Ocskay Gábor: "Ha nagyon „fűszeresek” akarunk lenni, az nem vezet jóra"

Az egész szezonban ilyen jellegű „problémák” nem fordultak elő, talán egy végleges kiállításunk volt az 50. fordulóig. Utána jött a Nagy Gergős történet, illetve most Bécsben is voltak verekedések. Tegyük hozzá, ezek mind olyanok voltak, amik a hokiban benne vannak. Ugyanakkor én játékpárti vagyok: ha a verekedések közepes vagy jó játéknál vannak, akkor egy kicsit talán az én szám íze más lenne. De azt látom, hogy immáron hosszabb ideje nem kielégítő a csapat formája.

A szezonban rengetegszer provokálták már a csapatot, mindig halvérűen tűrtük. Most a Nagy Gergő-féle verekedéssel mintha egy gát átszakadt volna. Nincs az a veszély, hogy innentől könnyebben eljárnak a kezek és leesnek a kesztyűk?

Az edzők felé kifejeztem az aggályomat, hogy a palackból a dugó lekerült, és nem tudjuk, hogy a szellem hova megy, visszafelé vagy sem. Egy ténykérdés, nekünk nem jó, ha ebbe az irányba haladunk. Valljuk be, ez nem az erősségünk. Minden csapatban felfedezhetünk 2-3 komoly verekedőt. Aki az Interliga 10 évét látta, emlékezhet, nekünk soha nem volt jó, amikor a Ljubljana elkezdett keménykedni élen Zajccal és Cigleneckivel. De ugyanúgy van a Salzburgban és most már a Bécsben is verőember, és szerintem minden másik csapatban is. Más lenne, ha itt lenne Frank Kovács, aki egy erre alkalmas pali volt, amellett, hogy jól hokizott. Fodor is beleállt minden helyzetbe. Ebben a csapatban most nem olyan típusú emberek vannak. A pontlistánk első öt helyén levő emberünk egyike sem verekedős, persze a többi csapatnál sem a csatárok azok. Máshol erre megvannak a védők, de nálunk nem ilyenek a hátvédek. Tokajit nem is láttam még verekedni, a légiós bekkek sem abba a kategóriába tartoznak. Stílusában ez a csapat nem olyan.
 

Semmiképpen sem. A tegnapinál sem éreztem jól magam, bár nem azt mondom, hogy ebből rosszul jöttünk ki, de eddig nem volt ez ránk jellemző. Lehet, hogy én rosszul látom, és emiatt erőteljesen „vajas kenyerek” vagyunk. De meggyőződésem, ha most azt akarnánk, hogy nagyon „fűszeresek” legyünk, az nem vezetne jóra, mert nem vagyunk jók ebben. Ezt is tanulni kell, és kellenek olyan emberek hozzá, akik ebben jók. Nálunk nincsenek ilyen emberek.
 

Talán most, hogy már bent vagyunk a rájátszásban, az utolsó meccsekre egy kicsit motiválatlan a csapat. Persze hogy tényleg így van-e, arra majd az igazi választ a playoff adja meg. Az edző azt mondja, hogy majd a playoffban meglátjuk – kíváncsi leszek, ugyanúgy mint az a több ezer ember, aki itt lesz a helyszínen, illetve majd tévén keresztül nézi a meccseket. Valóban, a tegnapi meccsnek nem a végével volt az igazi problémám, hanem azzal, amit az első 50 percben láttam. Ez egy gyenge 2-es volt, néhány kivételtől eltekintve a csapat mélyen tudása alatt játszott, pedig hihetetlenül korrekt játékvezető volt, aki megtorolt minden kis szabálytalanságot az ellenfélnél is. És hiába voltunk többször emberelőnyben, mint a Capitals, de ezeket nem hogy nem tudtuk kihasználni, hanem jóformán helyzetig is alig jutottunk el. Sajnos idegenben rendkívül rossz a mérlegünk, győzelmet gyakorlatilag csak Ljubljanában, Jesenicében és Zágrábban szereztünk, Ausztriában két ikszünk volt, és ez egyáltalán nem dicséretes. Tudom, hogy jobbak az osztrák csapatok, de ahogy itthon mindenki ellen tudunk jól játszani és mindenkit le tudunk győzni, idegenben is ilyesmi kéne, ide kéne eljutni, fejlődni ahhoz, hogy legyen esélyünk a négy közé jutni. Az a hatalmasnál is hatalmasabb bravúr lenne, de egy sportoló előtt szerintem más nem lebeghet csak az a cél, hogy el kell jutni a csúcsra.

