![](/assets/images/logo_text.png)
Varga Arnold elhagyja Székesfehérvárt
- 2016.07.06. 19:48
- Fehérvárav19
A 2010 óta Székesfehérváron szereplő hátvéd elköszön a szurkolóktól.
Varga Arnold már első Székesfehérvári évében bemutatkozott a felnőttek között, majd az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia junior csapatával - a győztes gól szerzőjeként - 2013-ban megnyerte az EBYSL-t is. Ugyanebben az évben mutatkozott be az EBEL-ben is, ahol az elmúlt négy szezonban 129 mérkőzésen 13 pontot szerzett.
A 24 éves hátvéd így köszön el klubunktól: "Szeretném megköszönni a szurkolóknak és a stáb összes tagjának az elmúlt 6 évet, amit itt, Székesfehérváron töltöttem. Sok szép emlékkel, hasznos tapasztalattal és tudással távozom innen. Remek éveket töltöttem itt, kezdve az U20-as bajnokság megnyerésétől az EBEL-ben elért eredményeken át a tavalyi MOL Liga-sikerekig. Nagyon sajnálom, hogy nem Székesfehérváron folytatom a pályafutásom, de így alakult az élet. A jövőben természetesen szívesen visszatérek ebbe a kis, de annál nagyobb szívvel és hanggal rendelkező fehérvári közösségbe. A szurkolóinknak külön nagyon hálás vagyok azért, hogy minden egyes mérkőzésen támogattak, buzdítottak és szurkoltak nekünk."
A Fehérvár AV19 csapata nevében sok sikert kívánunk Varga Arnoldnak további pályafutásához!