Legyőzni a mumust

  • 2009.12.22. 12:46
  • FehervárAV19
A Sapa Fehérvár AV19 remek játékkal, 6-2-re kiütöte az Olimpija Ljubljana csapatát vasárnap. Így a mieink önbizalommal telve várhatják a ma esti, Vienna Capitals elleni fellépést.
"A vasárnapi mérkőzés nagyon fontos volt mindkét csapat számára, ezért is örömteli, hogy mi jöttünk ki győztesen a párharcból" - mondta a Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzője, Jarmo Tolvanen. "Sajnos Tommi Satosaari sérülést szenvedett, de szerencsére két remek kapusunk van, és Hetényi nagyszerű munkát végzett ebban a nehéz helyzetben" - méltatta fiatal hálóőrünket a finn szakember.

A mieink az utóbbi napokban külön figyelmet szenteltek az edzésen az emberelőnyös és -hátrányos játékra, és vezetőedzőnk szerint ennek már meg is vannak az első eredményei. "Végre be tudunk találni emberelőnyben, az pedig hogy a mérkőzéseken nem két vagy három gólt szerzünk, szintén jó dolog" - tette hozzá Tolvanen mester.
 
A Vienna Capitals nem éppen a kedvenc ellenfelünk, hiszen az EBEL-ben eddig még sosem tudtuk két vállra fektetni őket. "Talán most jött el az ideje, hogy végre ellenük is nyerjünk. Legutóbb kiváló meccset játszottunk velük, amelyet csak a hosszabbításban tudtak a maguk javára fordítani. Különleges élmény lenne legyőzni a Vienna Capitalst, és szép karácsonyi ajándék volna a szurkolóinknak. De tudjuk, hogy nagyon nehéz a bécsiek ellen gólt szerezni, mert jól megtalálták a védekezés és a támadás egyensúlyát. A speciális szituációkban is az egyik legjobbak a ligában, így csak fegyelmezett játékkal lehet esélyünk" - mondta Jarmo Tolvanen.

A vezetőedző elmondta, hogy nem lesz jelentős változás az összeállításban, a kapuban Hetényi Zoltán fog kezdeni.

Sapa Fehérvár AV19 - Vienna Capitals

Székesfehérvár, 2009. december 22. 19:15
Vezeti: Potocan, Neuwirth, Siegl.