![](/assets/images/logo_text.png)
Tétmérkőzés a Graz ellen
- 2016.09.30. 12:27
- Fehérvárav19
Még csak négy forduló telt el az EBEL 2016/2017-es szezonjából, de máris látszik, kiélezett küzdelmekre van kilátás a liga összes csapata számára. Csapatunk pénteken Grazba látogat.
Mindkét csapat jó rajtot vett a szezonban, a Graz a Dornbirn és a Villach elleni siker után ugyan nem tudott pontot szerezni a Vienna Capitals ellen, de egy győzelemmel újra a liga élmezőnyében találhatnák magukat. Csapatunk négy mérkőzéséből hármat nyert meg, a legutóbbi, két hazai mérkőzésen a Villach és a Dornbirn együttesét múlták felül hazai jégen. A Fehérvár AV19 számára is téttel bír a mai találkozó, hiszen egy hárompontos győzelemmel a jelenlegi ötödik helynél magasabb helyre is kerülhetnek a tabellán.
Fontos tényező lesz tehát a fegyelmezettség mindkét csapat részéről a pénteki mérkőzésen. Csapatunk edzője,. Benoit Laporte is ezt emelte ki: „Fegyelmezettnek kell lennünk, hiszen az ellenfelünknek számos tehetséges játékosa van. Ha pontokat akarunk szerezni, ez a legfontosabb tényező. Még mindig dolgozunk azon, hogy kialakítsuk a csapat végleges ’arcát’, de jó irányba haladunk efelé.”
Ugyanígy vélekedik Ivo Jan, a graziak edzője: „Kemény ellenfél érkezik Grazba. Kivárnak a megfelelő alkalomra és jól korcsolyáznak. Fontos lesz 60 percen keresztül fegyelmezetten játszani.”
Erdély Csanád, a Dornbirn elleni mérkőzésen csapatunk harmadik gólját szerző támadó is kemény összecsapásra számít: „Fontos mérkőzés lesz ez számunkra. Ez a második idegenbeli mérkőzésünk, be akarjuk bizonyítani, hogy jó csapat vagyunk nem csak hazai jégen, hanem idegenben is. A saját játékunkat kell játszanunk és akkor bármi lehet.”
A csapatból mindenki egészséges, így várhatóan teljes kerettel állhat ki a Fehérvár AV19 a Graz 99ers ellen.