Kiütöttük a Graz csapatát
- 2015.12.20. 20:15
- Csik Tamás
Bő egy perc után Saraueré volt az első veszélyes lövés, ezt Dahm védte, míg a másik oldalon egy védelmi hiba után Natter ugrott ki, de Hetényi hárított a szóló végén. Nem kezdtük olyan álmosan a mérkőzést, mint a Bécs ellen két nappal korábban, de a védelmünk ezúttal sem állt mindig a helyzet magaslatán. Az 5. perc elején De Simone maradt teljesen egyedül a kapunk előtt, szerencsére fölé vágta a ziccert. Nagy Gergőé volt az első kiállítás, ezt kivédekeztük, majd a 12. minutumban Brance Orban is kétperces büntetést kapott, ezt a fórt pedig már gólra váltották a látogatók. Werner lopta a távolságot, majd miután nem támadtuk, középről a hálóba vágta a pakkot (0-1). Mezőnyben teljesen kiegyenlített játék folyt a jégen, de a nagyobb helyzetek a 99-esek előtt adódtak. Többször is Hetényi védéseire volt szükség, hogy ne kerüljünk nagyobb hátrányba. A harmad végéig még kihasználatlanul hagytunk egy emberelőnyt, de küzdöttünk az egyenlítésért és ez végül össze is jött. Az utolsó másodpercekben Wehrs lövése oldalra pattant, Bodo eszmélt a leghamarabb és a kapuba vágta a pattogó korongot (1-1).
A középső játékrészt úgy kezdtük, ahogy az előzőt abbahagytuk – góllal. Kóger küzdött meg a pakkért a grazi kapu előtt, a korong Nagy Gergő elé került, aki a hálóba lőtt (2-1). A vezető gólunk megnyugtatta a csapatot, innentől egyértelműen uraltuk az összecsapást. Jöttek is folyamatosan a helyzetek, érett a harmadik hazai gól. Ez hamarosan meg is született, de előtte még Nagy Gergő csúszott el és sodorta ki Dahm kapus lábát, szerencsére sérülés nem történt. A fehérvári rohamok egy emberelőnyben kamatoztak, Martinelli pedig közelről tuszkolta a pakkot a kapuba (3-1). És itt még nem volt vége! Két perc sem telt el a harmadik gólunk után, amikor Nagy Gergő bekotort a negyediket is (4-1). Ekkor még kilenc perc hátravolt a második felvonásból, felsejlett egy nagy különbségű siker esélye, mentek is előre a fiúk becsülettel. Ma a keménységre sem lehetett panasz; egy vendégakció végén Pirmann esett rá Hetényire, de Martinelli azonnal kapusa segítségére sietett és összecsomagolta az osztrák szélsőt. Éltettek is a termetes bekket a hazai szurkolók.
Bár csak három gól volt a különbség, de a záró harmadra eldőlt a csata. Kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, a fáradt graziak – négy nap alatt ez volt a harmadik meccsük – pedig képtelenek voltak újítani. Esemény azért ebben a húsz percben is akadt. Előbb Siegel játékvezető maradt a jégen, miután Nagy Gergő a kapu mögött lendületből érkezve már nem tudta kikerülni, és leütközte a sípmestert. Szerencsére komolyabb baj nem történt. Majd Francis ugorhatott ki Pinter eladott korongjával, de mellé durrantott. De ami késik, az nem múlik. Az 57. percben emberelőnybe kerültünk, Francis pedig közelről, Dahm válla fölött emelt a hálóba (5-1). Csapatunk végre a meccs nagy részében jól és szemre is tetszetősen játszva, magabiztosan győzte le a 99-esek együttesét. Az alapszakasz utolsó köre előtt újra lőtávolban van a biztos rájátszást jelentő hatodik hely.
Szép volt, fiúk!