Szezonértékelő: Kóger István

Mi a véleménye az idei szezonról, hogy sikerült a junior korosztály szereplése?

Vegyes érzelmeim vannak a szezonnal kapcsolatban. Az idei U20-as generáció nagyon erős volt, de a legtehetségesebbeknek lehetőségük volt megméretni magukat a MOL Ligás csapatban is. Ebből adódóan az U20-as gárdát fiatalabb, U18-as alakulat legígéretesebb játékosaival töltöttük fel.

Nagyon kemény nyári alapozás után jól kezdődött a szezon, az első 20 mérkőzésből 16-ot megnyertünk, volt egy 11 mérkőzéses veretlen sorozatunk. Aztán január közepén a felnőtt csapathoz hasonlóan minket is elért egy sérülés- és betegséghullám, amikor meghatározó játékosok estek ki. Ennek hatására már annak is örülnünk kellett, hogy az EBSYL-ben sikerült megszereznünk a 4. helyet a csoportunkban, (pedig az utolsó forduló előtt még az élen álltunk) így összesítésben sikerült a legjobb nyolc közé kerülnünk. Az utolsó forduló előtt még elsők voltunk.

Ezzel párhuzamosan a magyar bajnokságban is jól szerepelt a csapat. Ott a kiírás miatt alapvetően a döntőbe jutás volt a cél, amit meg is valósítottunk. De, ahogy kezdtem, vegyes érzelmeim vannak a bajnoksággal kapcsolatban. A végén nem is az eredmény volt az, ami miatt hiányérzet volt bennem, hanem a csapat mutatott játéka és egysége. A végére ugyanis az idősebb játékosok csalódottá és motiválatlanná váltak, mivel korábban abban bíztak, hogy nekik is lesz lehetőségük bizonyítani a MOL Ligában, de erre nem volt lehetőségük.

Az idei évben egy új szerepkörben is bemutatkozott, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia serdülő, ifjúsági és junior csapatainak szakmai munkáját irányította. Mik az első év tapasztalatai?

A szezon elején kaptam egy megbízást a koordinálásra. Nos, ebben a tekintetben is vegyes érzelmek keringenek bennem. Nagyon sok tervem nem tudott megvalósulni, sok hiányérzet maradt bennem a szezon után.

Azt gondolom, hogy jól szervezett, kemény nyári alapozó időszak után a szezonban nem sikerült a három korosztály stílusát és munkáját egységessé tenni. Ez első sorban a három csapat edzői módszertanának, stílusának és az azok közötti különbségnek tudható be.

Bár a MOL Ligában játszó 1996-os játékosok és az U20-as csapatban játszó fiatalok nem tudtak eljutni a csúcsra és aranyérmet szerezni, egy magasabb színvonalú bajnokságban edződhettek. Emellett pedig az U18-as és U16-as csapatunk meg tudta nyerni mind az osztrák bajnokságot, mind a magyart.

Összességében tehát úgy látszik, hogy ebben a három korosztályban megvan a potenciál, hogy pár éven belül az EBEL-csapatunk egy erős, saját nevelésű maggal rendelkezhessen. Természetesen ehhez még nagyon sok munka szükséges.

Fiatal csapattal vágtunk neki a küzdelmeknek, a csapat összetétele gyakran változott. Mi a véleménye a fel- és lejátszásról ebben a korosztályban?

Kétségtelenül elgondolkodtató, hogy milyen mennyiségben lehet játékosokat „feladni” és „visszajátszatni. Hiszen ahogy láttuk az idei szezonban  -kezdve az EBEL- és MOL Ligás csapat közötti átjárást, majd a MOL Ligás együttesből az U20-asok közé küldést,  és végül az U20 és U18-as gárda közötti átjárást- ez e rendszer nem tudott megfelelő segítséget nyújtani az alsóbb korosztályoknak. Ebből tanulnunk kell, hogy a későbbiekben képesek legyünk egyénileg játékosokat képezni, fejleszteni, de egyben egy csapategységet összerakva a végjátékban eredményesebbnek lenni.

Beszéljünk a csapaton belüli szerepekről. Milyennek ítéli meg a támadók, védők, kapusok teljesítményét?

Az idei U20-as bajnokság az 1996-1997-es játékosoknak volt kiírva. A ’96-osok felkerültek a MOL Ligába, az ’97es korosztály pedig nagyon lyukas, mindössze egy csatár és négy hátvéd volt közöttük, ezért kellett a még ifi korú játékosokkal feltölteni a csapatot.

