Szlovénia következik

  • 2018.04.25. 16:30
  • Fehérvárav19
Kedd délután mentálisan és fizikálisan is feltöltődhettek a magyar válogatott játékosai, szerdán délelőtt pedig kötelező jeges edzésen vettek részt a szlovénok elleni meccsre készülve.

A Divízió I/A jégkorong-világbajnokságot két vereséggel kezdő Szlovéniával találkozik a magyar csapat szerda este fél 8-kor.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja a lövéseket és a semleges zónában való játékot gyakoroltatta a kerettel a délelőtti edzésen, majd a program a gyors, kettő az egy elleni helyzetek gyakorlásával zárult.

Az edzői stáb változtat a sorokon a szerdai meccsre. Erdély Csanád kerül be az első sorba, Hári János és Sebők Balázs mellé, Galló Vilmos és Sofron István játszik majd Sarauer Andrew-val továbbra is, a harmadik sorban Vas János marad a center, Nagy Gergő és Magosi Bálint pedig a két szélső, míg a negyedikbe Erdély helyére Benk András kerül be, Kóger Dániel és Nagy Krisztián mellé. Bodó Chris lesz a 13. csatár. A védőpárok nem változnak, és a vb harmadik meccsén is Vay Ádám kezd majd, Rajna Miklós lesz a tartalék.

Szilassy Zoltán másodedző: „A szlovén válogatottnak nehéz dolga van, hiszen két, nem bekalkulált vereséggel kezdett, és most papíron erősebb csapatok következnek. Nekünk is fontos, hogy három pontot gyűjtsünk be. Egy olyan ellenfél jön, amelynek megráncigálták a bajszát, és a sebzett vad effektus mindig veszélyes, mert mindig harap. Remélem, hogy minél hamarabb le tudjuk törni a lelkesedésüket, azzal, hogy vezetést szerzünk. Ha szoros marad a meccs sokáig, akkor elveszíthetik a türelmüket, és kapkodóvá válhat a játékuk. A szlovén a mezőny egyik legerősebb csapata, komoly klasszisokkal, nagy feladatunk lesz, hogy őket semlegesítsük. Az a legfontosabb, hogy türelmesen, keményen, nagy harci szellemben, és játékfegyelemmel tegyük a dolgunkat, és akkor meglehet a három pont. Egészséges önbizalmat adhat, hogy felkészülési meccsen legyőztük őket, akkor már a szlovén topjátékosok többsége is szerepelt.”

Az összeállítás:

Sebők, Hári, Erdély
Galló, Sarauer, Sofron
Nagy G., Vas, Magosi
Kóger, Nagy K., Benk
Bodó

Pozsgai, Stipsicz
Varga, Wehrs
Garát, Gőz
Szirányi

Vay
(Rajna)

Az ellenfélről

Jugoszlávia felbomlását követően a szlovén jégkorong szépen felépítette magát, hiszen már 2001-ben feljutottak az A-csoportba, és azóta is hol kiesnek, hol visszakerülnek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szlovének ott voltak a legutóbbi két téli olimpián.

A szövetségi kapitány immár harmadik alkalommal Kari Savolainen. Először 2003-tól 2005-ig töltötte be a tisztséget, majd vezető tanácsadó volt 2010-11-ben és 2012-13-ban. Legfőbb segítője Budapesten Nik Zupancic lesz.

A szlovén válogatottból többen is magyar klubban játszanak, így jól ismerhetik a mieinket. Ales Music és Luka Vidmar a Fehérvárban, Anze Ropret Újpesten szerepel, és szintén az UTE tagja volt korábban Andrej Hebar. Korábbi szezonokban az Olimpija Ljubljana az EBEL-ben többször is összecsapott a Fehérvárral.

Az örökmérleg Szlovéniának kedvez: 23-szor nyertek, két döntetlen és öt magyar siker mellett. Tétmeccsen legutóbb a 2014-es vb-n találkoztak a felek, akkor 2-0-ra győzött Szlovénia, míg az idei felkészülés során Bledben hosszabbítás után diadalmaskodtak Sofronék 3-2-re.

A magyar válogatott vb programja
Április 22., vasárnap
Magyarország–Kazahsztán 0–3
Április 23., hétfő
Magyarország–Olaszország 3–2
Április 25., szerda
Szlovénia–Magyarország 19.30
Április 26., csütörtök
Lengyelország–Magyarország 19.00
Április 28., szombat
Magyarország–Nagy-Britannia 19.30

A keret
# Név Pos Klub
Kapusok
29 Duschek Dávid G Dunaújvárosi Acélbikák
31 Rajna Miklós G Fehérvár AV19
30 Vay Ádám G Rapid City (USA)
Védők
7 Garát Zsombor D MAC Budapest
3 Gőz Balázs D Norfolk Admirals (USA)
4 Pozsgai Tamás D MAC Budapest
12 Stipsicz Bence D Fehérvár AV19
6 Szirányi Bence D Fehérvár AV19
5 Varga Arnold D UTE
2 Wehrs Kevin D HC TWK Innsbruck (AUT)
Támadók
9 Benk András F UTE
17 Bodó Chris F MAC Budapest
26 Erdély Csanád F Fehérvár AV19
8 Galló Vilmos F Timra (SWE)
22 Hári János F Fehérvár AV19
16 Kóger Dániel F Fehérvár AV19
25 Magosi Bálint F DVTK Jegesmedvék
10 Nagy Gergő F Quad City (USA)
13 Nagy Krisztián F MAC Budapest
15 Sarauer Andrew F Villach (AUT)
14 Sebők Balázs F KalPa (FIN)
20 Sofron István F Villach (AUT)
21 Vas János F DVTK Jegesmedvék
A stáb
Jarmo Tolvanen Szövetségi kapitány
Majoross Gergely Másodedző
Szilassy Zoltán Másodedző
Farkas Tamás Kapusedző
Kiss Dávid Videoelemző
Levy Evan Erőnléti edző
Puskás Sándor Erőnléti edző
Majzik Ernő Csapatorvos
Bagonya Imre Fizioterapeuta
Sashalmi Tamás Fizioterapeuta
Nagy József Felszerelés menedzser
Tornyi Gábor Felszerelés menedzser
Imre Lajos Csapatmenedzser
Szilágyi Levente Csapatmenedzser
Závodszky Szabolcs Média menedzser