Kóger István: "A farmcsapat négy éves történetében ez a legjobb társaság"

Igen, én is keresem az okát. Talán annak tudható be, hogy fiatal a csapat. Ha elkapjuk a fonalat, akkor bárkire veszélyesek lehetünk. Brassóban mi lőttük az első gólt, elhittük, hogy lehet esélyünk, pedig nem volt nálunk EBEL-es játékos. Fegyelmezetten védekeztünk: kaptunk egyet, lőttünk egyet, nem volt gond. De például elmentünk Miskolcra, Dunaújvárosba, vagy éppen legutóbb Csíkszeredára, és egészen más volt a forgatókönyv. Szeredában az első cserében kaptunk egy hülyeségből adódóan egy büntetőt, megkaptuk belőle az első percben az első gólt. A második percben volt egy kiállításunk, abból is megkaptuk a gólt, és totálisan szétestünk. Ennek a csapatnak nincs még meg az a fajta tartása, hogy ha nem 100%-os topon vannak, hanem csak 95%-ot nyújtanak, és becsúszik egy kis baki, abból visszajöjjenek. Nincs meg az a rutin, hogy lassítjuk a játékot, tartjuk a korongot vagy adott esetben bedobjuk a sarokba. Úgy, mint például a Vasas játszott itt ellenünk legutóbb. Vezetni tudtunk, kiegyenlítettek, aztán megfordították az állást, és onnantól csak tördelték a hokit. A harmadik harmadban 30-at lőttünk mi kapura, ők 11-et. Végig támadtunk, de sajnos levédekezték. Azt gondolom, hogy ez a rapszodikus teljesítmény a fiatal kornak, a meccsrutin hiányának tudható be. Nem az van, hogy a harmadik harmadra mindig elfáradnak. Nem fizikális probléma van, hanem mentális, tartásbeli gond ez még. Reméljük, ahogy megyünk előre, úgy lesz jobb majd.

Igen, az – egy év kihagyással – a farmcsapat négy éves történetében talán ez a legjobbnak mondható. Az első év is nagyon jó volt, amikor Sofronék voltak velünk, csak akkor ők még ennél a garnitúránál is majdnem két évvel fiatalabbak voltak. De ők is egy egységes, fiatal magra épülő csapat voltak. Aztán a következő két évben volt sok visszatérő játékosunk, az nem volt az a fiatal, egységes gárda. Ez a mostani társaság hibátlan ilyen szempontból. Ezek a gyerekek 19-20 évesek, már nem nagyon fiatalok, de még azért sok rutint kell szerezniük. Kiegészítve Ondrejcikkel ez nagyon jó állomány – az előző farmcsapatokhoz képest kimondottan biztató. Ebben a csapatban van öt, de lehet, hogy több olyan tehetség, akinek reális célja lehet az EBEL-csapat vagy a magyar válogatottság.

Mindenképpen jó. Jó azoknak, akik visszajönnek, mert ők általában keveset játszanak az EBEL-csapatban. Egy játékosnak az a létező legrosszabb, ha nem tud játszani. A bajnoki ritmus mellett az edzések száma, intenzitása és időtartama mindig kevesebb. Aki nem tud pályára kerülni egy mérkőzésen, az keveset játszik, keveset edz – szép lassú leépülésnek van kitéve. Ezeknek a játékosoknak kimondottan jót tesz, hogy amikor nem kapnak szerepet a nagycsapatban, akkor nálunk három soros játékban végig pályán vannak, emberelőnyben, emberhátrányban is. Erre az EBEL-keretben nincs lehetőségük. Előnyös ez esetenként az enyéimnek is, mert tartást adnak. Mi hátvédposzton kicsit gyengébbek vagyunk, ha hátvédeket kapunk vissza, az kimondottan jót tesz a csapatnak. Ez a rendszer most valóban kezd olyan lenni, mint a profi világban: a nagycsapat alatt van egy farmcsapat, ahova nem „ciki” visszamenni, és ahonnan nem lehetetlen felkerülni a nagycsapatba. Érzésem szerint ez az első olyan év, amikor ez jól működik.
 

Érdekes volt. A Fehérvárról elszármazott játékosok, az idős, rutinos játékosok (Kangyal, Sille, Gröschl, Svasznek) ezt egy kicsit presztízsmérkőzésnek is vették, és szinte már elfogadhatatlanul keményen, durván játszottak. A mieinkben természetesen benne van az a tartás, hogy nem hagyják magukat, próbáltak törleszteni. Az ellenfél nagyon csúnya hátulról palánkra lökést mutatott be, bottal is sérülést okoztak: Orbán Attilát arcon ütötték, Vaszjunyin pedig olyan dulakodásba került bele, hogy úgy tűnt, az arccsontja is eltört. Szerencsére a röntgen alapján kiderült, hogy nincs törés. Parázs hangulat volt, ennek az oka, hogy a már leköszönő generáció nehezen viselte a fiatalok sok korcsolyázásra épülő, jó értelemben szemtelen játékát.
 