Ők sem fizikálisan, sem játékképességben nem tudtak felnőni a feladathoz, de voltak időszakok, amikor húzni tudták a gárdát, gondolok itt arra hogy a Kiss-Tóth-Erdei trió mérkőzéseket tudott hozni a nekünk. Azt gondolom, hogy ezek az 1998-as játékosok, akik az egész szezont végig játszották, nagyon sokat fejlődték idén. Mind gyorsaságban, mind játékban, emellett taktikailag is érettebbé váltak, bár érdekes, hogy visszajátszva ők sem tudtak megfelelően hozzátenni az U18-as csapat játékához a bajnoki döntőben.

A védelmünk aránylag jól működött az U20as bajnokságban. Egy mérkőzéstől eltekintve két kapott gólátlag volt a teljesítményünk, ami jónak mondható. Főleg annak tekintetében, hogy sok ’98-as születésű bekk mellett, például egy első éves ifista, Sándor Flórián is nálunk játszott. (Sándor Flórián a szezon második felében nem léphetet jégre, mivel egy ütközés után lépe részlegesen leszakadt. Hosszú kórházi kezelés után a napokban kapta meg az engedélyt a sportolásra.) A nyáron távozott a csapattól Kornakker Dániel, akivel első számú kapusként számoltunk, bár tudtuk, hogy ha itt marad, akkor is valószínűleg a MOL Ligás együttest erősíti majd.

Így két ’97-es születésű kapussal, Bors Gergővel és Gadácsi Jánossal vágtunk neki a szezonnak. Mindkettőjük teljesítmény nagyon hullámzó volt idén, voltak nagyon jó időszakaik is, de úgy gondolom, hogy a végjátékban a győzelemhez kiemelkedő kapusteljesítményre lett volna szükségünk, mint például két évvel ezelőtt. Akkor ugyanez a generáció 1-0-ra verte a MAC-ot, míg az előző szezonban már említett Kornakker 1-0-s győzelemhez tudta segíteni a csapatot. Ezzel persze nem akarok mindent a kapusok nyakába varrni, sőt, de azt látni kell, hogy ők sem tudtak kellő segítséget nyújtani az együttesnek.

A végjátékban az EBYSL-ben a nyolc között búcsúztunk, a magyar bajnokságban pedig egy ezüstöt szereztünk. Hogy sikerült a csapatnak a rájátszás? Mik a szezon tapasztalatai?

Az EBSYL rájátszásában nyolc darab 1995-ös születésű játékost használhattunk volna, (a Villach például EBEL múlttal rendelkező hokisokat tudott szerepeltetni), de a döntővel egyidőben zajlott a MOL Liga rájátszása is,  így nekünk erre nem volt lehetőségünk.

A négy közé jutásért folytatott párharcban a Villach ellen nagyon szoros küzdelemben maradtunk alul, három egy-két gólos mérkőzésen. Ezek a meccsek igazi playoff-hangulatot, játékot hoztak, az ilyen derbiktől tudnak a fejlődni a játékosok, még akkor is, ha a vége nem győzelem a vége.

A magyar bajnokságban a nagy rivális, MAC-cal kerültünk össze. Itt akár két 1993-as születésű hokis is visszajátszhatott volna, így Sárpátki Tamás vagy Tóth Gergő is erősíthetett volna minket, de ezzel egy időben pedig a Magyar Kupában volt jelenésük a felnőttek között. Így bár Kocsis Ferencet, Reisz Áront és Szabó Krisztiánt is be tudtuk vetni, nem tudtunk a legerősebb összeállításban jégre lépni.

A párharcot azonban nem feltétlenül csak ez döntötte el, hanem a helyzet kihasználás és a lövések minősége. Két mérkőzés alatt megközelítőleg ugyanannyit lőttünk kapura, és a korongbirtoklás is kiegyensúlyozott volt, mégis egyértelmű vereséget szenvedtünk a budapestiektől. A két találkozón mindössze egyetlen gólt sikerült szereznünk, amit egyértelműen kudarcként élünk meg. Ha a összességében a szezont nézem, akkor Pierre Pagé, a Red Bull Salzburg korábbi vezetőedzőjének egyik mondata jut eszembe: „Nagyon nehéz építkezni és eredményt elérni egyben.”

Ez a pár szó nagyon jól jellemzi az idei munkánkat, hiszen az egy korosztállyal feljebb játszó fiatalok nagyon sokat fejlődtek, de ez eredményekben nem tudott megmutatkozni.