Ocskay Gábor: "Új történet kell, hogy kezdődjön"
- 2013.02.18. 10:27
- FehervárAV19
Vasárnap este biztossá vált, hogy idén a Sapa Fehérvár AV19 nélkül rendezik meg az EBEL rájátszását. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató részletesen elemezte a szezon történéseit és a jövőről is beszélt honlapunknak.
A nyitott kérdések eldőltek, nem szerepelhetünk az EBEL idei rájátszásában. Milyen gondolatok kavarognak ilyenkor a szakosztály-igazgató fejében?
Már egy hónapja számításba vettem a lehetőségét, hogy az idei évben a célkitűzés, a rájátszás nem sikerül. Viszont ebben a szezonban még fontos feladataink vannak, hiszen a 14-15 válogatott kerettagunknak egy hónapnyi komoly munkára van szüksége ahhoz, hogy formában maradjanak a világbajnokságig. Érdekeltek vagyunk Magyar Kupában március végén, amelynek jelentős a presztízse. Lehetőséget ad, hogy megnézzük: a Mol Liga és az EBEL közötti különbség hogyan változott ebben a szezonban. Így most azon kell dolgozzunk, hogy február 23. és március vége között mérkőzéseket kössünk le, mert a csapatnak szüksége van erre. Ez azonban ilyenkor nem egyszerű, hiszen mindenütt kezdődnek a rájátszások.
A kérdést nem megkerülve, alapvetően az a legfontosabb, hogy a vezetés a legnagyobb támogatóinktól megkapja a bizalmat ahhoz, hogy egy új fejezetet nyissunk a klub életében. Mert úgy érzem: új történet kell, hogy kezdődjön. Számomra mint vezető számára pedig alapkérdés, hogy bizalmat szavaz-e nekem a menedzsment a további munkához. A cél a keret frissítése, egy új, fiatal (és félreértés ne essék, például Benk Andrást is a fiatalok közé sorolom) csapat építése, amelyben lehetőség szerint az EBEL U20-as csapat 3-4 akadémistája is kerettag lehet. Három év alatt felépült az akadémia, 250-270 gyerek sportolását biztosítja, a város korábban a támogatásáról biztosította a jégkorongot, remélem, hamarosan újra sikereket tudunk felmutatni. A város rendkívül fontos támogatónk, polgármester úr a következő menedzsment ülésünkön részt vesz, ekkor át tudjuk beszélni a velünk szemben támasztott elvárásokat.
A jövő felépítése szempontjából kulcsfontosságú a múlt tanulságainak elemzése. Ön szerint mit kellett volna máshogy csinálni idén?
Már hetek óta foglalkoztat ez a kérdés. Kíváncsi leszek az edző szezon végi játékosértékelésére, mennyire vág egybe a saját és a menedzsment véleményével. Mindenesetre úgy látom, hogy az érkező új játékosok nem váltották be teljes mértékben a hozzájuk fűzött reményeket. Személyes értékelésekbe nem szeretnék bocsátkozni, mindenesetre meg sem tudtuk közelíteni azt az eredményes támadójátékot, amely tavaly jellemzett minket. Talán a legnagyobb hiba az volt, hogy nyáron nem váltottunk edzőt. Ami a jövőre nézve fontos tanulság, hogy sokkal nagyobb versenyhelyzetet kell teremteni a játékosok között. Az egész magyar hoki előrelépésének a kulcsa, hogy nagyobb versenyhelyzet legyen a hazai játékospiacon. Az értékelésnél reálisnak kell azonban maradni: Ausztria és Szlovénia ott lesz az olimpián a világ legjobb 12 csapata között. Mi pedig e két ország klubcsapatainak méltó ellenfelei vagyunk évről évre – és idén is azok voltunk. Ami azonban karácsony után történt, az érthetetlen számomra. Olyan lejtmenetbe kezdtünk, ami hihetetlen, és megmondom őszintén, nem tudom az okát, hiszen ugyanaz a csapat játszott. Mondjuk Munro megsérült, de ez nem lehet a magyarázat. Azt se mondhatom, hogy sok sérülés sújtott volna minket, Tokaji és Sille esett ki hosszabb időre, ennek egyetlen pozitív oldala az volt, hogy az edzők végre lehetőséget adtak a fiataloknak. Amióta Jan Neliba megjött, azóta Orbán Attila alapember, és Varga Arnoldot is bevetették, amikor szükség volt rá, és nem is játszott rosszul.
