Rob Pallin: "Minden meccsünk olyan, mintha a szezon első meccse lenne"

  • 2015.12.11. 23:15
  • Csik Tamás
Vezetőedzőnk szerint a sok visszatérő miatt még nem működtek úgy a sorok, ahogy kellene, míg a vendégek szakvezetője a kiválóan sikerült második harmadot nevezte meg a győzelmük kulcsaként.

Rob Pallin (Fehérvár AV19): Túl sok új játékos került vissza hirtelen a csapatba, ami az én hibám, ezért nem volt megfelelő a kémia a jégen. Az öt új ember miatt még nem működtek a soraink, lassan játszottunk. Fel kell mérnünk, mit csináltunk rosszul, és mielőbb magunk mögött hagyni. Egyelőre túl sok lyuk van a játékunkban, amin javítanunk kell. Nagyon szerencsétlenül alakult eddig ez a szezon, a sok sérülés miatt még nem tudtam kétszer ugyanazt a csapatot jégre küldeni. Emiatt minden meccsünk olyan, mintha a szezon első meccse lenne.

Greg Holst (EC VSV): Tudtam, hogy kemény mérkőzés vár ránk, de kellő agresszivitással játszottunk, végig négysoroztunk, ez bejött. A második harmad volt a kulcs, ekkor nagyon jól és gyorsan mozgattuk a korongot, sikerült is gólokat lőnünk. Sok hiányzónk van, de vannak tehetséges fiataljaink is, akik ma bizonyítottak. Akárcsak a kapusunk, aki kiválóan védett. Szerencsére két nagyon jó hálóőrünk van. A folytatásban még gyorsabban és pontosabban kell játszanunk. Az utóbbi időben a fiatalokat edzettem, emiatt számomra is nagy kihívás ez a szezon.