Megmondom őszintén, hogy nem tudom, én csak a látványt látom, és az általában nem sok jóval kecsegtet. Bár nem voltam kint minden idegenbeli meccsen, az a benyomásom, hogy valahogy nem eléggé tüzesen megyünk ki a pályára. Mondja mindenki, hogy az osztrák csapatok a végére erősítenek be, ez a Klagenfurton látszik a legjobban - valahogy ezt a felfelé ívelő tendenciát hiányolom nálunk. Nem látom, hogy meccsről meccsre jobbak lennénk, sőt, úgy érzem, hogy december 22-től kezdve hullámzó a teljesítményünk. A december 22-e előtti játékunk csak nyomokban jön elő. Olyan, hogy 60 percen át folyamatosan jól játszottunk, még itthon sem volt. Ettől függetlenül azt mondom, hogy az itthoni mérlegünk – ha osztályozni kéne - jó, az idegenbeli erős kettes – éppen elfogadható. De látni kell, hogy bizonyos táblázatokban tavalyhoz képest sokkal erősebb játékosanyaggal gyengébbek vagyunk. Nincsen itt semmi probléma, csak el kell gondolkozni, hogy mik az okai, annak, hogy ennyire kishitűen, önbizalom nélkül és közepes akarattal játszunk idegenben. Talán hazai pályán azért játszunk jobban, mert a közönség sokat segít a nehéz helyzetekben, valamint itthon kritikus is a közönség. A bécsi teljesítmény után itthon harminc perc után fütty lett volna, nem is kicsi. Aki kijött, 100-150 ember nem fütyülte ki a srácokat, pedig voltak olyan teljesítmények, amelyek elgondolkoztatóak. De én bízom ezekben a srácokban, meggyőződésem, azzal mindenki tisztában van, hogy szerepelhettünk fantasztikusan szeptembertől novemberig egy-egy résztávon, de ez az utolsó hat hét fogja eldönteni az egész szezon elbírálását. Persze a csapat elérte két hete a rájátszást, ezzel teljesítette a célkitűzést. És legyünk reálisak, a ligában a mi költségevetésünk a három legalacsonyabb között van. Akik a tabellán előttünk vannak, pénzügyi szempontból is előttünk vannak. Ennek ellenére azt mondom, én már egy kicsit messzebbre nézek, áprilisra. 15 válogatott kerettag van itt, akiktől egy egész ország várja, hogy Ljubljanában bravúrt hajtsanak végre. De ott öt meccsből ötöt kell hozni, ott nem férhet bele kisiklás. Itt 54 meccs volt az alapszakaszban, itt beleférhetett. Majd a rájátszásban már itt se nagyon fér bele, ha valaki úgy akar szerepelni, hogy az komoly említést érdemeljen.

Aki reálisan látja az egészet, az tudja, hogy a fölső négyben levő csapatok ellen nem mi vagyunk az esélyesek. Természetesen vannak vágyálmok, hogy kivel lenne jobb, meg a statisztikáink ki ellen jobbak – de az egy teljesen új történet lesz. Még osztrák bajnoki playoffban nem vettünk részt, új lesz nekünk. A játékvezetők például elnézőbbek, erre minden szempontból fel kell készülni. Döntő lesz az, hogy kapusok hogy fognak teljesíteni, hogy a légiós új hátvéd hogy játszik, a csapat hogy fog védekezni; nagy kérdés lesz, hogy a hullámzó teljesítményt nyújtó fiatalok fejben fel tudnak-e nőni a feladathoz. Ha nem tudjuk magunkat összerakni, ha nem tudunk csapatként, alázatosan működni, úgy, mint a magyar jégkorong korábbi klub- vagy válogatott sikereinél, akkor ebből akár még osztrák söprés is lehet a negyeddöntőben. Ezt én nagyon nem szeretném, és bízom abban, hogy ez nem fog bekövetkezni.