A feladat az, ezt látnia kell a szponzoroknak, szurkolóknak és a vezetésnek egyaránt, hogy tudatos építkezéssel lerakjuk annak a csapatnak az alapjait, amely a következő 6-8 évben ebben az erős ligában játszani fog. Be kell vallani, az ellenfeleink profibbak, jobban igazolnak. Nemcsak a játékosoké a felelősség, hogy ez a szezon így alakult. Ebben mi is hibásak vagyunk. Megközelítőleg nem sikerült olyan jól igazolni, mint a riválisainknak. Persze ennek van anyagi vonzata is. A szezon felében az NHL-lockout miatt az ellenfeleknél igen komoly nevek szerepeltek rendszeresen, a Salzburgban 50 játékos fordult meg, mire a csapatuk kialakult. Úgy tűnik, ezek nem azonos feltételek, de a mi csapatunk igenis bizonyította az edzőváltás utáni két hónapban, hogy hihetetlen jó eredényekre képes. A végére sajnos minden tekintetben elfogytunk: mentálisan, fizikálisan, és számomra a legnagyobb probléma, hogy csapatként is. Azt az összetartást, lelkesedést, szívet hiányolom, ami régen nagyon jellemző volt. Nincs igazi vezér: van hadsereg, van sok katona, de hadvezér, aki mutatná az irányt kritikus helyzetben – az nincs. Azt vártam volna, hogy lesz a csapaton belül, de sajnos nem volt.
Felmerül a kérdés, hogy akkor a klub miért volt kevéssé aktív a játékospiacon...
Ennek a hátterében az áll, hogy az Akadémia működésének első 16 hónapos költségei mind a mai napig nyomnak minket. Ez bőven 150 millió fölötti összeg volt, ami a szezon elejére 100 millióra redukálódott, majd 60 millió állami támogatás révén jelentősen csökkent. De így is egy 40 milliós adóssághalmazt görgetünk magunk előtt. Ez a mozgásterünket sajnos behatárolja. Az edzőt nem tudtuk új igazolásokkal támogatni. Biztos, hogy lehetett volna lépni, de ehhez jobb anyagi helyzet kellett volna. A nyáron is hoztunk rossz döntéseket, ezek közé sorolom, hogy Eric Johanssonnal újra szerződtünk. Nem azt mondom, hogy vállalhatatlanul gyenge teljesítményt nyújtott, de egy ásznak szánt légiós centertől 6-7 lőtt gól nagyon kevés. Persze most látjuk, hogy a passzai azért nagyon hiányoznak. Idén nagyon hiányzott még egy igazán kiemelkedő tudású csatár. Elismerem, hogy hibákat követtünk el, nem is kicsiket – túlságosan bíztam valahogy egy-két ember teljesítményének javulásában. Nem kerülöm meg a tényt, hogy bár a fizetésekkel nem tartozunk a játékosok felé, a tavalyi prémiumokkal még igen. Azon dolgozunk, hogy mielőbb megoldjuk ezt a helyzetet.
De a klub jövőjével kapcsolatban azért vagyok optimista, mert van egy ilyen fantasztikus közönségünk. A rossz szériánk dacára szurkolói busz indult Znojmóba, és a meccs végén megtapsolták a csapatot. Nem szabad ezt a szurkolótábort cserben hagyni. Ezért meg kell találni azokat az embereket, akit ezért a fehérvári hokiért akarnak sokat tenni. Engem nem érdekel, ki hol született. Én sem ebben a városban születtem, de a falon átmennék, hogy itt valami legyen. És ezt el is várom minden egyes játékostól. Ha megkapom a bizalmat, az új csapat építésekor ez az elsődleges szempont lesz. Olyan embereket akarok látni és az edzőnek adni, akik a fehérvári jégkorongért mindent beleadnak. Idén többször láttam a csodálkozást Neliba edző arcán is: nem érti, hogy fordulhat elő, hogy van, aki nem tesz meg mindent ez előtt a nagyszerű közönség előtt.
Hogyan érhető el, hogy ez jövőre másként legyen?
A felépítendő új csapatban elsődleges lesz, hogy a játékosok itt akarjanak játszani. A cél, hogy fiatal, elkötelezett magyar mag legyen és 6-7 nagyon jó légiós. Új irányba kell induljunk. Ezt mindenki máshogy éli meg, még a szimpatizánsaink között is vannak, akik elégedetlenebbek, és keményebben fogalmaznak. De ez természetes. Biztos vagyok benne, hogy a következő meccsen hiányozni fog a lelátóról legalább 500 ember, de ezen nem is lehet csodálkozni. Azon fogunk dolgozni, hogy olyan csapatunk legyen jövőre, amelynek az elszánt játéka láttán a közönség is más szájízzel távozik a csarnokból.
