Nagy András: „Egy csapat lettünk, ez a legnagyobb eredmény”

Ifjúsági csapatunk idén bajnoki címet ünneplehetett a Erste Bank Juniors League-ben, a magyar bajnokságban pedig ezüstérmet szerzett. A szezonról Nagy András vezetőedzőt kérdeztük.

Kezdjük egy általános értékeléssel!
Sikeres szezont tudhatunk magunk mögött. Ha januárban valaki azt mondja, hogy ezüstérmet szerzünk bármelyik bajnokságban, azt mondtam volna, hogy köszönöm, elfogadom, hiszen sok mindenen mentünk keresztül ebben az évben. Természetesen egy picit most csalódott vagyok, mert az osztrák bajnoki arany után a fiúk megérdemelték volna a másodikat is, de nem lehetünk elégedetlenek. A nehezebb versenysorozatot megnyertük, akkor voltunk a csúcson, majd újabb betegségekkel és sérülésekkel bajlódtunk, de így is végig játszottunk tisztességesen. Azt mondom, és a srácoknak is ezt mondtam az utolsó mérkőzés után, hogy nem az aranyat buktuk el, hanem megnyertük az ezüstöt. Nem kell csüggedni, mindenki hozta a száz százalékot, ebben az idényben ennyi volt, reméljük, jövőre legalább ilyen sikeres szezonunk lesz.

Nagy volt a játékosmozgás a szezon közben, hiszen sokan edzettek és játszottak a juniorban, illetve jó páran bemutatkoztak a serdülők közül az U18-ban.
Ahogy elkezdtük a szezont a srácokkal, egy bizonyos összeállításban, szeptemberben összekovácsolódott egy csapat, hoztuk az alapszakaszt és ez egészen addig tartott, amíg együtt edzettünk. Ezután nagyon sokan kerültek a juniorba, ami természetesen nálunk egy kis törést okozott. Dolgoztunk, egyénileg fejlesztettük a játékosokat, ekkor adtunk lehetőséget a serdülőknek, de csapatban nem tudtunk készülni, fejlődni, hiszen kevesen maradtunk. Gyakorlatilag csak a meccseken voltunk együtt a teljes gárdával. Nekem edzőként ez az egyik legrosszabb időszak volt, átélni azt, hogy gyakorlatilag nincs csapatom. Volt olyan pillanat, hogy három korosztályból öltöztek játékosok a mi öltözőnkben, ez sem volt jó, hiszen nem volt állandóság az életünkben. Január végén azt éreztük, hogy nem tudunk feljebb és előrébb lépni, a Master Roundban nem teljesítettünk jól, hiába nyertük meg az alapszakaszt a magyar bajnokságban és az EBJL-csoportunkban is. A változást az hozta, hogy a végjátékra megkaptuk az összes játékost, azokat is, akikről a szezon elején már tudtuk, hogy csak a végjátékban lesznek segítségünkre. Ez sem volt könnyű, hiszen másfél-két hónap alatt fel kellett építenünk egy új csapatot úgy, hogy idáig eljussanak. De dolgoztunk, tudtunk csapatépítő programot csinálni és a közös munka összehozta őket. Azt mondhatom, március elejére igazi csapat lett ezekből a gyerekekből és sikerült betörni azokat a játékosokat, akik egy kicsit kilógtak, akár magatartásban, akár játékban, ez pedig nagy eredmény.
A rájátszásban nagyon jól ment a gárdának, az elsőtől az utolsó játékosig mindenki hajtott, ezt hogyan látja?
Visszakerült az az öt-hat játékos hozzánk, akik most az első sort és a második sor egy részét alkotják. Ez is érdekes, hiszen volt itthon egy Debrecen elleni meccsünk még a Master Roundban, amit elveszítettünk és akkor elmondtam nekik, hogy ezzel a hozzáállással nem segítenek ennek a csapatnak, inkább ne jöjjenek játszani. Aztán mégis jöttek. És keményen dolgoztak. Úgy gondolom, azzal, hogy néha rájuk borítjuk a vizet (értem ezen azt, hogy elmondjuk a véleményünket akkor is, ha az nem pozitív), kinyitjuk a szemüket és az elméjüket arra vonatkozóan, hogy nem mindig jó, amit csinálnak. Lehet őket csak simogatni, de ebben a sportban anélkül, hogy néha visszarángatjuk a valóságba a játékosokat, nem lehet sokra vinni. Meg kell tanulniuk, hogy itt igenis az utolsó kritikát is be kell nyelni, el kell fogadni, ebből is építkezni azért, hogy eredményes, hogy több legyen valaki. Dolgozni kell, bele kell állni a munkába, húzni kell a szekeret. Ha ezt megcsinálják, akkor annak a siker az eredménye. Meg tudták csinálni, lehoztak úgy egymás után hat meccset, hogy nem kaptunk nagyobb kiállítást. Ahogy a Debrecenen túlléptünk a negyeddöntőben, onnantól éreztem azt, hogy ez a csapat egy csapat és, hogy ez a gárda egy emberként tud jégre lépni, bárki legyen is az ellenfél. Már régen is mondtam, hogy én nagyon bízom bennük, mert ismerem a játékosokat. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de huszonöt éve a pálya mellett állok, U10-től felnőttig minden korosztályban voltam edző. Nekem is van két hasonló korú gyerekem, a fiam ráadásul jégkorongozó, ezért is talán, de ismerem a gyerekek életkori sajátosságait. Mind a két oldalt megéltem, a szülő és az edző szerepében is helyt kellett állnom. Én úgy gondolom, a felnőtt játékosokkal is meg tudom értetni magam, és a gyerekek is előbb-utóbb rájönnek, hogy nem hülyeséget kérek tőlük. A kritikát el kell fogadniuk, azt rájuk szoktam borítani rendesen, nem köntörfalazok, amikor arról van szó, hogy ki mit tett jól vagy rosszul. A dicséretekkel annyira nem szoktunk dobálózni, de természetesen a jó dolgokat is megbeszéljük, hogy azok a továbbiakban is működjenek. A szezon közben már rájöttünk arra, hogy számítanak rá a meccsek végén, hogy kritikát is fognak kapni. A sok elmondott dolog most beigazolódott, megérte elmondani, hiszen tanultak a hibákból. Egymást védték és egy emberként küzdöttek a rájátszásban, az első játékostól az utolsóig.