Igen, azt gondolom. de nem lesz egyszerű. Nem lesz olyan finom átmenet, mint a szlovéneknél, ahol a nagy öregek után jött egy jó fiatal garnitúra, és szinte ugyanazon a szinten tudtak maradni, ahol voltak. Elvégre ismét ott vannak az A-csoportban. Nálunk ez nem lesz ennyire egyszerű. Én ettől függetlenül nagyon bízom benne, hogy 3-4 év múlva ismét lesz egy erős válogatottunk, amiben még tud játszani Kovács Csaba generációja, amiben tudnak játszani majd Sofronék (és ők lesznek a középkorosztály), valamint jönnek hozzájuk majd a külföldön játszó vagy a Mol Ligában remeklő fiatalok. Ha megnézzük, a Vasasban a Miskolcról átszerződött Popovics Patrik lövi a gólokat, az Újpestről végre eligazolt Rafaj Attila Miskolcon remekel. A 20-22 éves garnitúrából a magyar mezőnyben is jópáran vannak, hátvédposzton például Szirányi Bence, akik néhány éven belül közel kerülhetnek ahhoz a szinthez, ahol a sapporói brigád volt. És egy szerencsés világbajnokságon – mert a feljutás is szerencsén alapult, sok apróságon –, jó ellenfeleket kifogva nem hiszem, hogy elérhetetlen cél lesz majd a visszakerülés A-csoportba.
 

Nehezen tudom megítélni. Vannak csapatok, amelyek kimondottan gyengébbek lettek, mint például az Újpest. A Csíkszereda nem rossz csapat, de nem olyan erős azért, mint a HC volt. Most másfél nagyon jó soruk van, a többi nem annyira erős. A DAB hozza ugyanazt a szintet , amit tavaly. Tőlük tavaly is és idén is többet várnék, kiegyensúlyozottabb szereplést. Az igazán jó képességű következő generációs fiatalok (Azari, Galanisz, Kiss) ott vannak Dunaújvárosban. Abban a korban, ahol szinte a csúcs előtti pillanatban kéne, hogy legyenek. Tőlük stabilabb játékot várnék. Nagyon hullámzó a teljesítményük, hallom, probléma is van velük, az edző bünteti is őket. Azt gondolom, hogy azt kellene megérteniük, hogy ők a következő Palkovics, Ladányi, Ocskay.
Összességében lehet, hogy a Mol Liga eleje gyengébb, mint tavaly, de játékerőben közelebb vannak egymáshoz a csapatok. A Miskolc nagyon megerősödött, jó meccseket játszik, a Brassó is eladható, élvezhető hokit nyújt. A Szeredáról már beszéltünk, az Újvárosról is. A Vasas némileg gyengült, de ők a rutinjukból és a jó edzőjükből kifolyólag beleszólhatnak a küzdelmekbe. A Fradi mindenképpen erősödött, ráadásul az ő edzőjük is rendkívül felkészült. Egyszóval lehet, hogy a csúcscsapatok nem tudtak előrelépni, de a ligában eladhatóbb, látványosabb a játék.
 

A Fradihoz megyünk vasárnap, ráadásul nem kapunk játékosokat, mert egyidőben van az EBEL-meccs is. De ez nem probléma, nem hivatkozási alap semmire. A múltkor megvertük őket itthon, biztos vagyok benne, hogy komolyan készülnek ellenünk - nagyon nehéz mérkőzés lesz. Meglátjuk, a Ferencváros milyen napot fog ki; mivel nekünk nincs pénteken mérkőzésünk, így az egész hétent úgy tudtunk felkészülni, úgy tervezhettük a formaidőzítést, hogy vasárnap menjünk igazán jól. Van egy-két sérültünk, betegünk, de azt gondolom, hogy jó mérkőzést fogunk játszani. Kedden jön a Miskolc, akiktől nagy zakót kaptunk idegenben. Meglátjuk, hogy tudunk kiállni, ha egy-két hátvédet visszakapunk, akkor szerintem el tudjuk kapni őket. A Miskolc jó csapat, de ismerve az összeállításukat, a taktikájukat, ha összejönnek a dolgok, akkor elcsíphetőek itthon. Nem lesz előre lefutott találkozó.

Igen. Ha ezen a három meccsen egy döntetlen, egy győzelem és egy tisztes vereség lenne a mérleg, akkor az megfelelő lenne.
 

Így van. Ha a meccs/pont átlagot felülmúljuk, az már nekünk jó. Nem az eredmény az elvárás, de titkon edzőben és játékosban is benne van az, hogy minél tovább szeretne jutni. Az a cél, hogy a 7. hely körül végezzünk a végén, és elkerüljük a párharcot a rájátszásért.
 