Már egy hónapja számításba vettem a lehetőségét, hogy az idei évben a célkitűzés, a rájátszás nem sikerül. Viszont ebben a szezonban még fontos feladataink vannak, hiszen a 14-15 válogatott kerettagunknak egy hónapnyi komoly munkára van szüksége ahhoz, hogy formában maradjanak a világbajnokságig. Érdekeltek vagyunk Magyar Kupában március végén, amelynek jelentős a presztízse. Lehetőséget ad, hogy megnézzük: a Mol Liga és az EBEL közötti különbség hogyan változott ebben a szezonban. Így most azon kell dolgozzunk, hogy február 23. és március vége között mérkőzéseket kössünk le, mert a csapatnak szüksége van erre. Ez azonban ilyenkor nem egyszerű, hiszen mindenütt kezdődnek a rájátszások.
A kérdést nem megkerülve, alapvetően az a legfontosabb, hogy a vezetés a legnagyobb támogatóinktól megkapja a bizalmat ahhoz, hogy egy új fejezetet nyissunk a klub életében. Mert úgy érzem: új történet kell, hogy kezdődjön. Számomra mint vezető számára pedig alapkérdés, hogy bizalmat szavaz-e nekem a menedzsment a további munkához. A cél a keret frissítése, egy új, fiatal (és félreértés ne essék, például Benk Andrást is a fiatalok közé sorolom) csapat építése, amelyben lehetőség szerint az EBEL U20-as csapat 3-4 akadémistája is kerettag lehet. Három év alatt felépült az akadémia, 250-270 gyerek sportolását biztosítja, a város korábban a támogatásáról biztosította a jégkorongot, remélem, hamarosan újra sikereket tudunk felmutatni. A város rendkívül fontos támogatónk, polgármester úr a következő menedzsment ülésünkön részt vesz, ekkor át tudjuk beszélni a velünk szemben támasztott elvárásokat.
A jövő felépítése szempontjából kulcsfontosságú a múlt tanulságainak elemzése. Ön szerint mit kellett volna máshogy csinálni idén?
Már hetek óta foglalkoztat ez a kérdés. Kíváncsi leszek az edző szezon végi játékosértékelésére, mennyire vág egybe a saját és a menedzsment véleményével. Mindenesetre úgy látom, hogy az érkező új játékosok nem váltották be teljes mértékben a hozzájuk fűzött reményeket. Személyes értékelésekbe nem szeretnék bocsátkozni, mindenesetre meg sem tudtuk közelíteni azt az eredményes támadójátékot, amely tavaly jellemzett minket. Talán a legnagyobb hiba az volt, hogy nyáron nem váltottunk edzőt. Ami a jövőre nézve fontos tanulság, hogy sokkal nagyobb versenyhelyzetet kell teremteni a játékosok között. Az egész magyar hoki előrelépésének a kulcsa, hogy nagyobb versenyhelyzet legyen a hazai játékospiacon. Az értékelésnél reálisnak kell azonban maradni: Ausztria és Szlovénia ott lesz az olimpián a világ legjobb 12 csapata között. Mi pedig e két ország klubcsapatainak méltó ellenfelei vagyunk évről évre – és idén is azok voltunk. Ami azonban karácsony után történt, az érthetetlen számomra. Olyan lejtmenetbe kezdtünk, ami hihetetlen, és megmondom őszintén, nem tudom az okát, hiszen ugyanaz a csapat játszott. Mondjuk Munro megsérült, de ez nem lehet a magyarázat. Azt se mondhatom, hogy sok sérülés sújtott volna minket, Tokaji és Sille esett ki hosszabb időre, ennek egyetlen pozitív oldala az volt, hogy az edzők végre lehetőséget adtak a fiataloknak. Amióta Jan Neliba megjött, azóta Orbán Attila alapember, és Varga Arnoldot is bevetették, amikor szükség volt rá, és nem is játszott rosszul.