Miben látható a legnagyobb fejlődés?
Csapat lettünk, ez a legnagyobb eredmény, helyezéstől függetlenül. Ha ez a gárda együtt dolgozott volna augusztus óta, akkor nem lett volna kérdés a két bajnoki cím. Ez a csapat pedig játékintelligenciában, tudásban is kiemelkedő. Az a 8-10 ember, aki most ennek a korosztálynak az elejét alkotja, bármire képes, az Akadémia kiváló játékosokat nevel azon kívül, hogy lehetőséget biztosít minden jégkorongozni vágyó gyereknek.
Az U18-as világbajnokságra készülő bő keretben hat fehérvári játékos kap szerepet. Önnek mik a várakozásai ezzel kapcsolatban?
Ezek a játékosok több, mint 80 mérkőzést játszottak fejenként a szezonban, sok utazással, minimális regenerációval. Meccs meccset követett, ez egy kissé most hátrány, hiszen elfáradtak, a szervezetük nincs erre felkészülve, még gyerekek. Az is igaz, hogy a fejlődés szempontjából egy mérkőzés többet ér, mint két edzés, de nem pihentek eleget. Ennek ellenére azt mondom, ezek a srácok vannak olyan jók és fel vannak úgy készítve, hogy pár nap pihenő alatt regenerálódjanak, természetesen én is kértem őket, hogy most erre figyeljenek. Nem félek tőle, hogy nem fogják bírni a tempót, hiszen bármire képesek, ezt idén bebizonyították. Úgy gondolom, az lenne a legszerencsésebb, ha a nemzeti gárdában is együtt maradhatnának, hiszen sokat dolgoztak együtt. Egy valamiben biztos vagyok, hogy amennyiben ezek a gyerekek bekerülnek a végleges keretbe, száz százalékig megállják majd a helyüket a magyar válogatott színeiben is.

A szezonnak ugyan vége van, de a munka folytatódik. Mik a tervek a közeljövőre?
Két hét pihenőt kaptunk a szezon végeztével, a következő találkozásnál már a jövő évi U18-as csapattal kezdünk dolgozni. Készülünk a jövőre, a következő szezonra. Próbáljuk ismét véghezvinni a lehetetlent és a maximumot kihozni a játékosokból, önmagunkból és a csapatból.