniük őket, akkor ott is döntősök. Mi a cél még erre a szezonra?
Győzelmeket várunk, nagyon nehéz második mérkőzést fogunk játszani a Miskolc ellen, most erre koncentrálunk. Ha az elődöntőből sikerül továbbjutnunk, akkor kemény döntő vár ránk, de bízom a fiúkban, hogy úgy, ahogy az utóbbi mérkőzéseinket, ezeket sem fogják kiengedni a kezükből. Az a cél, hogy ugyanazt az eredményt tudják hozni a srácok, amit az elődeik. Az 1999-es korosztály két évvel ezelőtt mindkét bajnokságot megnyerte és szerintem ezek a fiúk ugyanúgy érdemesek arra, hogy még egy aranyérem lógjon a nyakukban.
Rétfalvi Kristóf, ifjúsági csapatunk támadója idén 24 mérkőzésen lépett jégre az osztrák bajnokságban, ezalatt 13 gólt és 27 gólpasszt jegyzett. A fiatal csatárt a szezonról, a döntőről és a közeljövőről kérdeztük.

Hogyan értékeled a Klagenfurt elleni döntőt? Mi lehetett a kulcs a bajnoki győzelemhez?
A döntő mérkőzéssorozat előtt tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen az alapszakaszban és a Master Roundban is vereséget szenvedtünk a Klagenfurttól. Kulcsfontosságúnak érzem azt, hogy idegenben az első mérkőzésen el tudtuk venni tőlük a pályaelőnyt. Az itthoni két mérkőzés sikere a csapatunk fegyelmén és a helyzetek kihasználásán múlt, szerintem ez volt a győzelmünk kulcsa.

Milyen érzés bajnoki címet nyerni?
A győzelem pillanata fantasztikus volt. A Master Round után nem minket tartottak a bajnokság esélyesének, hiszen negyedik helyen végeztünk, de bebizonyítottuk, hogy ez a csapat sok mindenre képes együtt.

Hogyan értékeled a bajnokság egészét?
Az alapszakasz jól sikerült számunkra, első helyen zártunk, viszont a Master Round-ot nagyon elrontottuk. Szerencsére a csapatunk a rájátszásra összeállt, talán jobban egyben voltunk, mint bármikor és úgy gondolom, hogy megérdemelten akasztották a nyakunkba az aranyérmet.

Mik a terveid a közeljövőben?
Még nagyon sok feladatom van ebben a szezonban, kezdjük a junior korosztályban az EBYSL döntőt, csütörtökön pedig folytatjuk az ifjúsági csapattal a magyar bajnokságot. Reményeim szerint jövő héten az U18-as magyar bajnoki döntőben is érdekeltek leszünk, ahol természetesen mi szeretnénk a végén ünnepleni. Áprilisban Székesfehérvár ad otthont az U18-as Divízió 1/B világbajnokságnak, a célom bekerülni a nemzeti csapatba és minél jobb teljesítményt nyújtani ott is.
Horváth Milán, ifjúsági csapatunk védője 14 mérkőzésen lépett jégre az osztrák bajnokságban, ezalatt öt gólig és 13 gólpasszig jutott. Fiatal kora ellenére szerepet kapott decemberben a Divízió I/B junior világbajnokságon is, ahol bronzérmet szerzett a magyar nemzeti együttessel. Az U18-as együttes játékosát a szezonról, a bajnoki címről és a terveiről kérdeztük.

Hogyan értékeled a Klagenfurt elleni döntőt?
Nagyon jó széria van mögöttünk, sokat segített az, ahogy az első mérkőzést vártuk és ahogy együtt készültünk kint Klagenfurtban. Óriási löketet adott, hogy megnyertük az első találkozót. A második meccsen kissé idegesek voltunk, hiszen itt már mindenkiben tudatosult, hogy igenis van itt keresnivalónk és együtt, közösen el tudjuk érni a célunkat. Otthon jött az igazi kemény munka és a két szép győzelem. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen ezt EGYÜTT vittük véghez.

Milyen érzés bajnoki címet nyerni?
Az a legjobb az egészben, hogy 8-9 hónapot dolgozott végig mindenki azért, hogy érmet akasszanak a nyakunkba, ráadásul a legfényesebbet. Amikor megkapod a trófeát és a magasba emelheted, azt érzed, megérte küzdeni egy egész nyarat a konditeremben vagy a futópályán és egy egész szezont a jégen.

Mi lehetett a kulcs a bajnoki győzelemhez?
Egyértelműen a csapat volt a kulcs és az, ahogy egy családdá formálódtunk. Ehhez mindenki kellett és jó érzés volt a részévé válni.

Mik a terveid a jövőben?
Az idei ifjúsági bajnokságba csak az utolsó hetekben sikerült belekóstolnom, de ahogy látom a csapatot, úgy érzem, eredményes szezont zártunk az osztrák bázisú bajnokságban. Mindenképp megyünk tovább az U18-as gárdával a magyar bajnokságban, még a Miskolc ellen vár ránk egy kemény elődöntő mérkőzés. Ha onnan továbbjutunk, jöhet a döntő és természetesen ott is az aranyérem a cél.  A juniorbajnokságban is szeretnék még lehetőséget kapni, élni vele és a végén ugyanígy a magasba emelni a trófát. A bajnokságok végeztével szeretném megmutatni magam a válogatott színeiben Székesfehérváron és ott is jól teljesíteni.

A Fehérvár AV19 ifjúsági csapata megnyerte az Erste Bank Juniors League 2018/2019-es szezonját. Videónkban az edzők és játékosaik beszéltek a bajnokságról, a döntőről és az öröm pillanatairól: