Szezonértékelő Kiss Dáviddal

A szezon elején arról beszéltünk, hogy nem várható sok változtatás a csapat taktikájában, mi az, ami mégis változott?

Nagy részben maradt a szisztéma, csak egy kicsit változtattunk. Ami új irányt jelentett, az az volt, hogy nem mindig nagyítottam fel a problémákat, amibe beleütköztünk, nem akartam bolhából elefántot csinálni az öltözőben. Ha ugyanaz többször is előfordult, akkor felmerült bennünk, hogy több segítségre van szükség a játékosoknak tőlünk, hogy még jobban tisztázzuk, mit várunk el, vagy milyen feladatokat kellene végrehajtani egy játékosnak. Ami a taktikát illeti, például változott a semleges harmadbeli letámadásunk, és bár ugyanúgy megtartottuk a korongot, ahogy eddig, a korábbiakban jellemző volt a csapatra az, hogy lelassítottuk a játékot, visszakanyarodtunk, elmulasztottuk azokat a pillanatokat, hogy egy gyors átállással emberfölényes szituációt dolgozzunk ki. Így elveszett a gyorsaságunk. Mindenki arra készült, hogy ezt a taktikát megtartjuk, hogy visszafordulunk és cserélünk egy támadás indításakor, és bár ez benne van a játékban és szükség is van rá, csökkentettük ezeknek a számát és így jobban ki tudtuk használni a gyorsaságunkat.

Az idei évre az alapszakaszt az edzői stáb 10 mérkőzéses szegmensekre osztotta. Mi volt az oka ennek a felosztásnak, és hogy vált be ez a gondolkodás?

A szezon hosszú és amikor mérkőzést mérkőzés követ, a játékosok könnyen fásulttá válhatnak. Úgy gondoltuk, hogy a szezont szétdarabolva izgalmasabbá tehetjük a játékosoknak ezt a hosszú szakaszt, és fent tudjuk tartani a lelkesedést a mérkőzések iránt. Kevesebb statisztikát szerettünk volna mutatni, ugyanakkor a szegmensekkel együtt megosztottunk olyan adatokat, amelyek mind-mind csapatszinten fontosak. Kitűzni egy rövidtávú célt és ragaszkodni hozzá, azért dolgozni, hogy ezt megvalósítsuk, sokkal jobb, mint az alapszakasz kezdetén kimondani, hogy elsők akarunk lenni. 10 mérkőzéses etapokra szétdarabolva sokkal jobban tudtunk visszacsatolást adni, mint edzők, a célok pedig kézzelfoghatóvá váltak. A szakaszok végén mindig egy kicsit megálltunk és láthattuk, hogy elértünk valamit. Itt arra gondolok, hogy ha kitűzzük azt a célt, hogy tízből hét mérkőzést meg szeretnénk nyerni, az folyamatos izgalmat hoz a csapat életében. Ezen kívül minden ilyen szegmens végén tartottunk egy csapatépítő jellegű vacsorát, ami a játékosok közötti személyes kapcsolatot erősítette. Ebben a sportágban sokkal személyesebb viszonyra van szükség a csapat egységhez, ezeken az összejöveteleken pedig nem a jégkorongon volt a hangsúly és nem is feltétlenül azon, hogy ünnepeljünk valamit (hiszen akkor is összeültünk volna, ha nem érjük el ezeket a célokat) hanem a közös élményszerzésen. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a klub összes partnerének, hogy vendégül láttak bennünket hónapról hónapra, először a Pady’s Bistronak, a Tres Hermanosnak, a bEAT Étteremnek, a Böllér Boutique-nak és köszönjük Méder Leventének is a finom falatokat!

Ezek szerint egy jó szereplés kulcsa nem a taktikában, hanem inkább az öltözői hangulatban keresendő?

Amikor eredményes a csapat, mindig jó a hangulat. Edzőként azt vallom, hogy el kell érnünk, hogy mindegy, egy játékos hányadik sorban vagy milyen szerepben játszik, alárendelje magát a csapatnak. Ehhez megfelelő kapcsolat is szükséges játékos és edzők között: a pozitív visszacsatolás híve vagyok, így igyekszem mindig sokat kommunikálni a játékosokkal, de visszajelzések ellenére elkövetett hibákat nem tudom honorálni. Volt egy hullámvölgyünk, decemberben, ami nem a legegyszerűbb időszak a játékosok számára, hiszen nagyon sok meccsünk volt idegenben, utazással egy-egy találkozó legalább három napot ölel fel. A legtöbb helyről másnap érünk haza, előző nap indulunk, így nincs idő a regenerációra, nem tudok pihenőt adni de azonnal újra teljesíteni kell. Mivel mindenki távol van a szeretteitől, rosszabb a hangulat is és pont ekkor jött az az időszak, hogy elfogytak a hátvédeink és még csatárok is kidőltek. Pár mérkőzést át lehet így vészelni, foghíjas kerettel kiállni, de tizennégy - tizenöt fordulót hozni ilyen kevés játékossal szinte lehetetlen és ennek kárát a szezon későbbi időszakában látjuk. Ettől függetlenül úgy látom, hogy jól kezeltük ezt, mert mérkőzéseket nyertünk, de aztán az egészséges játékosaink kezdek kidőlni és kiégni, a sérülésből visszatérő játékosok pedig még nem voltak mérkőzésben. Talán szerencsénk is volt, hiszen jól kezdtünk, nem ragadtunk be a szezon első felében és így más szemlélettel tudtunk haladni az alapszakaszban. Azt az ívet, amit a Bolzano bejárt az első szakaszban, közel lehetetlen lenne más csapatnak megismételni, ráadásul, amennyire tudom, sok pénzügyi extrát is jelentett ez az alapszakasz a dél-tiroli klubnak.

Mik voltak a szezon legfőbb fordulópontjai? 

Az egyik a szeptember végi bécsi mérkőzés, ahol az első harmad után vert helyzetben voltunk (4-1-re vezetett a Bécs) és a csapat már ott elkezdte megmutatni, hogy vert helyzetből is vissza tudunk jönni. Rengeteg találkozón szereztük meg a vezetést, de tavalyhoz képest a különbséget az jelentette, hogy többször vesztes helyzetből kapaszkodtunk vissza sikeresen - vagy rendes játékidőben megfordítottuk az eredményt vagy hosszabbításra mentettük a meccset. A csapattagok bíztak egymásban és bíznak a játékrendszerben, amit akartunk játszani, persze ezt néha külső vagy belső tényezők miatt nem sikerült tökéletesen megvalósítani, de az alapszakaszban mindig tudtunk választ adni, higgadtak maradni és jól teljesíteni. A decemberi, nehéz időszak után egy ötmérkőzéses vereségsorozat végén fogadtuk a Salzburgot, és épp ellenük sikerült három fontos pontot szereznünk és a teljes 60 percen keresztül rendkívül jól játszottunk; úgy gondolom, az a győzelem nagy lendületet adott a srácoknak a következő időszakra. A következő fontos pont a Magyar Kupa győzelem volt. Azt gondolom, négy év után ismét elhódítani a kupát fontos fegyvertény volt a klubnak és a városnak is, a csapat pedig felszabadult játékot mutatott mindkét mérkőzésen. Végül az alapszakaszt lezáró utolsó mérkőzést említeném: a Graz elleni találkozón dőlt el, hogy újra ott leszünk a CHL-ben, az a három pont is biztosan emlékezetes marad majd az egész csapat számára.

Pár nappal a HC Pustertal elleni hetedik mérkőzés után, mik az érzéseid a szezon végével kapcsolatban?

Még el vagyunk keseredve, még keserű a szájíz, még szomorúak vagyunk, mert egyértelmű, hogy a HC Pustertalon még szerettünk volna túllépni, azután pedig olyan elit klubba kerültünk volna be a top 4-ben, hogy ott, azt hiszem, bármilyen eredmény elfogadható lett volna.

Az elérhető választási lehetőségek közül még mindig ez volt a legjobb lehetőség, vagy visszanézve választhattunk volna jobban is?  

Elsőként az Innsbruckot választottuk volna, ők lettek volna számunkra a legjobb opció. Aztán, mivel ők kiestek, kezdett kirajzolódni, hogy az opcióink a Vorarlberg, a Pustertal, a Linz és a Villach lesznek. A Linz és Villach nem jöttek számításba, hiszen nem véletlen végezték a felsőház vége felé -  ráadásul a karintiaiak az alapszakasz végén három légióst is igazoltak, úgyhogy szinte teljesen ismeretlenbe ugrottunk volna fejest, a Linz pedig alapból egy erős csapat a liga egyik legjobb kapusával. Ugyan ők is kiestek, de a Bolzano és a Salzburg ellen, ráadásul nem is adták könnyen magukat, így korántsem biztos, hogy rajtuk túl tudtunk volna lépni. Mivel a Klagenfurt a Vorarlberget választotta (akiket egyébként vittünk volna szívesen), nem maradt más számunkra, mint a Pustertal, így hiába választhattunk, kevés reális opciónk maradt. Az alapszakaszban mind a négy győzelmünk szoros volt ellenük, így a statisztikáinkra tekintve is tudtuk, milyen párharcra számítsunk. Azt pedig a Vorarlberg-Klagenfurt párosítás alapján is láthatjuk, hogy mindegy, kivel kerülsz össze, mert olyan kiegyenlített és erős csapatok vannak, hogy bármi megtörténhetett.

Van az a mondás, ami szerint vagy nyersz, vagy tanulsz. A csapat idén nyert is, a végén pedig inkább tanult. Edzőként hogy látod ezt? 

Most azt kell mondjuk, hogy tanultunk, de ha mi húzzuk be a hetedik meccset, és továbbjutunk, akkor már nyertünk? Ha az elődöntőben a Salzburg vetett volna véget a szezonnak, akkor mindenki boldog lenne, és azt mondanák, hogy ez egy jó szezon volt? Holott ez így is jó szezon volt! Nézzük meg a keretünket: Magosi Bálint legidősebbként, és lassan veteránként első sort játszott, Josh Atkinsonnak csatárt kellett játszania, más sérüléssel küzd, és a legfontosabb meccsre is kidőlt, szintén más játékos pedig műtét helyett is a játékot választotta. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy a keretünk csoda, hogy megélt ilyen pillanatokat, és ilyen történelmi magasságokba tudta röpíteni ezt a klubot az alapszakaszban. És a playoffban ezek a hiányosságok előjönnek. Úgyhogy tanulni lehet, de azt hiszem, tanultunk is bőven arról, hogy mi kell ahhoz, hogy végig tudjunk menni egy olyan playoffon, ahol olyan csapatokat is ki kell ejteni, mint Klagenfurt, vagy a Salzburg, és a Bolzano. Mi is azon dolgozunk, hogy egyszer mindent meg tudjunk nyerni, de most reálisan ott végeztünk, ahol nekünk végeznünk kellett. Olyan csapat vagyunk, hogy az alapszakasz minden találkozóját rájátszás mentalitással kell játszanunk. Nekünk minden meccs ugyanolyan fontos, de azért vannak tényezők, mint sérülések, betegségek vagy a csapattagok egyéni képességei, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A magyar játékosok teljesítményével, azt hiszem, teljesen elégedettek lehetünk, talán a legjobb szezonja volt egyénileg is, majdnem a legtöbbnek. Többen a legtöbb góljukat szerezték, mióta ebben a bajnokságban játszanak, voltak, akik meghatározó szereplőkké tudtak előre lépni. Másik részről voltak olyanok is a csapatban, akik egy kicsit számomra csalódást keltettek, nem tudtak annyit hozzáadni ehhez, amit kellett volna.

Ha visszanézünk a szezonra, sikeresnek, vagy sikertelennek ítéled meg?

Ha visszanézünk, akkor csak azt mondhatjuk, hogy sikeres volt. Persze most kicsit fáj, mert sportolóként nyerni akarunk, de azért reálisan azt is kéne látnunk, hogy ez a csapat 48 alapszakasz-mérkőzésből 31-szer győztesen hagyta el a jeget, hogy 95 pontot szerzett az alapszakaszban, annyit, mint még sohasem, a második helyen végzett, mint még sohasem, hazahozta a Magyar Kupát 4 év után és megverte a Salzburgot 14 vesztes mérkőzés után először hazai pályán és aztán idegenben is. Ez a csapat egyébként, ha az 5. hely környékén jut a playoffba, egy elfogadható eredmény lett volna. Ehhez képest az alapszakasz helyezésünk csodálatos, a csapat túlteljesített. Emiatt olyan fájó most ez a playoff is. Mert egyébként, ha reálisan negyedik-ötödik hely környékén jutunk rájátszásba, és a Pustertal sem omlik össze szezon közben (és ezután edzőcserén is átestek), akkor ők sem a 8. helyen végeztek volna, akkor látszott volna, hogy az a realitás, hogy a negyeddöntő két teljesen egyenlő csapat küzdelme volt. Ehhez jött a dél-tiroliak kerete, amit, ha letördelünk egyénekre, akkor még majdnem, hogy egy erősebb képet ad, mint a miénk.

Számodra, a székesfehérvári klubban nevelkedő, majd edzőként is innen előrelépő szakembernek milyen volt ez a szezon?

Akik már régebb óta követik a pályafutásomat, tudják, hogy sosem dőlök hátra. Már az utánpótlás évek alatt is fontosnak tartottam, hogy minél több és jobb eredményt érjünk el a csapattal és minden évben magasabbra törjünk. Éppen ezért a cél az, hogy olyan csapatunk legyen, akik folyamatos jó teljesítménnyel bizonyítják, hogy Fehérváron komolyan vesszük a munkát és minden évben még magasabbra törünk. Ehhez jelenleg adott egy olyan edzői stáb, akikkel hasonló elveket vallunk, elkötelezettek vagyunk a tanulás mellett, legyen akár szó arról, hogy a játékosoknak adunk visszajelzéseket, vagy akár arról is, hogy mi is tanulunk egymástól, vagy akár a játékosoktól. Tisztában vagyok vele, hogy jövőre a rájátszásba jutás a minimum, onnan pedig mindenki tovább szeretne jutni és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ne csak a klub, hanem a szurkolóink, vagy akár a magyar hokiszeretők büszkék lehessenek a teljesítményünkre.

Mi a következő hetek programja?

Nyilván nem könnyű most így, hogy 8 hónapig nap mint nap együtt voltunk, utaztunk, mérkőzéseket játszottunk, és a szezon ilyen hirtelen véget ért, de a következő napokban Szélig Viktor és én is leülünk személyesen beszélgetni a srácokkal, aztán szombaton a klub által szervezett program keretében ez a csapat búcsúzik ettől az évtől. Onnantól kezdve számomra, és jó pár játékosunknak még a válogatott kezdődik, miközben a háttérben tovább épül a jövő évi csapat és elkezdünk átköltözni a Alba Arénába. Aztán a következő szezon már itt is lesz egy szempillantás alatt, és CHL meccseken léphetünk jégre az Alba Arénában.