Hírek

/ 2016.10.15. 12:48

Akár egy hónapot is kihagyhat Szabó Krisztián

Szabó Krisztián pályafutása végét is jelenthetné ez a sérülés. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nála diagnosztizált gerincsérvet időben sikerült észrevenni, így támadónk  - ugyan hosszabb kihagyás után, de visszatérhet a pályára.
/ 2016.10.14. 23:03

Benoit Laporte: "A játékosaim végig hittek a győzelemben"

Vezetőedzőnk az első idegenbeli győzelem után kiemelte, több tényező is kellett ahhoz, hogy mindhárom pontot elhozzák Bécsből.
/ 2016.10.14. 21:50

Győzelem a javából

Csapatunk fontos három pontot szerzett Bécsben, kiváló kezdés után kétgólos vezetéssel folytatódott a második harmad, melyben a hazaiak egalizáltak, végül a harmadik harmadban Rajna kiváló teljesítménye és a fegyelmezett védekezés döntött.
/ 2016.10.14. 16:01

"Fegyelmezettebbnek kell lennünk!"

Pénteken a Vienna Capitals otthonába látogat, vasárnap pedig a Red Bull Salzburgot fogadja a Fehérvár AV19. A két topcsapat elleni találkozó előtt Benoit Laporte, vezetőedző, valamint két válogatott játékos, Vas János és Kalvin Sagert mondta el, hogy mit vár a hétvégétől.
/ 2016.10.10. 11:01

EBEL-összefoglalók immár honlapunkon is!

Az eddig csak a liga honlapján elérhető összefoglalók immár honlapunkon is lejátszhatók.
/ 2016.10.09. 16:42

A szombati bolzanoi mérkőzés galériája

Szoros volt, csapatunk újra nyílttá tette a mérkőzést a harmadik harmadban, ami végül 4-1-es eredménnyel ért véget. A mérkőzés legjobb képei.
/ 2016.10.09. 08:16

Benoit Laporte: "Ennyi kiállítást nem él túl egy csapat sem"

Benoit Laporte a Bolzano elleni merkőzés után megnevezte a vereség okait és az előttünk álló hét feladatait is.

/ 2016.10.08. 20:00

A fegyelmezetlenség ára

Felőrölte csapatunk erejét a sok kiállítás, így háromgólos vereséget szenvedett Bolzanoban.