Így van, rengeteget. Az alapszakaszban van 36 mérkőzés, aztán a rájátszás – ha jól jön ki a szezon, közel 50 meccset játszanak felnőtt szinten ezek a gyerekek. Ez minden szakmai elképzelésnek megfelel.

Nem is hasonlítható össze. Egész más a motiváció is, az edzések hangulata, a felkészülés: tudják a srácok is, hogy nehéz erőpróbára készülnek, ők is sokkal profibb módon állnak hozzá, sokkal jobban lehet őket tűzben tartani, mint tavaly. A junior bajnokságban eleve alacsony volt a színvonal, kevés volt a mérkőzés. Vacak volt az egész. Az idei modell kimondottan példaértékű lehet: van egy magas szintű felnőtt csapat, és van mögötte egy felnőtt bajnokságban szereplő fiatal gárda, akiknek ez komoly erőpróba és sok mérkőzés. Ez a szezon tökéletes ebből a szempontból.
 

Hogyne. Nagyon régi álmunk volt az, hogy legyen egy konditermünk, mert a hoki kimondottan fizikális sportág. Csak jégen képtelenség felkészülni, az már a múlt idő. Régen a magyar hokiban nem volt szárazedzés, márpedig vannak olyan dolgok, amiket a jégen nem is lehet fejleszteni. Most végre hosszú-hosszú idő után elértük, hogy van egy nagyon jól felszerelt, komoly konditermünk, és minden segédeszköz adott ahhoz, hogy csak rajtunk múljon és a játékosokon, hogy milyen eredményt érünk el. Ha sikerül előbb-utóbb az egyesületnek egy edzőpályát is felépítenie, akkor az egyetlen probléma, a szűkös jégidő is megoldódik. Bár én most szerencsés helyzetben vagyok, mert minden játékosom vagy már végzett az iskolában, vagy aki még iskolás, az magántanuló. Ezért - és mert tudjuk, hogy az akadémián sok-sok gyerek van, így délután kevés a jégidő - mi tudunk délelőtt edzeni. Ez hibátlan. A jégidő a rendelkezésünkre áll, ebben sem panaszkodhatunk.
 

Általában a sport irányába, a TF-re próbálnak menni a gyerekek. Akik pedig más irányba érdeklődnek, azok sajnos jellemzően elmennek tőlünk, és továbblépnek. Például Somos Balázs nagyon-nagyon tehetséges, nagy reményű centerjátékosnak számított, aki szerintem az egyetlen volt, aki tavaly a gyenge junior bajnokságban is fejlődni tudott. Nagyon jó hozzáállású, tisztességes srác. Ő gyakorlatilag maximális pontszámmal futott neki a felvételinek, szinte bárhová felvették volna - a Műszaki Egyetemet választotta Budapesten. Balika Bence is távozott. Azok, akik folytatni szeretnék a tanulmányaikat, döntés elé kerülnek a középiskola végén. Ez a szintű hoki már teljes embert követel. A magántanulók be tudnak járni vizsgázni egyszer-egyszer, de egy műszaki vagy orvosi egyetemet már nehezen tudnak az élsport mellett végezni. Számos játékosban van ambíció itt a klubnál, többen a Kodolányi Főiskolán és a TF-en tanulnak. Én is igyekszem hangsúlyozni: elvárom, hogy 100%-osan odategye mindenki magát a hokiban, de elérkezik majd az a pont mindenki életében - kinek előbb, kinek később -, hogy vége a pályafutásnak, nincs bevétel, és előröl kell kezdeni az életet. Azokkal az emberekkel kell akkor versenyezni, akik 22-23 évesen kijöttek az iskolából és azóta építik a karrierjüket. Eljön a nap 33-35 évesen, hogy se iskolád nincs, se spórolt pénzed, semmi egyéb – el kell kezdeni az életet, és az roppant nehéz. Most kell elkezdeni ezen gondolkozni – bár tudom, hogy nehéz 20 évesen. A fiammal is leültem, elbeszélgettünk erről. A következő két-három évben kiderül, hogy mire viheti. Nem kell semmi mással foglalkoznia, összpontosítson csak a hokira. Pár év múlva újra leülünk, és megnézzük, meddig jutottunk - lehet-e rá egzisztenciát alapozni. Mert ha nem, akkor is kell csinálni tovább profi szinten, de el kell kezdeni tervezni a jövőt, iskolába járni stb. Ez nagyon fontos. Szerencsére látom az Akadémián is, hogy komolyan veszi ezt a kérdést a klub. Nem akarjuk kizsigerelni a gyerekeket és csak a sport irányába vinni. A kollégiumban tanár foglalkozik velük, aki odafigyel a tanulmányokra, Fekti Isti rendszeresen járja az iskolákat – ez így nagyon szerencsésen alakul. Komoly bázis jött itt létre, ahol nemcsak a hoki terén törődünk a gyerekekkel, hanem odafigyelünk arra is, mi lesz velük a későbbiekben.