Pavol Zábojník Emléktorna – másodszor

  • 2015.08.09. 21:24
  • FehervárAV19
 Csapatunk másodízben vesz részt a Pavol Zábojník Emléktornán, Zólyomban.

 

 
A HKM Zvolen legendás edzőjéről elnevezett tornát a zólyomi csapat már tizenhetedik alkalommal rendezi meg. A tornán ezúttal négy csapat vesz részt, a házigazda HKM Zvolen csapata mellett a lengyel GKS Tychy, valamint az extraligás ŠHK37 Piešťany mérkőzik meg a három nap alatt.
 
A szlovák extraligás zólyomi együttes 2013-as bajnoki címe után az elmúlt két évben a negyeddöntőben búcsúzott a sorozattól. Az alig 25 éves átlagéletkorral rendelkező hazaiak első edzőmérkőzéseiket játsszák a hétvégi emléktornán.
 
A lengyel bajnok GKS Tychy az elmúlt tíz évben kilencszer döntőzött a legerősebb lengyel bajnokságban, ebből azonban csak kettőt nyert, éppen tíz év eltéréssel. A nagyrész hazai játékosokból álló keretet szlovák és cseh légiósokkal egészítette ki Jiri Sejba vezetőedző, aki harmadik szezonját kezdi meg a kispadon.
 
A ŠHK37 Piešťany a zólyomi torna előtt már három edzőmérkőzést is lekötött, előbb a francia U23-as válogatottal, majd a kazah Irtysh Pavlodar csapatával mérkőzött meg, az előbbin büntetőkkel győzni tudott, míg a kazahok ellen egygólos vereséggel hagyta el a jeget. Kedden a Skalica együttesével találkozik az Extraliga tavalyi nyolcadik helyezettje.
 
Csapatunk a tornára utazó keretét a hét elején hozza nyilvánosságra.
 
A torna programja:
 
2015. augusztus 13. csütörtök
15.30 GKS Tychy – Fehérvár AV19
19.00 HKM Zvolen – ŠHK37 Piešťany
 
2015. augusztus 14. péntek
15.30 ŠHK37 Piešťany – GKS Tychy
19:00 Fehérvár AV19 – HKM Zvolen
 
2015. augusztus 15. szombat
15.30 Fehérvár AV19 – ŠHK37 Piešťany
19:00 HKM Zvolen – GKS Tychy
 
A tornára napijegyek a zólyomi jégcsarnok pénztárában válthatók, egy napijegy ára 1 euró.