A feladat az, ezt látnia kell a szponzoroknak, szurkolóknak és a vezetésnek egyaránt, hogy tudatos építkezéssel lerakjuk annak a csapatnak az alapjait, amely a következő 6-8 évben ebben az erős ligában játszani fog. Be kell vallani, az ellenfeleink profibbak, jobban igazolnak. Nemcsak a játékosoké a felelősség, hogy ez a szezon így alakult. Ebben mi is hibásak vagyunk. Megközelítőleg nem sikerült olyan jól igazolni, mint a riválisainknak. Persze ennek van anyagi vonzata is. A szezon felében az NHL-lockout miatt az ellenfeleknél igen komoly nevek szerepeltek rendszeresen, a Salzburgban 50 játékos fordult meg, mire a csapatuk kialakult. Úgy tűnik, ezek nem azonos feltételek, de a mi csapatunk igenis bizonyította az edzőváltás utáni két hónapban, hogy hihetetlen jó eredényekre képes. A végére sajnos minden tekintetben elfogytunk: mentálisan, fizikálisan, és számomra a legnagyobb probléma, hogy csapatként is. Azt az összetartást, lelkesedést, szívet hiányolom, ami régen nagyon jellemző volt. Nincs igazi vezér: van hadsereg, van sok katona, de hadvezér, aki mutatná az irányt kritikus helyzetben – az nincs. Azt vártam volna, hogy lesz a csapaton belül, de sajnos nem volt.
Felmerül a kérdés, hogy akkor a klub miért volt kevéssé aktív a játékospiacon...
Ennek a hátterében az áll, hogy az Akadémia működésének első 16 hónapos költségei mind a mai napig nyomnak minket. Ez bőven 150 millió fölötti összeg volt, ami a szezon elejére 100 millióra redukálódott, majd 60 millió állami támogatás révén jelentősen csökkent. De így is egy 40 milliós adóssághalmazt görgetünk magunk előtt. Ez a mozgásterünket sajnos behatárolja. Az edzőt nem tudtuk új igazolásokkal támogatni. Biztos, hogy lehetett volna lépni, de ehhez jobb anyagi helyzet kellett volna. A nyáron is hoztunk rossz döntéseket, ezek közé sorolom, hogy Eric Johanssonnal újra szerződtünk. Nem azt mondom, hogy vállalhatatlanul gyenge teljesítményt nyújtott, de egy ásznak szánt légiós centertől 6-7 lőtt gól nagyon kevés. Persze most látjuk, hogy a passzai azért nagyon hiányoznak. Idén nagyon hiányzott még egy igazán kiemelkedő tudású csatár. Elismerem, hogy hibákat követtünk el, nem is kicsiket – túlságosan bíztam valahogy egy-két ember teljesítményének javulásában. Nem kerülöm meg a tényt, hogy bár a fizetésekkel nem tartozunk a játékosok felé, a tavalyi prémiumokkal még igen. Azon dolgozunk, hogy mielőbb megoldjuk ezt a helyzetet.
De a klub jövőjével kapcsolatban azért vagyok optimista, mert van egy ilyen fantasztikus közönségünk. A rossz szériánk dacára szurkolói busz indult Znojmóba, és a meccs végén megtapsolták a csapatot. Nem szabad ezt a szurkolótábort cserben hagyni. Ezért meg kell találni azokat az embereket, akit ezért a fehérvári hokiért akarnak sokat tenni. Engem nem érdekel, ki hol született. Én sem ebben a városban születtem, de a falon átmennék, hogy itt valami legyen. És ezt el is várom minden egyes játékostól. Ha megkapom a bizalmat, az új csapat építésekor ez az elsődleges szempont lesz. Olyan embereket akarok látni és az edzőnek adni, akik a fehérvári jégkorongért mindent beleadnak. Idén többször láttam a csodálkozást Neliba edző arcán is: nem érti, hogy fordulhat elő, hogy van, aki nem tesz meg mindent ez előtt a nagyszerű közönség előtt.
Hogyan érhető el, hogy ez jövőre másként legyen?
A felépítendő új csapatban elsődleges lesz, hogy a játékosok itt akarjanak játszani. A cél, hogy fiatal, elkötelezett magyar mag legyen és 6-7 nagyon jó légiós. Új irányba kell induljunk. Ezt mindenki máshogy éli meg, még a szimpatizánsaink között is vannak, akik elégedetlenebbek, és keményebben fogalmaznak. De ez természetes. Biztos vagyok benne, hogy a következő meccsen hiányozni fog a lelátóról legalább 500 ember, de ezen nem is lehet csodálkozni. Azon fogunk dolgozni, hogy olyan csapatunk legyen jövőre, amelynek az elszánt játéka láttán a közönség is más szájízzel távozik a csarnokból.