Ocskay Gábor: "Továbbra is a rájátszás a célunk"

  • 2016.01.14. 15:23
  • Fehérvárav19
Klubunk első embere megköszönte a Szerencsejáték Zrt. támogatását, majd elmondta; továbbra is csak a playoffba jutás lehet a cél.

A szakosztály-igazgató délelőtt már szót ejtett Sofron István leigazolásának lehetőségéről, majd az elmúlt hetek történéseiről és a változatlan célokról beszélt: 

- Az elmúlt napokban nagy változások történtek a csapat életében; Rob Pallin után most már Hannu Järvenpää a vezetőedzőnk, a szakmai munka így folyamatos maradt. Most minden erőnkkel arra koncentrálunk, hogy pénteken pontokat szerezzünk a Znojmo ellen. Év közben számos nehézséggel kellett megküzdenünk, főleg a sok sérülés miatt. Kulcsembereink kiválása nagy feladat elé állította a csapatot és a menedzsmentet is. Remélhetőleg ezeken túl vagyunk és mindenki hadra fogható lesz a középszakaszra. A célunk továbbra is a rájátszás, tíz meccs áll rendelkezésünkre, hogy bejussunk a legjobb nyolcba. Borzasztóan kemény erőpróba előtt állunk, hat mindenre elszánt csapat fog küzdeni a maradék két playoff-helyért.

Végül szóba került a SportKlubról az M4-re való „költözés”, és a klub anyagi helyzete is:
- Szintén jelentős változás egyesületünk életében, hogy a december 25-én a SportKlub és köztünk közös megegyezéssel felbontott szerződés után áprilisig az M4 lett a mérkőzéseink közvetítési jogának tulajdonosa. Szerencsére – a gyors váltás okozta nehézségek ellenére – a sportcsatorna nagyon sokat foglalkozik a Fehérvár AV19-cel. Szeretnénk, ha a fehérvári hoki hírnevéhez méltón, mind az EBEL-, mind a MOL Liga csapatunk rájátszásba jutna, és szépen fejeznénk be a szezont. Idén a hároméves programunk végére érünk, ki kell alakítanunk a következő három év programját, ami nagyban függ az anyagi lehetőségeinktől. A klub anyagi helyzetét az elmúlt 9 EBEL-szezonban leginkább a magasugráshoz tudnám hasonlítani. Többször is csak a harmadik kísérletre sikerült átvinnünk a lécet, ami bizony így is sokszor rezgett, sőt, volt, hogy le is vertük. Bízom benne, hogy belátható időn belül az anyagi stabilitás is megjelenik az egyesület életében. Úgy gondolom, a szakosztály és a csapat már nagyon sokat bizonyított – idén is rendszeresen 2600-3000 néző látogatta a mérkőzéseinket, pedig nem éppen a legkiválóbb alapszakaszon vagyunk túl. Remélem, hogy hamarosan újabb nagy támogatók is csatlakoznak a város mellé, akik nélkül már rég a klinikai halál állapotában lennénk. Ezért is nagy dolog, hogy a Szerencsejáték Zrt. ilyen komoly összeggel a magyar jégkorong és a Fehérvár AV19 mellé állt, köszönöm nekik. Remélhetőleg ez még csak a kezdet, és egyre több szponzor jelenik meg a jégkorong és a Fehérvár AV19 mellett - zárta szavait Ocskay Gábor.